Gimnazistaként kezdett el fotózni. Milyen témák érdekelték?

Elsősorban maga a fotózás érdekelt, minden, ami a fényképezéshez tartozott. Aztán idővel azon vettem észre magam, hogy mindig az arcra figyelek, portrét készítek, az ember ragadja meg igazán a figyelmemet.

Gyakran öltözőben, készülődés közben, másodpercekkel színre lépés előtt fényképezte kollégáit. Ez koncepció volt, vagy a fotók nőtték ki magukat sorozattá?

Nyolc éve voltam a londoni Nemzeti Színházban, ahol egy hasonló albumot láttam. Elsősorban hagyományos színészportrék voltak benne, de a fotós megragadott színpadra lépés előtti pillanatokat is. Ott jöttem rá, hogy Magyarországon egyáltalán nincs ilyen gyűjtemény, és úgy éreztem, nekem ezt meg kellene csinálnom. Az album gondolata megszületett bennem, de csak 2018-ban kezdtem el tervszerűen foglalkozni vele. 

Színésznő fényképezőgéppel - Trokán Nóra

Érzékeny, sebezhető pillanatok előzik meg a színrelépést. Ez bizonyára nem könnyíti meg a fotós dolgát. 

Legjobb, ha az ember megpróbál „eltűnni”, mintha nem is lenne ott. Nagyon óvatosan, odafigyelve, hogy a lehető legkevésbé zavarja a színészt. Nyilván segített, hogy én is színész vagyok, nem egy idegen fotós, aki beáll a takarásba a színészek mellé. Kollégaként könnyebben el tudtam vegyülni. Ott volt a fényképezőgép a kezemben, de próbáltam úgy dolgozni, hogy senki se vegye észre, épp róla készül fotó.

Nem jelentett hátrányt, hogy színész létére fotósként dolgozott?

Egyáltalán nem, csak előnyömre vált. Tudtam, hol, mikor kaphatok el jó pillanatokat, gyakran lehettem az öltözőben is. Ha például Pálmai Annához bementem, nem feszengtünk. Nyilván nem mindenkivel vagyok ilyen szoros kapcsolatban, de sokan közel engedtek az érzékeny pillanatokhoz. És ez adott a fotónak egyfajta intimitást.

Lát hasonlóságot a színészi és a fotós szakmában?

Számomra különböző a kettő, más-más lelkiállapotot követel. A gép mögött sokkal inkább el tudok tűnni, nem én vagyok a lényeg, hanem az, akit, amit látok, akit, amit meg szeretnék mutatni. A fotózás állandó flow-élmény, konstans jó érzés. Kikapcsol az agyam, csak arra figyelek, amit fényképezek. A színészlét sokkal félelmetesebb, kiszámíthatatlanabb, ezáltal persze nagyobb a katarzis is.

Ellesett pillanat: Rezes Judit sminkel Fotó: Trokán Nóra

Nemcsak a színházban, hanem a filmvásznon is egyre gyakrabban láthatjuk. Miben különbözik a színpadi és a kamera előtti színjátszás?
 
Lelkiállapot szintjén és technikailag is nagyon különböznek. Filmen sokkal kevesebbet kell mutatni, kis mozdulatokból, gesztusokból kell megformálni egy karaktert. A színházban másképp juttattunk el valamit ötszáz, néha még több nézőhöz, hangosabban, plasztikusabban kommunikálunk. Ha a kamera előtt ugyanúgy játszanék, mint a kecskeméti színház színpadán, azt mondanák, Úristen, ez rengeteg! Ha viszont a színpadon beszélnék úgy, mint a kamera előtt, valószínűleg az első sorban sem hallanák. A színház minden este halálugrás, nem tudhatjuk, mi fog történni, és nem lehet újra kezdeni, azonnal megismételni, javítani, esetleg majd a következő este. Ezzel szemben felvétel közben tudom, ha elrontom, van lehetőség, hogy újra felvegyük a jelenetet. A filmezésben emiatt van egyfajta lazaság, de hiányzik belőle az a katarzis, az érzés, amikor több száz ember együtt lélegzik, illetve a pillanat, amikor tudom, mindenki rám figyel, arra, hogyan adok át egy gondolatot. Ezek a pillanatok a filmfelvételen nehezebben születnek meg, ugyanakkor a forgatásélmény nagyon közel áll a szívemhez, jelenleg talán közelebb, mint a színpadi létezés.
 
Fel tudná áldozni a színházat a film oltárán?
 

Nem szoktam ilyen kategorikusan eldönteni dolgokat. Színház mindig lesz valamilyen formában, annyi mindent túlélt már, a járvány sem tudott kifogni rajta. Ha öt évig nem játszhatnék színházban, mert forgatok, nem okozna problémát. De valószínűleg egészen mást válaszoltam volna erre a kérdésre tíz évvel ezelőtt.

Érdekli a mozgókép kamera felőli oldala? Szeretne filmet rendezni?

Annak idején jelentkeztem filmrendező szakra a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, eljutottam az utolsó rostáig. Az nekem akkor óriási dolog volt. Már színésznő voltam Kecskeméten, Szász János rendezővel próbáltam akkor, és az ő osztályába jelentkeztem rendező szakra. Érthetően megkérdezték, hogyan képzelem ezt, vajon egyszerre leszek mind a két helyen. Végül nem vettek fel, és ez így volt tökéletes. Ezután jött az áttörés, amikor úgy éreztem, megtaláltam a színészi hangom. Most már valószínűleg nem fogok egyetemre járni, a jelenlegi életemből nem tudok öt évet áldozni rá. Ha lesz lehetőségem, elvégzek egy rövidebb képzést, mert rengeteg mindent kell még tanulnom.

Vannak filmes tervei a közeljövőben?

Elképzeléseim között szerepel egy kisfilm megrendezése, egy Brecht-dráma az alapja, Ungár Júlia dramaturggal, a Brecht-életmű egyik legnagyobb hazai szakértőjével dolgozom együtt. Valószínűleg Zsótér Sándor vesz majd részt benne, egyrészt rendkívül szuggesztívnek tartom kamera előtt, másrészt az ő Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban rendezése inspirált.

Borítókép: Pillanatkép a Mielőtt (Színészek színpadra lépés előtt) című kötetből - Mészáros Blanka és Rujder Vivien. Fotó: Trokán Nóra