Memento Park

„Ez a park a diktatúráról szól;
de abban a pillanatban,
amikor ez kimondható, leírható,
megépíthető, abban a pillanatban
ez a park a demokráciáról szól.”
(Eleőd Ákos Ybl-díjas építész, a Memento Park alkotója)

Európában Magyarország az egyetlen ország, ahol az 1989-es közép-európai demokratikus sorsfordulónak méltó, nemzetközileg ismert és elismert emlékhelye épült: a budapesti Memento Park. A főváros által létrehozott tematikus szakgyűjtemény azonban harminc évvel a békés átmenet után is torzó. Bár fontosságát itthon és külföldön egyaránt elismerik, az eredeti terv szerinti befejezése és működtetése mindmáig megoldatlan.

„Magyarország a rendszerváltó közép-európai országok között példátlan morális erejű tettet hajtott végre; volt merszünk emlékezni, s nem korlátolt módon összetörni múltunk mégoly szégyenletes emlékeit. A Memento Park, úgy vélem, minden másnál jobban példázza európai kultúránk alapértékeit, a szabadságot és a toleranciát, s különösen annak egyik leglényegesebb elemét, az emlékezés szabadságát, és ugyanakkor kötelességét is” – írta a kompozícióról Sulyok Miklós művészettörténész.

A szabad választások után Budapesten is napirendre került a szocializmus köztéri emlékeinek ügye, hiszen területén több száz érintett szobor, emlékmű, emléktábla volt. A Fővárosi Önkormányzat szoborpark kialakítása mellett döntött, s felkérte a kerületek önkormányzatait a szobrok kiválasztására. A Kulturális Bizottságok előterjesztései alapján a helyi közgyűlések arról határoztak, hogy mely emlékműveket kívánják a majdani parkba telepíteni. A kiválasztott szobrok listája így „nemcsak egy lista” – amelyet utólag akár változtatni, kiegészíteni, cserélni lehet –, hanem fontos kordokumentum is: a diktatúra évtizedei után szabadon választott önkormányzatok a demokrácia újjászületésének időszakában, konkrét történelmi pillanatban felmerülő kérdésre konkrét választ adtak, eldöntötték, hogy melyek legyenek a létesítendő park szobrai. Helyszínül a főváros a XXII. kerületi önkormányzat által a Tétényi-fenn­síkon felajánlott területet választotta.

A szoborpark terve kiemelt érdeklődést keltett: tévé- és rádióműsorok, újságcikkek foglalkoztak a szobrok sorsával. A legradikálisabb vélemények a megsemmisítésükről szóltak. A mérsékeltebb javaslatok közt két véleménytípus dominált: a szigorúbb változat szégyenpark típusú megoldást, mások groteszk gúnypark megvalósítását tartották volna jónak.

Az építészeti pályázat I. díjas tervének, Eleőd Ákos Egy mondat a zsarnokságról című/elnevezésű Szoborparkjának köszönhető, hogy Budapesten a fentiek szellemétől teljesen eltérő koncepció valósult meg. „A szobrok a magyarországi szocializmus szobrai, a Memento Park azonban nem a szocializmusról szól; a diktatúra díszleteit, gondolkodásmódját tematizálva annak törvényszerű ellehetetlenüléséről, egyben az azt követő időszak történelmi felelősségéről beszél. Minden erőszakos társadalmi berendezkedés igényt és jogot formál arra, hogy átértelmezze, kisajátítsa saját múltját – a demokrácia az egyetlen, amely képes arra, hogy emelt fővel tudjon szembenézni múltjával, annak minden tévútjával, rossz emlékű időszakával együtt, hiszen visszanézésében pontosan az a nagyszerű, hogy már megteheti. A demokrácia az egyetlen, amelynek van méltósága” – fogalmazott az építész.

Eleőd nemcsak a szoborpark építészeti terveinek, tartalmi koncepciójának a megalkotója. „Műve nem díszpark és nem szégyenpark, a szobrokat egyszerre kezeli kordokumentumként és műtárgyként. A Memento Park egy bukott önkényuralmi rendszer emlékműveinek a világon egyedül­álló gyűjteménye, amelyet az építészeti megformáltság, a legitimációjukat vesztett szobrokkal és a térrel való kommunikáció művészi nagyvonalúsága, a témakezelés méltósága egyaránt jellemez” – méltatta Boros Géza művészet­történész az építészeti-filozófiai alkotást. „Egységes építészeti keretbe foglalva idézi fel a szocializmus időszakát, 56 szabadságvágyát és a rendszerváltozás megvalósulását.”

A park 1993 őszétől folyamatosan fogadja magyar és nemzetközi közönségét, torzó állapotában is évi 30–60 ezer látogatót. A pályázatot a szobrok elhelyezésére írták ki, azonban a beruházás kezdetekor már nyilvánvaló volt, hogy a tervezőtől olyan megvalósulási koncepciót várnak, amely a park környezetét, látogatók fogadására alkalmas kiépítését is magában foglalja. Eleőd Ákos kidolgozta a teljes Memento Parkot, amely a Szoborpark és az azzal koncepcionális egységet alkotó Tanú tér, a Sztálin-mementó és a térfalak épületegyüttesének tere. Az épületek az intézmény látogatóközpont-funkcióját is betöltik. A beruházást előkészítő tárgyalásokon a projektgazda főváros képviselője, Marschall Miklós kulturális főpolgármester-helyettes egyértelművé tette, hogy a projekt ezzel a koncepcióval, vagyis a kulturális és infrastrukturális szolgáltatásokat egyaránt biztosító épületegyüttessel tekinthető teljesnek.

A megnyitás után a minden várakozást felülmúló látogatottság és a jelentős külföldi sajtóvisszhang a hiányzó ütemre irányította a figyelmet. 1994 tavaszán a kormányzat Világkiállítási Programirodája és Budapest közösen szerepeltette a park tervét az 1996-os Expóra időzített fontos kulturális beruházások között. Azonban az 1994-es kormány­váltást az Expo lemondása követte, ezért ez a projekt is leállt. 1996-ra jutott újra a megvalósítás küszöbére: az előkészítő egyeztetések ismét konszenzusos támogatást eredményeztek, a projektindító határozat ellenszavazat nélkül született, de a kormánytöbbséget alkotó szocialisták végül meggondolták magukat.

Az 1998-as kormányváltás után a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – Várhegyi Attila és Baán László állam­titkár irányításával – elindította a beruházást. A projekt befejezésén túl arról is gondoskodni kívántak, hogy a tematikus működtetés biztosított legyen. Az alkotó megbízást kapott a Memento Park koncepciójához szorosan kapcsolódó kulturális üzemeltetési terv kidolgozására; majd a megfogalmazott kulturális-oktatási-idegenforgalmi program elfogadása után, annak közös megvalósítása érdekében a NKÖM az érintett szaktárcákhoz fordult. Mindhárom minisztérium (oktatási, gazdasági, ifjúsági és sport-) vállalta az együttműködést. A teljes projekt részletes tartalmi előkészítéséhez területszabályozás is társult. A Fővárosi Közgyűlés ezt egyhangúlag megszavazta, de hosszú idő telt az egyeztetési folyamattal, ezért az építkezés nem indult el a 2002-es kormányváltásig.

2003-ban ellenzéki és kormánypárti képviselők egyaránt támogatták a javaslatot: a Memento Park legyen a 2004-es EU-csatlakozás szimbolikus jelképberuházása. De ezt egy új javaslat felülírta: inkább halasszuk a terv megvalósítását 2006-ra, az 1956-os forradalom 50. év­fordulójára.

2005-ben a Kosáry Domokos vezette 56-os Emlék­bizottság és Bozóki András kulturális miniszter közösen támogatta a Sztálin-mementó megépítését, mint kapcsolódó kulturális program megvalósítását. Kurátorként a Memento Park alkotója kapott felkérést, aki a tematikus kiállítássorozaton és az október 23-ai mementóavatáson kívül az azokat befogadó „színpadképet” is megtervezte: két ideiglenes barakkot telepített a Szoborpark/Sztálin-mementó területére, kirajzolva a Tanú tér szerkezetét. A híres-hírhedt csizmapár leleplezésére október 23-án, 21 óra 37 perckor, a Sztálin-szobor ledöntésének percre pontosan 50. évfordulóján került sor. Az eseményen nem voltak szónokok, csak Beethoven zenéje, és egyetlen emberi hangként Illyés Gyula hangfelvétele szólt: az Egy mondat a zsarnokságról. A Memento Park „mindazokat várta a Tanú térre, akik a megemlékezés csöndes méltóságában hisznek”.

A Sztálin-mementó-avatás autentikus végszava a park megépülése kronológiájának. Ha egy terv közel három évtized alatt sem valósul meg, felmerülhet: talán azért, mert senki sem tartotta fontosnak. Jelen esetben másról van szó. Régen feledésbe merült volna, ha újra és újra nem állnak mellé támogatók, ha a szakma és a politika nem hangsúlyozza a befejezés fontosságát. A Memento Park nem pusztán a szobrokról beszél, hanem a diktatúráról, amely állította őket – és amelynek elemzése, feldolgozása kor­történeti felelősség. A politikai témakört kortörténeti szempontból elemző koncepció soha nem állította, hogy egyetlen „kötelező olvasat” volna; azt viszont igen, hogy ennek az olvasatnak is helye van. És az ideje is eljön.

A koncept számos kiállításon vett részt itthon és külföldön. Wehner Tibor művészettörténész értékelése szerint a „Memento Park kiállítása egy különös, különleges épület­együttes megvalósulási lehetőségét, megvalósításának jelentőségét, fontosságát hangsúlyozta. Azt tette nyomatékossá, hogy a tervező, Eleőd Ákos koncepciója szellemében szülessen meg végre »Egy tér – amely a kelet-közép-európai sorsforduló magyarországi jelképrendszerével – a világ bármely pontján érthető történetet mesél: diktatúráról, demokráciáról.« A demokrácia… talán pontot tesz már e hosszan elhúzódó diktatúratörténet végére, s befejezi ezt a félbemaradt, a közelmúltunkra való elmaradhatatlan visszapillantásra hivatott, egyedülálló emlékmű–emlék-művet.”

Az emlékművek összegyűjtése méltán nevezhető példa­értékűen demokratikusnak, de kizárta a művészetelméleti szempontokat, az átgondolt gyűjteményépítés lehetőségét. A kerületek által felkínált szobrok sokszínű tablót alkottak szobrászati korszakok, a művek színvonala és azok jelentősége szempontjából. A koncepció a szobrok egyetlen közös jellemzőjére, hatalmijelkép-mivoltukra tette a hangsúlyt. A park a szocializmus budapesti szobrainak szabadtéri tárlata, de ezek a szobrok egyben kortörténeti sorozattá válnak – ebben a korszakban Közép- és Kelet-Európa valamennyi érintett országában a köztereket uraló propagandaművek mementói. A Szoborpark pontosan akkor „állította meg az időt”, amikor a komor és fenyegető hatalmi jelképek szobrokká és egyben a kortörténeti emlékezet részévé váltak.

A Szoborpark-kapuzat vastábláján Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse olvasható. A szobrok között a csönd dübörög; a fájdalom, a gyász, a tehetetlenség, a szégyen, a döbbenet, a düh és a dac.

Ez a Memento Park szimbolikus és funkcionális középpontja. A térszerkezet főtengelyének két végén a Sztálin-mementó és a Szoborpark 56 a rendszerváltás egyetlen közös, társadalmi méretű konszenzusának állít emléket: az elfojthatatlan szabadságvágynak. A befejezett, térfalakkal zárt tér a diktatúra utolsó és a demokrácia első pillanatát sűríti.

A Sztálin-mementó az 56-os forradalom világjelképének építészeti-szobrászati megidézése a Tanú tér kontex­tusában: valamennyi kommunizmus elleni szabadságküzdelem szimbóluma. „A Tanú tér az 56-os budapesti Széna tér, a 68-as prágai Vencel tér, a 81-es varsói Palota tér, a 89-es berlini Potsdamer tér; a temesvári Opera tér; a szófiai Nemzetgyűlés tere.” A tér három szobra: Marx, Engels, valamint Lenin és Sztálin(-csizma).

Funkcionális szempontból alapvető igény a látogatók fogadásához méltó háttér. Elméleti szempontból alapvető igény, hogy egy korszak eredeti szobrait bemutató állandó kiállításhoz hozzátartozzon a korszakhoz kapcsolódó kulturális programok sora. A Tanú tér épületei időszaki kiállításoknak, konferenciáknak és in situ történelemóráknak adnak otthont; a tér szabadtéri színházi előadások, filmvetítések, koncertek helyszíne. A tervek szerint a Memento Park szakmai kapcsolatrendszert is épít: saját programjai mellett európai társintézmények (például a gdański Szolidaritás Múzeum és a berlini Fal-múzeum) vendégeseményei számára is nyitott, befogadó kultúrtereket biztosít.