Ezek a múltat dokumentáló képek ihlették a művészt, hogy létrehozza A másik bolygót, amelyen kérdés, vajon emlékezni fognak-e minderre. 

Csáky Marianne: A belső bolygó  fotó: Simon Zsuzsanna 
 
Az emlékezés, a múlt dokumentálása és egyben átírása központi szerepet tölt be Csáky Marianne művészetében. Minden ember magával hurcolja a saját és elődei emlékeit, történeteit, amiket minduntalan át meg átírunk, a jelenben való túlélésünk érdekében – vallja. Nem véletlen, hogy a fotográfia lett számára a legfontosabb médium, munkáiban mindig képekből indul ki. A fotográfiában, a videó és az animáció területén is a dokumentálás és egy új valóság megteremtésének kettősége érdekli. A múlt felidézése nála sosem nosztalgikus, nem megőrizni, hanem átértelmezni akarja azt. A sajátját is.
Csáky Marianne: The Other Planet nr 2. - (Smiling soldier I Mosolygó katona)
 
Pedig idilli gyermekkorban volt része anyai nagyszüleinél Máriaremetén, az otthonhoz tartozó paradicsomi kertben, liberális, ám elzárt világban. Az önálló bóklászások, a felfedezések mellett „belekóstolhatott” a növénytermesztés és az állattenyésztés mesterségébe, sokféle kézműves tevékenységből, ruhák és cipők varrásából is kivehette a részét. Ezek nem jelentettek számára kényszert, éppen ellenkezőleg, harmonikus fejlődését biztosították.
Csáky Marianne: A belső bolygó  fotó: Simon Zsuzsanna 

 

Már gyermekkorában tudta: képzőművész akar lenni, első szobrát, egy féllábon álló gólyát háromévesen készítette. Családjában, ha nem hivatásszerűen is, de mindenki foglalkozott valamilyen képzőművészeti ággal. Nagyszülei lakásában, ahol felnőtt, a falakon az amatőr fotózással is foglalkozó nagyapa festményei lógtak, ami nagyon inspirálta őt. Belenőtt ebbe a közegbe, amelyre elmondása szerint eleinte családi szórakozásként, később meditációs gondolkodásként tekintett.

Csáky Marianne (The Other Planet nr 11- (Prisoners I Foglyok), 2022.
 
Hogy a „szakmát” megtanulhassa, egy éven át (1985–1986) a Dési Huber István Képzőművészeti Kör és Rajziskola diákja lett. A főiskolára viszont már nem jelentkezett, a számos baráti beszélgetésből világossá vált számára: nem neki való ez a közeg, az intézményi kötöttség megfosztaná őt attól a szabadságtól, amit a művészet számára a mai napig jelent. Tanulmányait így az ELTE néprajz–magyar–antropológia szakán végezte, majd mielőtt a Képzőművészeti Egyetemen doktorált, sokféle, a művészete gyakorlásához szükséges budapesti iskola stúdiumait végezte el (Studio 21 Training Center, Generation Educational Center, Szellemkép Szabadiskola), ahol animációt, multimédia designt, film- és videóművészetet tanulhatott.
Csáky Marianne: A belső bolygó  fotó: Simon Zsuzsanna 

 

Csáky Marianne pályája során számos tárgyat és technikát használt. Mostani kiállításán, az Inda Galériában egyértelműen a fénykép játssza a főszerepet – a szénrajzok, selyemrátét és a videóanimáció (Shapes I Alakzatok, 2011) ezeket kérdőjelezi meg. A montázs eszközével a történelem és az emlékezet időbeli és térbeli rétegeit helyezi egymás mellé, így jön létre az az elképzelt jövőbeli világ, amelynek szemszögéből másként érzékeljük a múltat.

Csáky Marianne: The Other Planet No. 8 - (Fugitive I Menekülők), 2022.
 
Az előtérben és az első teremben látható, hat műből álló szénrajz-fotósorozat már kibillenti a teret és az időt. Rajzolt állatok, struccok, emuk és vaddisznók katonákkal együtt fejvesztve menekülnek, vagy nézik „beletörődve” a harcok okozta pusztítás nyomait. A valós eseményeket feldolgozó fotók egyikén – The Other Planet nr 1 Landing ashore / Partraszállás (2022) – például amerikai katonákat látunk, amint egy hajó fedélzetéről kiugorva az állatokkal együtt rohamazzák meg az ellenséget. A felvétel a Salamon-szigeteki guadalcanali hadjárat idején készült 1942-ben, amikor heves harcok dúltak amerikai és japán katonák között. Egy másik kép – The Other Planet nr 5 –Helicopters / Helikopterek (2022) – Horst Faas Pulitzer-díjas német fotóújságíró képén alapul, aki az 1965-ös saigoni bombázásokat örökítette meg. Csáky Marianne fotóin fájdalmasan megrendítő a védtelen állatok látványa, akik az emberekhez hasonlóan egyszerre részvevői és elszenvedői a szörnyűségeknek. Az archív és mai filmhíradók, sajtófotók alapján készült digitális fotómontázsokra aprólékosan rajzolt, archaikus szépségű állatok felidézik az állatvilág ősi korszakát, amikor még az emberi civilizációnak híre-hamva sem volt. De az is lehet, hogy egy olyan jövőt látunk, ahol már csak ők emlékeznek – ha ugyan! – az emberre.
Csáky Marianne: A belső bolygó  fotó: Simon Zsuzsanna 
 
A tárlat második műtárgycsoportja Csáky Marianne-nak az Északi-tenger partjánál készített fotóin alapul. Az úgynevezett baryta papírra készült képeken, a nap ellenfényében, az embereknek csak a fekete sziluettjük látszik, árnyékként sétálnak a homokos fövenyen. Ahogyan azok a figurák is, akik hímzett selyemrátéttel kerültek fel az alkotásokra. Egymás mellé helyezésük a különös fényben úszó, ezért valószerűtlen tájban olyan hatást kelt, mintha egy másik bolygó másik idejében lennénk. A fotók olyan emlékezetes történelmi eseményeket rögzítenek, mint J. F. Kennedy kampánykörútja, 1944-ben fogságba esett brit katonák – The Other Planet nr 11- Prisoners / Foglyok (2022) – vagy a mexikói–amerikai határon 2018-ban átjutni próbáló nő gyermekével (The Other Planet nr 08 – Fugitive / Menekülő, 2022).
Csáky Marianne The Other Planet nr 5 – (Helicopters I Helikopterek) 2022.
 
A zárószekció műalkotásaihoz a művész családi fotókat és filmeket használt fel. A Time Tunnel – Bridge 1, 2 / Időalagút – Menyasszony 1, 2 (2019) vagy a Time Tunnel 4 (Christmas) / Időalagút 4 (Karácsony) (2018) olyan műalkotások, amelyeken az alakoknak szintén csak a sziluettje vagy negatívja tűnik fel, az idő határán átnyúlva.
Csáky Marianne The Other Planet No. 1- (Landing ashore I Partraszállás)
 
A szürreális hangulatú tárlat képeiből világossá válik Csáky Marianna alkotói szándéka: egy olyan világ megjelenítése, amelyben az emberi alakok sziluettszerű formájuknak „köszönhetően” már csak a múlt emlékképeiként, árnyként állnak előttünk. Tetteikre, sorsukra vajon emlékezik-e majd valaki, és ha igen, miként? Hatással lesznek-e a jövőbeliekre, milyenek lesznek az ő történeteik?