Ha tagadással kezdünk egy írást, vélhetőleg jól kiszámítható dramaturgiai hátsó szándékkal tesszük. Méghozzá, hogy a szöveg végén, amolyan csattanó-féleképpen cáfolhassuk azt. A művészetben azonban tényleg nincs semmi különös.
X és Y ülnek az égbolt színeváltozását figyelve, szájukban nyelvükkel és egy emberi történetet mesélnek el. Akár a törzsközösségek tagjai által a kollektív tudat, mely folyamatosan egy elbeszélést ismétel. Megteremtve ezzel magát a világot. Akár az újra és újra felkelő, majd lenyugvó Napok.
Ha kell, hát papíron. Ha kell, hát papírból. Amiből már gyerekként is bármit megalkothattunk. S még ha öregszünk is, és egyre bonyolultabb lelkek leszünk, a mélyben mégis megőrizzük azt a gyermeki önmagunkat, aki alig várja a következő történetet, s aztán a következőt. Mert ahol elvész az életből a játékos elem, ott elvész a derű, a jókedv is. A játék szentségét őrző kultúra a homo sapiens kultúrája, melyet történeteink hordoznak a nyelven keresztül. A nyelven, ami egykor kettészakadt hangokra és képekre, de még így, elemeiben is megmaradt annak, ami.
X és Y ülnek az égbolt színeváltozását figyelve, hiszen mindenki szeret a tűzbe bámulni. Megpróbálják elképzelni helyüket a világegyetemben. Hol és mikor alakult úgy, hány csillaggeneráció kellett ahhoz, hogy kialakuljanak az elemek, melyek őket is alkotják. A homo sapiens elgondolja saját maga törzsfejlődését egészen a szándéktalan fizika erőszakától a lehetséges jövőkig. Akárha egy részecske képzelné el magát a kvantum szuperpozíció minden pillanatában, amíg meg nem valósul, sőt azt követően is.
Milyen folyamatoknak köszönhető és mely pillanatban jött létre a varázslat, melyben nevet kap a dolog? A varázslat, a játék titokkal teli. A költészet játék. A költészet segítségével történeteket mesélünk el. A történetek ahhoz kellenek, hogy egy pillanat értelmét elmagyarázzuk, hiszen a világ interakciók, vagyis történetek összessége és nem dolgoké. Az idő, ami ezt lehetővé teszi, tehát elhanyagolhatatlan.
X és Y ülnek szájukban a nyelvükkel, és a művészetről gondolkodnak. A művészetről, melyben nincsen semmi különös, ámbár játékos kísérlet egy új történetre, mely elgondolja és elbeszéli saját magát. Melyből nevet kaphatnak a dolgok, s talán ők maguk is. Melyben ott rejlik minden korábbi művészet és varázslat. Akár az univerzum, ami megteremti az embert, hogy megfejtse a titkot.
A szövegben torzított formában jelöletlen idézetek szerepelnek Paul Austertől, Byung-Chul Hantól, Haness Böhringertől, Carl Sagantól, Carlo Rovellitől, Ian M Bankstől.
Sztefanu Marina és Fülöp Gergő „Meleg sugarak simogatják leszakított bőrünket” c. kiállításunk február 16-ig még megtekinthető a 1111 galériában. Nyitvatartási idő Szerda – Csütörtök – Péntek 14:00 – 18:00.
