A festőfejedelem születésének száznyolcvanadik és halálának százhuszonötödik évfordulójára nyílt kiállítás eszenciájának összefoglalójaként Krasznai Réka kurátor Sinkó Katalin a Nemzeti Galériában 1955-ben megrendezett kiállításának nyomán azt a folyamatot próbálja meg bemutatni, miként lett a szegény sorsú vidéki asztalos inasból világhírű művész. A siker receptjét már számos elmélet próbálta megfejteni, amelyekre Krasznai Réka is felfűzte a kiállítást. 

Munkácsy Mihály, Önarckép II., 1881, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
 
 
Pierre Bourdieu francia szociológus a művészeti mecenatúra XIX. századi fordulatára építette mezőelméletét: az államhoz kötődő akadémiai rendszert felváltó piaci alapon működő műkereskedői- kritikusi struktúrában a kiállítás, a közönség, a műtárgypiac és a kritika vált a siker értékmérőjévé. Az angol Alan Bowness a sikerességnek, mint a külvilág visszaigazolásának négy fokozatát különböztette meg: az egyenrangúak, a kritikusok, a műpártolók és a közönség értékítéletét.  Míg az amerikai George Kubler szerint: a zseni nem más, mint az adottság és az alkalom kivételesen hatékony egybeesése, leegyszerűsítve: jókor lenni jó helyen.
 
Munkácsy Mihály, A reneszánsz apoteózisa  1889. Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
 
 
Munkácsy Mihály pályája kifejezetten alkalmas arra, hogy szemléltesse a hírnév (Fáma) és dicsőség (Glória) anatómiáját. Szorosan összetartozó fogalomként együttesen szimbolizálják a sikert, amint ez a bécsi Kunsthistorische Museum számára festett mennyezeti kolosszálképen, A reneszánsz apoteózisán (1889) látható, ahol két egymást keresztező allegorikus nőalakként, trombitát fúvó Fámaként és pálmaágat tartó Glóriaként lebegnek az égen.  De milyen lépcsőfokokon vezetett végig az út a siker csúcsáig?
 
Munkácsy Mihály, Siralomház I., 1870. Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
 
 
Munkácsy huszonhárom éves volt, amikor Lotz Károly pusztaképeinek és saját élményeinek hatására készült Vihar a pusztán (1867) című műve bekerült a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. Ám a legendás sikertörténetet a Siralomház indította el: a festő Paál Lászlóval közösen bérelt düsseldorfi műteremébe betérő William P. Wilstach amerikai vasgyáros mesés ajánlatot tett az éppen készülő képre. Kívánságára Munkácsy az 1970-es párizsi Szalonra is beküldte a festményt, amely a zsűri aranyérmese lett. Az egzotikumért rajongó francia közönség és a kritika jól fogadta a művet. Elnyerte Courbet elismerését is, akinek realista művei erős hatást gyakoroltak Munkácsyra, de a realizmus szószólójaként ismert kritikus, Jules-Antoine Castagnary szintén méltatta az alkotást, igazán eredetinek tartva, témáját tekintve pedig egyenesen egzotikusnak nevezve. És a sikert még lehetett fokozni. 

Párizsba költözve feleségének, Cécile Papier-nek és műkereskedőjének, Charles Sedelmeyernek köszönhetően a magyar és francia sikerek után Munkácsy pályája elindult a világhír felé. A Műteremben (1876) című kép az arisztokrata feleség révén megváltozott társadalmi helyzetét, illetve ennek hatására témáinak változását tükrözi, szemléletesen kifejezve kettejük összetartozását, munkakapcsolatuk szimbiózisát. A sötét tónusú, bitumen alapú realista életképeket felváltják a színes, izgalmas festői felületekben bővelkedő nagypolgári életérzést ábrázoló szalonképek, amelyet jól nyomon követhetünk az 1877-es Két család (A konyhában) és az 1880-as Két család (A szalonban) festménypárját összevetve.

Munkácsy Mihály, Milton (redukció), 1878. 
 

Charles Sedelmeyer műkereskedő monumentális történelmi és vallási témájú képek festésére ösztönözte Munkácsyt. Együttműködésük első sikere a Milton elnyerte az 1878-as párizsi világkiállítás tiszteletbeli nagy aranyérmét és megnyitotta az utat az amerikai piac felé.

Az Ernest Renan Jézus élete (1963) című alkotása nyomán népszerűvé vált emberarcú Krisztus-felfogás Munkácsy vallási témájú kolosszálképeire is hatással volt. Az eredetileg két festményre tervezett passiósorozat (Krisztus Pilátus előtt, 1881, Golgota, 1884) Sedelmeyer hathatós ösztönzésére született meg. A műkereskedő díszes album kiadásával, a festmények turnéztatásával népszerűsítette az alkotásokat. A két mű végül Amerikába került, és ezzel Munkácsy megszerezte a világ legdrágább élő festője címet.

Munkácsy Mihály, Golgota, 1884. Déri Múzeum, Debrecen © Déri Múzeum
 
 
De az épülő budapesti Parlamentbe szánt Honfoglalás (1893) révén a legdrágább magyar festő cím is az övé lett, bár a kép sem a közönség, sem a szakma körében bem aratott osztatlan sikert. Sugárzik róla a kedvetlenség, mellyel készült, aminek oka az is lehet, hogy a drámai konfliktus nélküli ünnepi reprezentatív tárgy, melynek megelevenítésével a kormány megbízza, soha nem volt kenyere – jellemezte Genthon István művészettörténész az alkotást. Ahogy a millenniumi ünnepségekre készült utolsó monumentális mű, az Ecce homo (1896), amellyel trilógiává bővült a Krisztus-téma, sikere is alulmaradt Feszty - körkép mindent elsöprő szenzációja mögött. Jézus alakja ezen a képen vált Munkácsy önportréjává: tükröződve benne a halálos betegséggel viaskodó ember, akinek szembesülnie kell azzal a ténnyel is, hogy az új stílusirányzatok előretörésével párhuzamosan csökkenőben van a művészete iránti érdeklődés.
 
Munkácsy Mihály, A monceau-i park este, 1895, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
 
 
Bár a Munkácsy-kultusz a mai napig töretlen, kiállításai tömegeket megmozgató események, az aukciókon felbukkanó képei rekordárakon cserélnek gazdát, de a kiállítás, ha rejtetten is, sejtetni engedi, az életmű magában hordozza az elavulást. A tanítvány Rippl-Rónai József azért hagyta el mesterét, mert félt az epigonná válástól. Csontvárynak talán a pechje volt a szerencséje: Párizsban nem találta otthon Munkácsyt, így nem lett belőle tanítvány.  A monceau-i park este (1895) című kép mellett látható Rippl Rónai szimbolista pasztelle, az Egy park éjszaka (1892–1895), illetve a Vihar a pusztán (1867) mellett kiállított azonos című Csontváry-kép (1890) összevetéseiből jól érzékelhető, csak a saját útjukat megtaláló tanítványok, művészek lettek időt állóan sikeresek. Ebből a szempontból tanulságos ellenpélda lett volna Halmi Artúr szerepeltetése, aki Munkácsy nyomdokain haladva Amerikában ért el sikereket a felső tízezer arcképfestőjeként, ám nem tudott igazán meghatározó erejű művésszé válni. Munkácsy Mihály párizsi műtermében című képe (1892), amely az épp a készülő Honfoglalás előtt ábrázolja mesterét, s különösebb egyéni invenciót nélkülözve modellezi le a kiállításon látható szintén tanítvány, Hans Temple Munkácsy Mihály műtermében (1887) című festményét.
 
 

Nyitókép: Munkácsy Mihály, Ásító inas, 1868–1869. Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

 

Munkácsy – Egy világsiker története, Szépművészeti Múzeum. A kiállítás március 30-ig látható.