Titkok, misztériumok – nagyon jó, tömör meglátás, hiszen kétségtelen, hogy Németh Géza művei nehezen adják meg magukat a felületes szemlélőnek. Menjünk hát közelebb a képekhez és sorban végignézve próbáljuk megfejteni üzenetüket.
Okkeres-narancsos szövedék a Fészek című alkotás háttere, akár valóságos madár által összerakott építmény is lehet, de a benne elhelyezkedő fióka nehezen meghatározható karakterű lényként jelenik meg. Németh Géza festményein egyébként mintha emberek, madarak és állatok lennének, de lehet, hogy mégsem azok. Mindenesetre az általunk ismert élővilág részének látszanak, de mégsem mindig azok. Ez a distinkció különösen jellemző művészetére, mert képeit szemlélve egyrészt úgy érezzük, hogy „mintha”, de rögtön látjuk, hogy „mégsem”. Itt valamiféle fogalmi megjelenítéssel van dolgunk, a dolgok lényegét, elesettségét, bizonytalanságát, néha félelmetességét érzékeljük. A fészekben ülő madárfiókaszerű lény a fészek barnás-sárgás melegéből fémesen hideg, kék bőrfelülettel jelenik meg a festmény izgalmát tovább fokozva. Talán most bújt ki a tojásból, és tollak nélkül kéken didereg.
Ismeretlen állat csontvázát ábrázolja a Titok, fényesen megvilágított térben, melyet foszladozó, elől-hátul megnyíló építmény határol. Hátulról mintha egy szakállas alak vizsgálná a csontvázat, de figyelem – ez is csak „mintha” történne, egyáltalán nem biztos. Vélhetően az alkotó az elmúlás apoteózisát kívánja megjeleníteni a gondosan elrendezett csontvázzal. De vegyük észre: a rozzant kunyhó felett sötét felhők gyülekeznek, bármikor kitörhet a vihar.
A Valami vadság egészen más hangulatot áraszt, mint a képsorozat többi tagja. A hátteret rendezett természeti környezet, ágak szövedéke alkotja, az előtérben pedig omladozó gömbmintás relief látható, tehát együtt jelenik meg a természeti és az ember alkotta valóság a képen. De mi van középen? Nos, egyértelműen a főmotívum a tömören megformált emberfejre emlékeztető, talán félszemű neolitikum, amiről nem tudjuk, hogy micsoda vagy kicsoda? Talán egy rosszkedvű óriás, aki egy kőkerítés mögül figyel minket. De előfordulhat, hogy a rég elhagyott környezetben az erózió formált ilyenre egy kőtömböt. Talán megjelenik itt az alkotó szándéka szerinti véletlen, ami azonban a fizika törvényei szerint nem lehet véletlen. Szóval itt is tetten értetjük a „mintha” érzést.
Érdemes megállnunk a Kapuban című alkotás előtt. Amennyire a kapumotívum egyértelmű, annyira talányos a kapuban megjelenő, a kép fő motívumát alkotó – mondjuk, hogy képelem. Tulajdonképpen mi van ott? Úgy tűnik, „mintha” egy drapériába burkolt emberi alak lenne, aki vár valakire. A kopott, erodálódott környezetben talán valakinek az emlékképe, esetleg szelleme lehet a régmúltból? De haladjunk tovább. A Mélység című festmény is képes zavarba hozni a szemlélőt. A festmény atmoszférája víz alatti, azaz elsüllyedt világra utal, viszont nem tudjuk, hogy a fő motívum vajon egy ősi tengeri lény maradványa vagy éppen egy elsüllyedt templomtorony. A háttérben lévő, talán csőmotívumok és átlósan lebegő ellipszisek végképp elbizonytalanítanak. Akárhogy próbáljuk is a kép üzenetét megfejteni, csak abban lehetünk bizonyosak, hogy itt megint a Németh Géza-féle „olyan mintha” fogalommal találkozunk, amelye sajátos karakterű szűrrealizmussal jelenít meg. Egészen bizonyosan itt is tetten érhető az időfaktor, azaz a múlt van jelen.
A következő mű címe Asóka kereke. Itt valami nagyon régit látunk. Asóka birodalma a Kr. e. III. században élte fénykorát a mai India területén. A négy-, nyolc-, illetve huszonnégy küllős kerék (dharmacsakra) az élet körforgását volt hivatott kifejezni és az ókori Közel- és Távol-Kelet számos archeológiai lelőhelyén felbukkan. Ma India nemzeti lobogóján – a fehér mező közepén – is megtalálható. Vajon miért érdekli ez a szanszkrit nevű kerék Németh Gézát, a festőt? Megfigyelhetjük, hogy képein következetesen megjeleníti az idő és időtlenség fogalomrendszerét. Egyes képei a régmúltban kalandoznak, mások éppen mai világunk néha dermesztő elidegenedését tükrözik, megint mások szinte próféciaként a távoli jövő nem feltétlenül idilli világát vetítik elénk. Az élet drámáját a szüntelen körforgásban jeleníti meg az alkotó.
Utoljára hagytam a Fejlövés című művet, amely felfokozott drámaiságával valamiféle általános fájdalmat fejez ki. Engem leginkább Edvard Munch Sikoly című alkotására emlékeztet. Cs. Tóth János 2022-ben írta Németh Géza képeiről: bennük „összekapcsolódik a múlt, a jelen és a huszonkettedik századi komor jövő. Egymásra rétegezett felületek hatását látjuk, mintha különböző idősíkokban járna archaizáló képeivel. Jövőnek szánt dokumentálás a jelenben; mondhatnánk, pedig nagyon is a mának szólnak kiállított művei.”
Jonathan Goodman pedig úgy véli: „Talán a matematikában való jártassága miatt Németh olyan festő, akinek az intellektusa a mulandóra való reagálás mellett a tapasztalat absztrakt és abszolút szerkezeteit vizsgálja. Amire rátalált, az valódi komolyságot képvisel, és ez nemcsak a bibliaihoz közelálló profetikus szemléletről szól, hanem arról a hitről is, hogy kell valami tévedhetetlennek is léteznie, függetlenül attól, hogy mennyire jut érvényre korának sajátos körülményei között.”
Németh Géza A valóság másik arca című kiállítása 2024. március 7-től látható a Nemecsics Emlékház – Színország Galériában (1185 Budapest, Ungvár utca 42.).
