Ugyanakkor, mint most Kolos-Vary (születésekor még Kolozsváry Zsigmond) esetében is, főként újrafelfedezésről beszélhetünk. Az előbb felsorolt alkotók, s így Kolos-Vary is nemegyszer mutatkoztak be az elmúlt évtizedekben, munkásságuk ismertté válhatott volna, ám mégis, valahogy elfelejtődött, milyen kvalitású magyar művészek alkotnak akár Franciaországban is, anélkül, hogy a magyar művészeti életbe visszaintegrálódtak volna. Ezért is missziószerű Makláry galériájának működése, mert nem csupán műkereskedelmi, hanem művészettörténeti megújulást, ismertséget és beilleszkedést teremt világhírű magyar művészeknek – újra idehaza.
Kolozsváry Zsigmond 1899-ben Bánffyhunyadon született. 1925-ben a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Párizsba az 1920-as évek közepén érkezett, a háború alatt megjárta a koncentrációs tábort, majd menekülés és időszakos svájci letelepedés következett. A háború után visszatért kezdeti sikereinek városába, Párizsba. Itt az 1950-es 1970- es években fontos kiállításokat rendezett, ismert galériák keresték munkáit, múzeumokba kerültek festményei, és számos francia díjat is elnyert. 1983-ban hunyt el.
Az 1930-as évek Párizsa a modern festészet megújulásának autentikus helyszíne volt. A számos irányzat, az egymással szimbiózisban élő stílusok, ezek átjárhatósága egy fiatal alkotó számára a lehető legtöbb inspirációt adta. Kolozsváry ebben az eleven, állandóan változó művészi világban „vetkőzte le” a budapesti Iparművészeti Főiskolán kapott konzervatívabb szemléletét. A harmincas években a szürrealizmus némi kubista hagyományokkal kevert változata nyűgözte le, majd az École de Paris csoportba tagozódva egyre erősebb organikus absztrakt műveket alkotott. Ez az irány az 1945–1960 közötti időszakban főműveket eredményezett, majd idősebb korában, 70-80 évesen a szintetizálás, a letisztult absztrakció felé nyitás jellemezte életművét.
A március végén – egyelőre még online – megnyílt kiállításon, amely a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria legújabb bemutatója, Kolos-Vary életművének minden alkotói korszakából láthatók festmények. Az 1930-as évek szürrealizmushoz kapcsolható munkái közül három cím nélküli alkotás jelzi Kolos-Vary szándékát; összekapcsolni a picassói kubizmust az eleven, történetmesélő, látomásos festészettel. A Tűzkakas-szerű madarat idéző munka akár még Chagall hatását is kelthetné, ha nem éreznénk a magyarországi élmények visszatükröződését a műben. A Bikaszerű erőt demonstráló képen a visszafogott zöldek-barnák, a konstrukciót erősítő vonalrenddel válnak drámaivá.
Az ötvenes évek az École de Paris megújulását hozta. A nyugat-európai absztrakt expresszionizmus líraiságában és színességében tért el az amerikai „őskép”-től. Ez volt az a korszak, melyet a festő és irodalmár Michel Tapie „l’art autre”-nak, azaz egy másfajta művészetnek nevezett. Kolos-Vary ezt a műfajt nagyon magáénak érezhette. Rá is jellemzőnek mondható az ebben a korszakban meghonosodott kifejezés, az absztrakció, mint a művészet egyetemes nyelve. 1957 és 1970 között ebben a képi világban születtek főművei. A kiállításon Equinox címen szereplő, 1965-ös, szürke-kék eróziót idéző festmény, vagy a nagyméretű, barnákra hangolt 1961-es cím nélküli festmény az organikusság és az expresszivitás alapvető lényegét jelenítik meg. Soulages, Arpad Szenes vagy Nicolas de Staël e korszakban alkotott munkáinak méltó párdarabjai ezek a művek. Ugyanakkor foglalkoztatta az organikus absztrakció geometriával egybefoglalt kifejezésmódja is (többek között Maurice Estéve és Jean-Michel Atlan voltak ennek az irányzatnak ismert alkotói Párizsban). Ezeket a sajátos szerkezetű munkákat jól reprezentálja a kiállításon a Sárga kompozíció, a St. Jacques vagy az a cím nélküli, erős formarendeket alkalmazó festmény, melyben a kék, a sárga és a fehér színek dominálnak.
Kolos-Vary festőisége a színharmóniák szuggesztív alkalmazásában, a faktúrák élményszerű, izgalmas, változatos használatában mutatkozik meg. A struktúrák gyakran – főleg a hatvanas évek közepéig tartó korszakban – feloldódnak a festői gesztusokban, itt számos, tájképre utaló szerkesztés, kompozíciós megoldás látható. Ez is jelzi, hogy Kolos-Vary sosem mondott le a közvetlen természeti élmények feldolgozásáról. Az idézetben említett kiterjesztett kert hasonlata az életünkre, a bene fellelhető élményekre – köztük az erős vizuális élményekre – utal. Kolos-Vary, mint annyi, szülőföldjétől elszakadt magyar alkotó gyökereit sosem feledve egykori, gyermekkori, ifjúkori tájélményeiből táplálkozott. Természetesen megérinti a tenger, a nagy hegyek, vagy épp a polderek látványa, azok a fenséges sík és vertikális tájrészletek, melyekkel útjai során találkozott, de visszautal a magyar emlékekre is.
A késői, szintetizáló jellegű, kisebb méretű munkák már a rajz és kép egységét mutatják. Finoman szőtt vonalhálók, kontúrok találkoznak sejtelmesen tiszta és világos – mondhatni itt-ott éteri – színvilággal. Talán a legutolsó, az 1980-ra datált, ugyancsak címet nélkülöző munka egy felfelé ívelő, függönyszerű alakzat néhány lebegő formával. A lírai színhasználatot egy fekete folt drámaisága töri meg. A Kolos-Varynál gyakran használt visszakaparás, a vászon struktúráját is felhasználó, vékony rétegekkel, faktúrákkal kombinált képépítés e késői munkákon tűnik fel legtöbbször.
Kolos-Varynak Magyarországon korábban két ízben volt méltó bemutatkozása: 1972-ben a Műcsarnokban Pierre Székely szobrászművész társaságában (erről fekete-fehér katalógust is kiadtak Sinkovics Péter előszavával), illetve az 1983-as – mára ikonikussá vált – Tisztelet a szülőföldnek (Külföldön élő magyar származású művészek kiállítása) ugyancsak a Műcsarnokban. Külföldön Franciaország több városában, Londonban, Genfben, Bázelben, Antwerpenben, Amszterdamban, Milanóban és Japánban is voltak jelentős egyéni és csoportos tárlatai. Nagy múzeumokban láthatók alkotásai, például a párizsi a Musée d’Art Moderne de la Ville-ben és Musée National d’Art Moderne-ben vagy a lille-i Musée des Beaux Arts-ban, a budapesti Szépművészeti Múzeumban, Jeruzsálemben, Algériában és az egyesült államokbeli Milwaukee-ban.
Ez a ma még valójában feldolgozatlan – vagy inkább feldolgozás alatt álló – életmű gazdag példákkal bővítheti a huszadik század nagy izmusainak képeskönyvét. Kolos-Vary jelentősége abban rejlik, hogy integrálni tudta és – önmagát, személyiségét megtartva – továbbépítette azt a nagy képzőművészeti mozgalomáradatot, mely oly sok remekművet, izgalmas életművet adott. Kolozsvári Zsigmond Sigismond Kolos-Vary néven saját hangú festészetet formált, amely élményekből, impulzusokból összerendezve állja ki az idő próbáját.
A Makláry Kálmán által kitűzött út és cél – amely újra felfedeztetni, megismertetni és a műkereskedelmi forgalmon keresztül vagy attól függetlenül felmutatni kívánja a franciaországi emigráció magyar alkotóit – ezzel a kiállítással, egy izgalmas személyiség bemutatásával újabb mérföldkövéhez ért. Sigismond Kolos-Vary életművének keresztmetszetszerű tárlatával komoly eredményt tudhat magáénak a galéria. Sajnálatos, hogy mindez egyelőre csupán az online térben látható, de a festmények a galéria szándékai szerint hosszú hónapokig a falakon maradnak, így minden valószínűség szerint előbb-utóbb élőben is láthatók lesznek. Talán – mint az a KMFA Galéria gyakorlatából remélhető, majd egy katalógus, könyvjellegű kiadvány is segíti a életmű további elmélyítését a magyar művészeti életben.
