A nagyzenekari döntőt október 11-én rendezték meg a MÜPA Fesztivál Színházában, ahol a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vajda Gergely vezényletével mutatta be a négy legjobbnak ítélt kompozíciót. Zarándy Ákos Csak tiszta legyen a forrás!, Horváth Balázs a 6. és a 8. tétel, Láposi Dániel Metamorphommage, valamint Dobri Dániel PentaTones for Orchestra című alkotása hangzott el. Látható, hogy a döntős zeneszerzőknek fontos volt a címadás: kreatív, figyelemfelkeltő és informatív elevezésekkel álltak elő. Kíváncsivá tették a hallgatót, mégsem támasztottak indokolatlan elvárást a művekkel szemben. Az értelmezésben segítséget nyújtott, hogy Becze Szilvia minden műsorszám előtt beszélgetett a komponistákkal.
A Zene fúgatémáját Bartók többféleképpen használja fel a négy tétel során. Először kromatikus zenei anyagként jelenik meg, majd a folyamat végére, a IV. tételre diatonikussá tágul. Egy ilyen típusú téma feldolgozásakor számos lehetőség áll rendelkezésre: lehet konkrét idézet vagy elemeire bontott matéria, inspirációs forrás vagy a zenei struktúra alappillére.
Elsőként Zarándy Ákos szerzeményét ismerhette meg a közönség.
Elmondása szerint az ihletettség elsődleges volt számára, a címválasztással pedig (Csak tiszta legyen a forrás!) mindenekelőtt Bartók szellemi örökségére kívánt utalni. Ez magyarázatot ad arra, miért az eredeti bartóki téma elhangzása lett a darab kiindulópontja – még akkor is, ha erre a megoldásra számítanánk a legkevésbé. A logikusan felépített zenei szerkezetben visszatérő elemek segítették a tájékozódást, a főbb motívumok pedig fokozatosan hullottak szét a zenei folyamat során, így a téma utolsó indításakor már csupán az első két hang szólalt meg.
Horváth Balázs meglehetősen intellektuális koncepcióval jelentkezett, a 6. és a 8. tétel című darabja ugyanis az eredeti Bartók-mű „folytatásának” két olyan állomása, amely a főtémát egyre kisebb elemeire bontja, végül csak nyomokban tartalmazza. Egyes hangok más-más hangszeren, önállóan, pontszerűen jelentek meg a zenei szövet felett, a darab végén összeálló frázis hangszerelése pedig egyenesen a Schönberg-féle hangszíndallamra emlékeztetett, és mindezt Horváth kiválóan integrálta a saját stílusába.
A Metamorphommage alkotója az egyetlen döntős, akinek hivatása nem a zeneszerzés, hanem a hangszerjáték. Láposi Dániel ugyanis ütős, és ezt a tudását maradéktalanul kihasználta a darab során. Míg az hommage egyértelmű utalás Bartókra, addig a metamorfózis sajátos átalakulási folyamatot jelez: minden szakaszban az eredeti téma egy-egy részét dolgozta fel a szerző, amihez különböző karaktereket és hangszercsoportokat társított. Az egyes formarészek közötti kapcsolat nem mindig valósult meg, de összességében sokszínű és koherens kompozíciót hallhattunk.
Dobri Dániel elmondta a közönségnek, hogy PentaTones for Orchestra című szerzeménye az első olyan műve, amit már a komponálási folyamat elején alaposan megtervezett. A struktúrát egyrészt a címben szereplő pentatóniára építette, másrészt három különleges hangszer, a vibrafon, a cseleszta és a cimbalom használatára. A hangszerválasztás a Bartók-mű parafrazeálásaként értelmezhető. A bartóki téma eredeti, kromatikus alakjának felidézése kissé kilógott a pentaton-alapú közegből, a nagymértékű tudatosság pedig olykor rugalmatlan anyagkezelést eredményezett.
A meglehetősen bonyolult partitúrák pontos megszólaltatása esetenként a zenészek kissé feszült koncentrációjához vezetett, így nem kizárt, hogy a művekről szerzett első benyomást ezen az estén – bizonyos mértékben – az előadás körülményei is befolyásolták. Sohasem egyszerű a rangsor felállítása, de a zsűri tagjai (Eötvös Péter, Gémesi Géza, Kovács László, Pilz János, Serei Zsolt, Tihanyi László és Vajda Gergely) végül meghozták a döntést: az első díjjal Láposi Dánielt jutalmazták, Horváth Balázs végzett a második helyen, a dobogó harmadik fokára pedig Dobri Dániel állhatott fel.
Minden különbség ellenére a hangverseny összefüggő folyamatnak tekinthető: a darabok ebben a sorrendben nem pusztán a Zene fúgatémájának egymástól független feldolgozásait jelentették, hanem egy különleges variációsorozatot. Zarándy felidézte művének kezdetén az eredeti témát, amely fokozatosan hullott darabjaira, majd állt újra össze az est során. A második műsorszám, Horváth kompozíciója a legkisebb tematikus elemek kiváló, megfontolt használatát reprezentálta, amelyet Láposi többszakaszos koncepciója, a téma egyes részeinek egymás utáni átalakítása követett. A zenei kölcsönanyag Dobri alkotásában ismét teljes valójában szólalhatott meg, így a koncert egésze a Bartók-téma sajátos körforgását – egyfajta halált és újjászületést szimbolizált.
Az előadás ITT és ITT hallgatható meg.
