Benyovszky-Szűcs Domonkos Konstelláció című, 2009 óta formálódó sorozata az ábrázolás folyamatát bontja elemeire. Az olajfestmények és rizográf nyomatok mellett e sorozathoz tartoznak az alkotó csiszolóvásznat és olajpasztellt kombináló, rendhagyó művei is. E technikai szempontból sokrétű alkotásokban közös, hogy az emberi test témájával foglalkoznak, illetve, hogy sajátos képfelületeik játékba hozzák a befogadói teret. Az emberi léptékű olajfestményeken a képpontokként zizegő foltok közelről tüskeszerűen kicsúcsosodó festékpászmáknak látszanak, és állandóan változó, pulzáló jelleget kölcsönöznek a műveknek. A festmények előtt sétálva hol a digitális nyomtatás vizualitására emlékeztető színkombinációkra fókuszálunk, hol pedig arra, ahogyan a képi szövetből fokozatosan előderengenek és visszahúzódnak a kontraposztban álló, név nélküli alakok. Ebből az absztrakt képi ambivalenciából fakad, hogy a figurák jelenléte és távolléte egyidejűleg valósul meg. A festmények monumentalitása is jelentésteremtő: egy-egy színfolt több száz pixelszerű részecske közös rezonálásából keletkezik. A képek kolorizmusa kísérletezésen alapul, de tervszerű gondolkodásról árulkodik: a művész a színakkordok zengését a színek fokozatos összehangolásával éri el meglehetősen aprólékos és hosszadalmas alkotói folyamat során. A Konstelláció kifejezés elméleti szempontból tovább árnyalja az érzékelést mozgósító, komplex sorozatot. A festékcsomók értelmezhető alakzatokká rendeződése, a pontszerű jelek alapján történő tájékozódás és a figyelem töredezettsége a befogadói élmény összetettségének metaforáiként jelennek meg.

Benyovszky-Szűcs Domonkos, 1986
http://benyovszkyszucs.hu/

/Konstelláció I., 2020 | olaj, vászon, 90 x 200 cm © fénykép a művész jóvoltából/

/Konstelláció II., 2020 | olaj, vászon, 90 x 200 cm © fénykép a művész jóvoltából/

/Konstelláció VI., 2019 | olajpasztell, csiszolóvászon, 65 x 140 cm © fénykép a művész jóvoltából/


/Portré II., 2018 | olaj, vászon, 52 x 42 cm © fénykép a művész jóvoltából/


/Konstelláció 1-2., 2020 | risoprint,  42 x 29,7 cm © fénykép a művész jóvoltából/ 

/Indulókép: Részlet a Konstelláció-sorozat egyik darabjáról © fénykép a művész jóvoltából/