Ember nélküli városokon, árkádiai kerteken, klasszikus és modern házakkal beépített, képzeletbeli tájakon keresztül vezeti nézőjét Kondor Attila, aki 2013 óta foglalkozik festményei mozgóképpé formálásán. Az így születő meditatív, lassú kameramozgású festmény-animációk segítségével nemcsak a képek tereit járhatjuk be, de arra is lehetőségünk nyílik, hogy lelassítsuk kapkodó képfogyasztásunkat. A művészetfilozófiai és metafizikai kérdésekkel is foglalkozó alkotó A festmény ideje című esszéjében a kép egyetlen pillanatba sűrítettségéről, valamint befogadásának idejéről értekezik. Festményei és animációi a lineáris, illetve a ciklikus időszemléletben megjelenő mennyiségi és minőségi időkülönbségre irányítják a figyelmet. A művész, a mű és a befogadó hármasának párbeszéde során tárul fel ennek lényege, de befogadásához idő kell, amelynek megtalálásában az animációk segítenek. A festmény-animációk értelmezhetők az olaj-vászon képekből rendezett kiállítás bevezetőjeként: a látogató figyelmét a képek formáira irányítják, és a lassú kameramozgással vezetett séta során ráhangolják az alkotások belső idejére.

Azonban ennél többről van szó, mert a mozgófilm médiuma olyan új ismeretek elsajátítását és gyakorlását igényelte, amelyek a festményekre is hatottak. Kondor Attila kontemplatív videóin az antikvitás, a humanizmus és a neoplatonizmus építészeti, kertművészeti motívumai a mindennapok épületeivel és városi tereinek formáival együtt jelennek meg. A mozgókép befogadása során a szemlélő az elhasznált, megszokott formák egyhangú ismétlődéseiből kiindulva, egyfajta posztmodern kontempláció segítségével jut el az ideális valóság tökéletes formavilágába, és ezzel együtt tisztább tudatállapotba. Hiba lenne ezt a művészi alapállást eszképizmusnak nevezni, hiszen az alkotó nem fordul el a valóságtól, hanem annak egyfajta, a mozgókép nyelvére lefordított alternatíváját kínálja.


/Kondor Attila: Kert 100x40cm olaj, akril, vászon 2018/

A kontemplatív, konceptuális animációk képei a festővásznon és a grafikákon születnek meg, ahol a nyugalom, a csend jelenlétét nemcsak a harmonikus arányok és a nyugtató színek tónusátmenetei érzékeltetik, hanem a festmény síkját szinte felhasító csúcsfények természetfeletti fényt sejtető, jelenésszerű ragyogása is. Kondor Attila képei egyszerre fedeznek fel és rejtenek el valamit a valóság természetéből.

/Kondor Attila: Végtelen könyvtár 137*98 cm olaj, vászon 2014 /

Kondor Attila
http://kondorattila.hu/
1974, Budapest
Tanulmányok:
2000: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest – Képgrafika szak (mestere: Baranyay András)

Díjak, ösztöndíjak:
2016: Tornyai Plakett
2013: Endre Béla-díj
2009, 2013: Újbuda-Mecénás ösztöndíj
2007: Római Magyar Akadémia ösztöndíja
2000: Kondor Béla-díj
1998: 200 éves a litográfia – I. díj
1997, 1998: Barcsay-díj


/Kondor Attila: Fókusz 120*70 cm olaj, vászon 2019/

Önálló kiállítások (válogatás):
2012: Az emlékezés művészete, Budapest Galéria, Lajos utcai Kiállítóház
2011: Elmélyedés, Ari Kupsus Galéria, Budapest | Orientációk, Pepper Art Projects, Budapest | Ittlét, Újbuda Galéria, Budapest
2009: Tudat és lét, Bartók 32 Galéria, Budapest
2008: Hermetikus kertek / Giardini Ermetici, Olasz Intézet, Budapest | Orientáció No. 1–2., M.C.P. Múzeum-kert és FKSE Stúdió Galéria, Budapest
2007: Kis kontemplációk, Volksbank Galéria, Budapest | Kontempláció, Görög Templom Kiállítótér, Vác | Tradíció adó-vevő, Inda Galéria, Budapest
2006: Parmenidész-töredékek, Huba Galéria, Budapest | Első pillantás, Szinyei Szalon, Budapest
2004: A szemlélődés kertjei II., Szinyei Szalon, Budapest
2002: A szemlélődés kertjei I., Multicont Galéria, Budapest | A szemlélődés terei, Meander Galéria, Budapest
1999: Natura Nuda – Natura Morta, Óbudai Társaskör Galéria
1997: Talált helyek (Filp Csabával), Óbudai Társaskör Galéria
1996: Szín Terek (Csendéletek), Cirkó-Gejzír Galéria, Budapest

/Kondor Attila: Át II. 100*120 cm olaj, vászon 2019/

/Indulókép: Kondor Attila: Tükröződő boltozat 120*70 cm, olaj, vászon, 2018/