Táj búzacsírával, 1936
Az első terem korai munkái arról árulkodnak, hogy a fiatal Ernst az impresszionizmus, a pointillizmus, a futurizmus, a kubizmus és az expresszionizmus egyaránt inspirálta. Giorgio de Chirico munkáinak felfedezése azonban határozott irányba indította el: e kompozíciók jelenetei színpadszerűen megkomponált terekben zajlanak, a szereplők pedig gyakran próbababákra vagy bábukra emlékeztetnek. Max Ernst azonban maga mögött hagyta de Chirico képeinek melankolikus hangvételét, az ő kompozíciói inkább a dada lázadó energiáját villantják fel. Ebben a teremben a legizgalmasabb a Justicia című festménye, amelynek különlegessége, hogy a teátrális díszletben megjelenő Igazság nem vak, szemei vannak, a mögötte megjelenő női figurát azonban üres szemgödörrel látjuk. A festményen a felszabadító látás szimbólumként jelenik meg, ami a későbbiekben is különös fontossággal bír Ernst számára.
Ernst kollázsaiból válogat a következő terem: az alkotó korai képei között számos olyan szerepel, amelyeket újságpapírra vagy illusztrációkra készített, azokat átfestette vagy különféle kivágatokkal gazdagította. Elképesztő szabadságról és kísérletezőkedvről árulkodnak ezek a munkák, amelyek egy részét Paul Éluard versei ihlettek. A harmadik tér arra az időszakra összpontosít, amikor a művész Paul Éluard útlevelét használva illegálisan emigrált Párizsba. A költő házában húzta meg magát, ez idő alatt pedig Éluard otthonának falaira különféle jeleneteket festett. A kiállítás különlegessége, hogy megidézi a költő ötéves lányának szobáját, ahová Max Ernst frízszerűen festett különféle természeti jeleneteket, amelyeket most először láthat a közönség.
Az otthon angyala vagy a szürrealizmus diadala, 1937
Az Eros and Metamorphosis címet viselő térben az alkotó érzéki oldala kerül előtérbe. A terem kiemelt munkája A csók, amely egyértelműen jelzi, hogy az alkotó számára a szerelem a fizikai egyesülést, a szellemi kötődést és a spirituális kapcsolódást egyaránt jelentette. Az íves, érzéki, egymásba csavarodó formák a két figurát koherens egésszé teszik, akik egymást kiegészítik, a másik hiányát pótolják. Ha pedig már érzékiségről van szó, akkor az Ernstnél nemcsak tematikailag, hanem formailag is jelentkezik. Elég csak egy pillantást vetni Gala portréjára, amelyen a visszakapart festékréteg alól bukkan elő a kísérteties, rejtélyes, tekintet nélküli alak, valamint az őt definiáló környezet.
Ez az érzékiség azután egyre jelenvalóbbá lesz, amikor Ernst felfedezi a frottage technikát. A különböző felületek papírra vagy vászonra való átdörzsölésével biomorf lényekre vagy ősi kövületek lenyomataira emlékeztető formák születnek a vásznakon. Ezekből nagyon szép példákat láthatunk a Négy elem elnevezésű térben, ahová a tűzhöz, a vízhez, a földhöz és a levegőhöz kapcsolódó kompozíciók kerültek. Az Arizona Red vibráló narancsai és tüzes pirosai szinte égetik a retinánkat, míg az Ahol a szeszélyek születnek fénypászmája könnyedségével ejti rabul a nézőjét. A föld kanyargós, tekervényes indái a természet bujaságát hivatottak visszaadni, a víz részben szereplő kompozíciók pedig nyugodtságot árasztanak magukból.
Szürrealizmus és festészet, 1942
A szakasz fontos highlitghtja A hazugság szövete című festmény, amelynek világa a külső valóság és a képzelet között oszcillál. Tény és mese, igazság és költészet egyszerre jelenik meg ezen a munkán, amely Ernst emblematikus figuráit, a lesütött szemű női arcot, a madarakat és a halakat egyaránt felvonultatja. Innen már csak egyetlen lépés, hogy eljussunk azokhoz a kompozíciókhoz, amelyek a természet és a álomvilág között ingadoznak, az azok közötti kapcsolatot kutatják. A határtalanság, a képzelet végtelensége ölt testet a kompozíciókon, amelyeken vibráló struktúrák, burjánzó növényi motívumok vagy éppen kromatikus látványok tárulnak fel.
A Pleasure of Creating Form / Pleasing to the Eye címet viselő tér munkái még erősebben ingerlik és lázba hozzák a tekintetet. Misztikus látomások, belső tájak elevenednek meg, amelyeken olykor biomorf formák fonódnak egymásba, máskor az automatikus írás űrlényszerű karakterei alkotta dekoratív felületek tartják lázban a befogadót.
A szépség, 1925
Az Emlékezet és képzelet terem munkái fenyegetettségről szólnak, az identitás elvesztésétől való félelemből és a nyugati civilizáció összeomlásától való rettegésből születtek. A Szív és az Otthon angyala, a második világháború kitörését megjósoló festmény erősen szarkasztikus, az angyal tulajdonképpen szürrealisztikus szörnyeteg, amely elsöpör mindent, ami az útjába kerül. A Leonardo előtt tisztelgő kompozíció a reneszánsz eszmék bukásáról, az értékek felégetéséről szól, a groteszk figura gúnyos vigyorra húzza a száját, maszkos arca rettegést szül a nézőben.
A kiállítás azokkal a festményekkel zárul, amelyeken Ernst a csillagos eget az automatikus írás karaktereinek segítségével ábrázolja. Az égbolt végtelensége a képzelet határtalanságával mosódik egybe ezeken a képeken, az 1961 után készült kriptogramok az emberben és az emberen kívüli végtelen világok egymáshoz való viszonyáról mesélnek.
Fotók: Lorenzo Palmieri
A Max Ernst-kiállítás a milánói Palazzo Realéban 2023. február 26-ig látogatható.
