Képeket kezdtem válogatni ehhez a kiállításhoz – meséli Ilovszky Béla –, s kezembe akadt az a fotó, amelyet három évvel ezelőtt, a Gyulai Várszínházban, a próbák közötti szünetben készítettem. Ifjabb Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós játszott egy labdával. Különleges kapcsolatot mutatott a kép, játékos, szép pillanatot, és úgy döntöttem, hogy ilyen jellegű fotókat válogatok össze a sok ezres gyűjteményemből. Több hónapon keresztül kerestem a képeket, s egyaránt akadnak az anyagban egykori és mai előadás-jelenetek, hazai és határon túli pillanatok. Nem az vezérelt, hogy kiket ábrázolnak a felvételek, hanem a jelenet maga, így akadnak olyan előadók, akik több képen is szerepelnek.

Játszótársak 1, Partners in Play 1
Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós a labdával Az ifjú barbárok próbaszünetében a Gyula Várszínházban, 2022-ben 
Fotó: Ilovszky Béla 
 
 
 
Jellegzetes tekintetek, egyedi gesztusok, meghitt mozdulatok jellemzik a képeket, több generáció jelenik a színházi világból, az elmúlt fél évszázad történetei elevenednek meg ezeken a fotográfiákon. A születésnapján ünneplő Iglódi István Agárdy Gáborral, Maia Morgenstern és Kulka János egy zsámbéki Bánk bán-előadás előtt, Bessenyei Ferenc a nyolcvanötödik születésnapján, ahogy Kállai Ferenc fogja a kezét, Alföldi Róbert és Murányi Tünde a Rómeó és Júlia előadásán, Csomós Mari és Major Tamás a szolnoki Szigligeti Színházban, Lukács Sándor és Kern András egy gyulai produkcióban.
 

Major Tamás és Csomós Mari a szolnoki Szigliget Színházban a Puntila úr és a szolgája, Matti próbáján 1977-ben 
Fotó: Ilovszky Béla

 

Látható Almási Éva és Császár Gyöngyi a Macskajátékban, Stief Magda és Bogdán Zsolt a kolozsvári Cseresznyéskertbenfeltűnik Törőcsik Mari, Garas Dezső és Alföldi Róbert a Játékszínben, Tolnay Klári, Mensáros László, valamint Huszti Péter hármasa a Madách Kamarában.

Összesen hatvannégy képet válogattam. A tervezett kötet sajnos egyelőre nem készült el, azonban az anyagot látva az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója, Bodolay Géza felajánlotta: kiállításként mutassam be mindezt. A megjelenítés érdekessége, hogy mintha egy szétvágott könyvet látnánk, úgy kerültek fel a képek a Bajor Gizi Színészmúzeum konferenciatermének falára. A tárlatot Szegő György látványtervező, művészeti író, valamint Kiss-Kuntler Árpád fotográfus nyitja meg március 20-án délután. Remélem, azért könyv formában is megjelenhet előbb-utóbb, keresem ehhez a forrásokat.

Mezei Zoltán és Béres Márta a Három nővér előadásában, Szabadkai Népszínház, 2022 
Fotó: Ilovszky Béla

 

Ilovszky Béla jól ismeri a színházi világot, 1975-től huszonöt éven át az Magyar Távirati Iroda fotóriportereként dolgozott, nemcsak a fővárosi előadásokat fényképezte, hanem jelen volt az ország számos színházában, s a határon túli magyar teátrumokban is. Színházi riportjai, fotói megjelentek a Film Színház Muzsika című hetilapban, 2000 óta szabadúszóként folytatta fotográfusi munkásságát. Annak idején jelen volt a Szegedi Kortárs Balett megalakulásánál, s a Ruszt József nevéhez fűződő Független Színpad működését ugyancsak figyelemmel kísérte. Ma is aktív, ebben az esztendőben több jubileumot ünnepelhet.

Fodor Tamás És Béres Ilona a Magyar Színházban Ionescu A székek előadásában, 2018 
Fotó: Ilovszky Béla

 
Idén lesz ötvenöt esztendeje, hogy színházi fotós lettem, s éppen negyedszázada született meg a saját weboldalam, a theater.hu. Annak idején azért hoztam létre, hogy az MTI után legyen olyan online felület, ahol megjelenhetnek a fotók, és ma már háromszázezernél több kép található a weboldalon, itt látható a talán egyik legnagyobb gyűjtemény, amely a határon túli színházakat bemutatja. De nemcsak fotókat, hanem híreket, képes beszámolókat, interjúkat, írásokat, életrajzokat is fölfedezhet az érdeklődő ezen az oldalon. Úgy véltem mindig, hogy ez elég nagy kiállítási felület, ezért nem kerestem különösebben a tárlatlehetőségeket.
 

Kulka János és Maia Morgenstern a Bánk bán próbáján, Zsámbék Nyári Színház, 2000 
Fotó: Ilovszky Béla

 
Most azonban a Bajor Gizi Színészmúzeumban látható anyag, a Játszótársak vándorútra indul, szeptembertől pedig tervek szerint egy másik budapesti helyszínen, új anyag bemutatója lesz. Emellett szeretném folytatni a határon túli előadásokat megörökítő köteteket is. Már több mint egy évtizede, 2013-ban jelent meg a jeles színházi szakemberek rövid írásaival kísért fekete-fehér fotógyűjteményem, az Ördögszekéren – határon túl. Szeretném létrehozni a folytatását, hiszen anyag akad jócskán.
 
 

A Játszótársak című fotókiállítás március 20. és szeptember 13. között látható a Bajor Gizi Színészmúzeumban (Budapest XII., Stromfeld Aurél utca 16.).

 

Nyitókép: Törőcsik Mari, Garas Dezső és a rendező Alföldi Róbert önfeledt pillanata Arbuzov Kései találkozás című színjátékának a próbáján a Játékszínben, 2003-ban
Fotó: Ilovszky Béla