





Forrai Ferenc Négyszöglet című kiállítása szeptember 30-ig tekinthető meg az Artus Galériában (1116 Budapest, Sztregova utca 1.).

Tíz éve épülő sorozatának kulcsszavai: halmaz és kölcsönhatás. A léptékváltással, az alkotóelemek felnagyításával láthatóvá válik környezetünkhöz való viszonyunk.






Forrai Ferenc Négyszöglet című kiállítása szeptember 30-ig tekinthető meg az Artus Galériában (1116 Budapest, Sztregova utca 1.).

Magnum Photos: Early Color – A világ egyik legfontosabb fotóügynökségének korai színes fotográfiái és vetítés tekinthető meg a magyarországi Robert Capa-gyűjtemény anyagából.

2013-ban Baráth Fábián, Boros Miklós János és Gilly Tamás, a Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium alapítói közös ügy mellett köteleződtek el, melyet így fogalmaztak meg: hozzunk létre autonóm szobrokat, melyek saját és közös művészetszemléletünket, értékrendünket képviselhetik a kortárs magyar szobrászatban.

Ritka pillanat az, amikor egy alkotóművész életművéből válogatott műegyüttes legfrissebb alkotásaival párosítva a kiállítótér rusztikus, sárba rakott téglafalainak jellegzetességével együtt olyan egységes térélménnyé válik, amely által a látogatók számára is megnyílik egy sejtelmes múltba nyíló kapu.