A hazai fiatal szobrászgeneráció kiemelkedő alkotója, Németh Marcell mintegy másfél évtizedes eddigi rendkívül aktív, autonóm művészi programjában konzekvensen domborműveket, reliefeket készít, talán az egyik legnehezebb és igen hosszú kivitelezést igénylő eljárással, acélszobrászati technikával. Témáit szűkebb és tágabb környezetéből veszi, nevezhetjük őket tágan értelmezve tájábrázolásoknak, amelyek nemcsak szakítanak a hagyományos, idilli táj vizuális leképezésével, hanem a korunk táj- és városábrázolásaira jellemző indusztriális tematikát is sajátos formanyelven fogalmazza meg az alkotó, aki mindezek ellenére az európai művészi tradíciókat maximálisan tiszteletben tartja. Művei zömmel a külvárosi tájak, autópályák jellemző motívumait, villanyoszlopokat, reflektorokat ábrázolnak, jellemzően egy-egy elemre vagy gyakran csak egy részletre fókuszálva.
Már egyetemi évei alatt a síkszobrászat egy sajátos, két és három dimenzió határait feszegető megvalósítása mellett köteleződött el, bár akkor még többféle anyaggal kísérletezett, például festett terrakottával (Tér vázlatok I–V., 2006), s a diplomaszerzés évében talált rá az egyik legnehezebben megmunkálható fémfajtára, az acélra. A kerámiától azonban nem búcsúzott el végleg, az utóbbi időben újra felfedezte az anyagban rejlő lehetőségeknek a tematikájához való adaptálhatóságát.
Ez a kiállítás egyfajta összegzése is több mint egy évtizednyi alkotótevékenységnek. Ha felidézzük Németh Marcell munkásságának elmúlt bő tíz évében készített sajátos tájábrázolásait, több alsorozatot és a téma rendkívül változatos feldolgozását fedezhetjük fel. Első tájképeit Tájkép címmel 2010-ben készítette, széles, fekvő formátumú acéllemezre, melyek két méteres szélessége visszaadja a szemlélő számára az utazásai során tapasztalt horizontális tájélményt, ahogy a sűrűn álló villanyoszlopok közül a közelieknek csak egy részletét fogja be az emberi tekintet. Az egy évvel később induló KöztesTér sorozat elemei jellemzően az ipari elemek, lámpák utak mellett az épített környezet egy-egy architekturális elemét is ábrázolják.
2013-tól a művész egy-egy indusztriális tájelem részletét helyezi lemezei fókuszába, s a sorozatnak a beszédes Közeli látószög címet adja. Az alulnézetből komponált póznák szigorúan geometrikus, a békaperspektíva szabályait követő ábrázolásmódban háttérként csak az égboltot láttatják, annak is a csiszolás milyensége adja hol fényesebb, hol mattabb felületét – oldást és egy kis játékosságot kölcsönözve ezáltal a rideg témának. Szintén 2013-tól a személytelenség és személyesség problematikája indította el a folyamatot, hogy a külvárosi tájelemek elidegenített tereinek ellentétpárjaként megalkossa az emlékezet tereinek metaforáit, az ablaksorozatát. A növény mint élő entitás motívumának megjelenésével mégis egy jóval személyesebb, organikusabb irányba forduló oldalát mutatja meg a művész. (Szabó Noémi: Németh Marcell. Mai Magyar Képzőművészet. Budapest, 2018. 42.)
E felvezetés után időszerű áttérni az Art9 Galériában rendezett Rejtett égbolt című kiállításban szereplő művekre, melyek jóval többek, mint kilenc darab műalkotás. Valójában ezekben a reliefekben Németh Marcell korábbi alsorozatai szintetizálódnak. Így a 2018-ban induló, Szabadtér című sorozat elemein, melyeknek jellemző, központi motívuma egy-egy színezett, éppen építkezésen munkafolyamatot végző daru vagy annak részlete, mely mögött az építési terület jelzésszerű, grafikusan finom ábrázolásmódban jelenik meg (Szabadtér II., 2018 és Szabadtér III., 2019). Szervesen kapcsolódik a sorozathoz, mégis egy némileg eltérő projekt, az Exit acélképpárjának jelen kiállításban látható, idén készült, római I-es sorszámot viselő eleme, mely majdnem szimmetrikusan, strukturálisan leegyszerűsítve ábrázol egy – minden sematikussága ellenére – valóságban is létező külső lépcsőházat.
A két éve készült Fények sorozat lemezein a stadionok reflektorlámpái jelentik a felületeken az egyetlen ábrázolt motívumot (Fények I–II–III., 2020). A kiállítás hívómunkája is ez a sorozat, amely így együttesen – kiterjesztve a fény-égbolt élményt – még soha nem szerepelt kiállítva. Talán e hármas egységben érhetjük tetten leginkább a kiállítás címadását, mely Rejtett égbolt, de angol megfelelőjének ettől kissé eltérő, eltakart, vagy mondhatni megzavart égboltot sejtető jelentése sokkal találóbb. Hiszen Németh Marcell munkáin valami, egy ember által épített konstrukció mindig eltakarja, bezavarja az alulnézeti égboltélményt. A Fények sorozat pedig még inkább fokozza azt a tipikusan városi jelenséget, amikor a magas épületek és a mesterséges fények megszüntetik az ember kapcsolatát az égbolttal – úgy, ahogy ezt Németh valamennyi alkotásaiban jelzi: a daruk, az oszlopok, a magas épületek és a fényszennyezés távolítják el az embert a természettől, természetes környezetétől.
Újabban bővült az alkotó technikai palettája. A külvárosi tájelemek kerámialapba nyomva, égetve és arra akvarellel finoman ráfestve jelennek meg, némi lágyságot adva a téma zord ridegségének. A kész kerámialapok kivitelezésükben a grafikákat idézik, e hatást erősíti a tálalás is: a kerámianyomatok gondosan, egyedileg gyártott féldoboz keretei. Ez a sorozat jelen kiállításban debütál, de elemei utalnak a sokszorosíthatóságra is, melyet a 2021-ben keletkezett Szabadtér I. és II. vázlatokban megfigyelhetünk: a daruk ugyanazon nyomóformából készültek, de eltérő pozícióban helyezkednek el, a bal oldali képmező alsó részén épületsziluetteket, a másikon pusztán a rejtett eget megjelenítve.
Tájképei tulajdonképpen tájelemek, melyek indusztrializált külvárosi környezetünk, illetve az autópályák mentén tapasztalt látvány egy-egy ipari, tipikusan a XX. századra és napjainkra jellemző vívmányát mutatják meg. Ezeken az alkotásokon nem láthatók élőlények sem emberi, sem állati, de még jelzésszerű növényi formában sem, mégis ember léptékű nézőponthoz vannak igazítva. Az ember a kép szemlélőjeként lép be az acélgrafikák aurájába, melyben eltörpülve szemléli az alulnézetből, perspektivikusan ábrázolt ipari formát. Ezáltal teremtődik valami sajátosan személyes személytelenség, többletnarratíva az alkotásokban, megtörve azok fémes, rideg kisugárzását. Olyan bensőséges adalékot ad a szemlélő bevonása, a közvetlenségre, a kép terébe belépésre invitáló kompozíció, amely feltételezi az ember mint teremtő, de az ember mint saját jövője sorsáért aggódó entitás jelenlétét az ember által teremtett, rombolásra és tárgyiasulásra ítélt koszos mindennapok világában.
Alkotásai a technikai műfajok határán mozognak, egyszerre plasztikusak és grafikusak. A grafikai jellegű vonalakat, rajzolatokat gépi véséssel és karcolással végzi, az alapsíkból kiemelkedő motívumokat hegesztéssel rögzíti a hordozófelülethez. (Wehner Tibor: Vastraverzek és lombkoronák. Új Művészet, 2018/4. 41.) Ugyanakkor acéllapjai nem mindig a síkszobrászat szigorú szabályait követik, egyes lemezeinek íveltséget adva fokozza a művész azt a közvetlenséget, melyet alkotásainak szemlélője érez technikai kivitelezésükben, kietlen tartalmunkban ugyan távolságtartó, mégis a témát karnyújtásnyi közelségben megjelenítő reliefjei előtt állva. Kompozíciói a valós térélményből indulnak ki, de Németh a tér elemeit újjászervezi azáltal, hogy elhagy róluk minden olyan motívumot, részletet, ami számára nem fontos, szem előtt tartva, hogy mindig felismerhető legyen az ábrázolt tér. A távolságtartó külvárosi élmények jellemzően semmilyen vagy csak jelzésszerű környezetet kapnak, alulnézetből ábrázolt oszlopainak, daruinak, lámpáinak háttere gyakran a felcsiszolt égháttér.
Bár Németh Marcell alkotásai jellemzően egy-egy utazás alatt vagy ablakon kitekintett pillanatot, rövid időszakot örökítenek meg, mégis van bennük – az alkalmazott technikából kifolyólag – valami statikus időtlenség. Ily módon lehetséges a mozgás, az utazás folyamán leképezett élmény statikus ábrázolása. Alapvetően a városi tér és ezen belül a személyes tér szerepét, jelentését és kapcsolatát vizsgálja a kísérletezésre mindig nyitott, a műfaji határokat szabadon értelmező alkotó. (Szabó Noémi, i. m.) Munkásságában konzekvensen a relief műforma megújítását, népszerűsítését célozza meg, akár műfaji határok mentén lavírozva.
Németh Marcell Rejtett égbolt / Hidden sky című kiállítása az Art9 Galéria (1092 Budapest, Ráday utca 47) 2022. augusztus 12-ig látható.
