Raffaello térrendezése utolérhetetlen (azaz: michelangelói) magasságba emelkedik Az Athéni Iskola című vatikáni stanzán. Míg nagy riválisa a zsidó-keresztény kultúra legfontosabb pillanatait volt képes felejthetetlen mozdulatokba sűríteni a Sixtus-kápolna mennyezetén, addig a vele párhuzamosan dolgozó Raffaello az ókor legnagyobb lángelméiből alkotott olyan oltárképet a Vatikánban, amelyen két ellentétes kézmozdulatba tömörített mindent, ami a dialektikus nyugati filozófiában addig történt, és később történni fog. Örökre beégett retinánkba Isten és Ádám ujjának áramütésre emlékeztető szikrája Michelangelo az Ádám teremtésén, szintúgy Platón spirálisan felfelé mutató ujja, Arisztotelész lefelé mutató tenyerével. E horizontális (Michelangelo) és vertikális (Raffaello) ősmozdulat közti kapcsolatot még tovább erősíti a restaurálást követően feltárult élénk színhasználat. (Raffaello minden bizonnyal „kileste” az idősebb mester opálos színvilágát és tudatos módon alkalmazta.)
Jelentős különbség, hogy Michelangelo képén Isten jobb kezének mutatóujja bár nem érinti Ádám balkezének elernyedt mutatóujját, mégis ezzel az ősmozdulattal kelti életre őt. Ahogyan arra Csanádi Szilvia esztéta hívta fel figyelmemet: minden érintésünk során önmagunkat is megérintjük, ami Isten esetében fokozottan igaz, hiszen Ádámot saját képére teremtette. Az érintés jelenti a legfontosabb különbséget festészet és szobrászat közt, hiszen a szobrokat elvileg megérinthetjük – így vak emberek is fogalmat alkothatnak formáikról – a képeket nem. Raffaello freskóján a kezek nem érintkeznek, inkább ellenkeznek. Platón felfelé mutat, az Ideák világába, ahol minden kör tökéletesen kerek, míg Arisztotelész kézmozdulata a kevésbé tökéletes, de „kézzel fogható” dolgok irányába tereli figyelmünket; büszke nyugati filozófiánk e kezek szüntelen harca, illetve szintézise, ahogyan keresztény vallásunk is az ideatannal mutat távoli rokonságot, ezért is kerülhetett Raffaello képe a Vatikán oltárára.
Raffaello: Az Athéni Iskola, részlet (1509–1511) Michelangelo: Ádám teremtése; részlet (1509–1510)
Forrás: Michelangelo, Public domain, Wikimedia Commons, Raphael, Public domain, via Wikimedia Commons
Noha Raffaello freskóján e kézmozdulatok mindennél beszédesebbek, ám művészi szempontból a festmény térrendezése talán még lenyűgözőbb. Raffaello lényegében a későbbi „ballagási osztálytablók” platóni ideáját álmodta meg, olyan különleges iskolát, melyben minden tanuló zseniális, s ahol Arisztotelész az osztályfőnök és Platón az igazgató. Ők alkotják a freskó gravitációs erőterét vagy epicentrumát: minden tudás belőlük árad vagy feléjük tart.
Ami miatt mégsem ballagási tablót látunk, hanem valódi remekművet, az annak köszönhető, hogy Raffaello felbontja a klasszikus értelemben vett időrendet és egyetlen csoportképen ábrázolja majd kétezer év filozófusait, ráadásul nem is kronologikus módon, hanem az általa kitalált „krono-logikus” hierarchia szerint, melyben a szereplők festményen elfoglalt helyét nem időbeliségük, hanem tudományos jelentőségük jelöli ki. A helyes kronologikus sorrend:
Püthagorasz, Parmenidész, Hérakleitosz (görög filozófusok): Kr.e. VI–V. század
Szókratész, Platón, Arisztotelész: Kr.e. V–IV. század
Alexandrosz, Diogenész: Kr.e. IV. század
Epikurosz, Eukleidész: Kr.e. IV–III. század
Ptolemaiosz: Kr.u. 87–150
Hypatia (?), (alexandriai filozófusnő): Kr.u. V. század
A fenti nevekből kitűnik, hogy Az Athéni Iskola alapvetően tanító jellegű, didaktikus céllal készült, csupán Raffaello zsenije tette utolérhetetlen mesterművé. Nem is hagyta hidegen a későbbi korok tudósait, akik nem csupán mély főhajtással adóztak festőnk emléke előtt, de különleges koncepcióját magukkal vitték a világűrbe, amikor a Hold és a Merkúr krátereit – hasonló szisztéma szerint – a legnagyobb tudósokról és művészekről nevezték el. Érdemes megemlíteni, hogy Merkúr (Hermész) eredetileg az olimposzi istenek hírnöke volt, emellett ő vezette az elhunytak lelkét az alvilágba, továbbá pártfogolta a pásztorokat, utazókat, kereskedőket, szónokokat és tolvajokat (!). Ravasz istenség hírében állt, aki kiválóan játszott lanton és szerfelett kedvelte a költészetet, így egy húron pendült féltestvérével, Apollónnal, ám vele (és Pallasz Athénével) ellentétben, az ókorban nem sorolták a tudós istenek közé. Csakhogy a későbbi alkimisták Hermész Triszmegisztoszként (Háromszor Nagy Hermészként) tisztelték, így ő lett az okkultisták, majd később a valódi tudósok védőszentje.
Míg Raffaello freskóján bal oldalon (Platón oldalán, Apollón márványszobra alatt) a humán tárgyak, jobb oldalon (Arisztotelész oldalán, Athéné szobra alatt) a reál tárgyak legnagyobb koponyáit látjuk, addig a világűrben a tudósneveket a Holdon, a művészneveket pedig a Merkúron fogjuk felfedezni, meglehetősen szétszórtan, kaotikusnak tűnő módon, mivel a holdfelszínen jelenleg 1624 kráternevet, míg a Merkúron 397 kráternevet tart számon a Nemzetközi Csillagászati Unió. Természetesen, amit a freskón „bal oldalinak” látunk, az valójában annak jobb oldala, hiszen Platón jobb keze alatt gyülekeznek a filozófusok és költők, míg Arisztotelész bal keze alatt a matematikusok és csillagászok. Raffaello itt átugrott majdnem félezer évet és az emberi agyféltekék tökéletes allegóriáját vizionálta, hiszen jobb agyféltekénk hatáskörébe tartozik a kreativitás, a művészetet és a költészet, míg bal agyféltekénk hatásköre a matematika, a logika és az analízis – pontosan úgy, ahogy a freskón látjuk! Szinte hihetetlen: miközben Michelangelo rejtett anatómiai üzeneteket helyezett el a Sixtus-kápolna mennyezetén – köztük az emberi agy keresztmetszetét Isten köntösében (!) – addig a vele versengve dolgozó Raffaello e semmivel sem csekélyebb látomást álmodta meg a Vatikánban!
De térjünk vissza a világűrbe. A kráternevek „térrendezése” sajnos egyik égitesten sem olyan zseniális, mint Raffaello képén, mivel a szomszédos kráternevek nincsenek egymással szerves kapcsolatban, a kráterek átmérője ugyanakkor rendszerint (de nem minden esetben) arányban áll a névadó tudósok és művészek jelentőégével. Az Athéni Iskola szinte minden tudósát megtaláljuk a Holdon, így AI nélkül sem nehéz odaképzelni képmásukat e meteorbecsapódások lyuggatta kráterek körkörös „tondójába”. Zárójelben elnevezésük éve olvasható.
Fontosabb Hold-kráterek
Platón: 100,68 kilométer (1935)
Arisztotelész: 87,57 kilométer (1935)
Szókratész: Még nem kapott krátert semelyik égitesten tudomásom szerint (!)
Hérakleitosz: 85,74 kilométer 1935) (A dialektikus filozófia atyja)
Püthagorasz: 144,55 kilométer (1935)
Ptolemaiosz: 153,67 kilométer (1935) (csillagász, geocentrikus világkép, gömb alakú Földdel)
Hüpátia: 38.82 kilométer (1935) (Alexandriai újplatonista filozófusnő, meglincselték)
Leonardo da Vinci, mint tudós (!): 37.46 kilométer (1935)
A fenti szisztéma akár Raffaello-parafrázisként is felfogható, különösen, ha a Merkúr krátereit is hozzávesszük, megannyi művészzsenit, akik közt elég tekintélyes méretű a Raffaello-kráter. Azonban fontos megjegyezni, hogy a kráterek jelentőségét nem kizárólag méretük határozza meg, hanem az is, hogy mennyit tanulmányozták őket. Kedvenc festőinket tehát e kráterek átmérője és tudományos jelentősége alapján együttesen „árazták be” a csillagászok.
Fontosabb Merkúr-kráterek
Leonardo: lásd a Holdon mint tudóst (!)
Michelangelo: 229.71 kilométer (1979)
Raffaello: 342 kilométer (1976)
Tiziano: 109 kilométer (1976)
Rembrandt: 716 kilométer (!) (2009) (A legszélesebb névvel ellátott kráter!)
Caravaggio: 185 kilométer (2013)
Velázquez: 128 kilométer (1979)
Munkácsy: 193 kilométer (2009)
Monet: 203 kilométer (1979)
Cezanne: 67 kilométer (1985)
Gauguin: 70 kilométer (1979)
Van Gogh: 99 kilométer (1976)
Platón
Arisztotelész
Michelangelo
Raffaello
Forrás: wikipedia
James Stuby based on NASA image, CC0, Wikimedia Commons
NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Carnegie Institution of Washington, Public domain, Wikimedia Commons
NASA, Public domain, Wikimedia Commons
