Mikro- és makrokozmikus látomásokat vetít elénk alkotásain. A látomásai egyszerre gyönyörűek és borzalmasak, mert az élettel és a halállal foglalkozik, miközben sem angyal, sem ördög nem szerepel a repertoárján. Ecsettel, ceruzával, egyéb más technika alkalmazásával távlatok és cselekedetek jelennek meg, de nem primer módon, hanem rejtett dimenziókban. Éppen a lélek mély szegmensében keresi az élmények kiindulásának és megértésének okát. Azt hirdeti, mindig vannak átváltozások, mindig vannak karizmák, de a képzeteink akkor is velünk maradnak, ha látszólag mások lettünk. Műveiben benne van a megnevezhetetlen teljesség meg a kettősség, és ennek az ábrázolása művészi œuvre-jében komoly helyet foglal el.
Munkáin tetten érhető néhány unikális megoldás: az egyes képciklusoknál például formai megoldásai különösek, semleges, homogén vagy tértelen háttér olvasható le a művekről, ami sokszor pesszimizmust sejtet. Hol visszafogott a színhasználata, hol erőteljes árnyalatok között szárnyal, néha szimmetriára törekszik, de végül mindig összefogottá válik a felület. Átváltoztunk, de megkérdezhetnénk, hová tűnt a lét sugárzása? Amikor tágan értelmezhető tematikai mezőben foglalja össze a lelki áteresztés, a tapasztalat összegyűjtés motívumait, valóban válaszol is. Az életerő az átváltozáskor sem vész el, nem semmisül meg, mert a következő pillanatban a sajátos, egyéni sorsban, de az emberiség egészében is meglátható: van remény a jóra. Mit nekünk a mesterséges intelligencia, amikor az emberi test isteni sugárzással telített.
Alkotásait szemlélve ne feledjük, hogy a modern tudomány a zsidó-keresztény kultúrkörben született, és nagyjában-egészében a középkorhoz köthető. A középkor első részében az arab kultúra, a tudomány, a csillagászat fejlettebb volt, mint az európai, de egy ponton megrekedt. A világ megismerhetőségének van egy tárgyköre, ami mennyiségekkel mérhető, számokkal leírható, ami nem más, mint a természettudomány. Ám vannak olyasfajta mennyiségek is, amit nem tudunk számokkal leírni, amikhez nem tudunk számokat társítani. No, próbáljon valaki bármilyen számot rendelni a szorongás, a lelki szárnyalás, a félelem tapasztalatához… lehetetlen, pedig emberi létünk nélkülözhetetlen jellemzői ezek a tulajdonságok.
Ekkor lépnek elő az olyan képzőművészek, mint Arnóti András, akik többet kívánnak felmutatni a körülöttünk lévő valóság ábrázolásánál. Az alkotó megkérdezi, mi zajlik le legbelül a lelkünkben, a gondolati mezőben. Erre reflektál a mai kiállító, amikor olyan fogalmakkal komponál képet, mint Átjáró, Szerep, Mélylélegzet, Urbanizáció vagy Összerendeződés I. és II. című munkái. A művészetet nem tartja stíluskérdésnek, mert mindig az originális filozofikus üzenet érdekli. Igazi képzőművész, mert a dolgok lényegét keresi, soha nem szakad el az embertől, a természettől, még ha áttételesen ábrázol is dolgokat. Helyettünk tesz fel kérdéseket és keresi a választ a maga eszközeivel.
A mostani tárlatra összeállított alkotásain többször alkalmazza azt a megoldást, melynek során egy gomolygó felületből kitüremkedik egy erőteljes, geometriába hajló forma. Nem fék nélkül, zabolátlanul, hanem a művészi akaratnak megfelelően átváltozik az egyik vizuális tétel a másikkal való találkozásban. Máskor meg festői jelekből indul ki, ezek formai és módszerbeli eredményeit kamatoztatja. Gondos mérlegelés, festői tudás jellemzi Franz Kafkáról készült portréját. Merész, mégis harmonikusan mozgalmas, a kékes gesztusok háttéréből előlépő Kafka arca zöld, tekintete éles. A címadó Átváltozások kompozíciója esetében elhagyott, üres teret látunk és egy telítetlen fehér, fél figurát, aki elhagyja a képet. Furcsa módon ő látszik főszereplőnek ebben a teátrális opuszban. Tetten értük az alkotót: ez az egyéni látásmód a sajátja Arnóti Andrásnak, aki lubickol is ebben a szerepben.
