A zenekar 2001 nyarán alakult, fiatal, egyetemista muzsikusokból. Hogyan emlékeznek vissza a kezdetekre?

Kovács László: A kezdeteket igazi „fiatalos tudatlanság” és az ebből fakadó őszinte lelkesedés jellemezte. Talán mi is elmondhatjuk, amit mindenki elmond általában egy hatalmas terv megvalósítása után: „ha tudtuk volna, mibe vágunk bele, nem mertük volna elkezdeni”. Visszatekintve, szinte lehetetlennek tűnik, hogy ez ilyen csodálatos módon kialakult. A 90-es évek végén egyetemistaként kinyílt előttünk a világ, rengeteg mesterkurzuson és zenekari projektben vettünk részt belföldön és külföldön.

Adorján Csaba: : Csíkszeredában 1990-ben indult a középiskolai művészeti oktatás. Mi voltunk az első nemzedék, amelyből többen is úgy döntöttek, hogy egyetemi tanulmányaik végeztével hazatérnek szülőföldjükre, és ott kezdik el a karrierjüket építeni. Csíkszereda és a régió ekkor még nem rendelkezett hivatásos szimfonikus együttessel, így a végzett előadóművészek jelentős része kénytelen volt az oktatásban elhelyezkedni.

K. L.: A szürke, kisvárosi létben hiányzott a megszokott magas szintű szakmai élet, amihez hozzászoktunk az egyetemi évek alatt. Akkoriban Marosvásárhelyről hétvégenként lejárt Csíkba tanítani Szőnyi Zoltán marosvásárhelyi zongoratanár és karmester, valamint Derzsi Albert hegedű és brácsatanár. Az ő munkásságuk alapozta meg a zenekar helyi tagjainak az egyéni képzését, illetőleg 2001 júniusában egy közös ötletelés nyomán – teljesen önerőből –megtartottuk az első vonószenekari koncertet Szőnyi Zoltán vezetésével. Erre a helyi önkormányzat is felfigyelt, és még az év decemberben – hatalmas bürokratikus nehézségek árán – megrendeztük az első szimfonikus hangversenyt, immár a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal támogatásával. Akkoriban még semmit sem tudtunk a szervezésről, az anyagi források felkutatásáról, csak a lelkesedésünk volt nagy. Persze a helyi vezetésnek is új volt ez a fajta tevékenység.


/Fotó: Zeneakadémia/

Kizárólag a siker motivált a folytatásra?

A. Cs.: Természetesen egy művészt mindig motivál a siker. Azt is mondhatnám, hogy lételeme, de nemcsak a siker hajtott bennünket. Azt szerettük volna, ha Csíkszeredában, Székelyföldön lenne egy szakmailag is magas színvonalat képviselő szimfonikus együttes.

K. L.: Mivel nem intézményesített zenkarról volt szó, folyamatosan megválogathattuk, hogy kikkel dolgozunk. A muzsikusok meghívásos alapon kerültek a zenekarba, így kialakult, majd megmaradt az egyedi baráti hangulat, ami teljesen hiányzik minden hivatásos zenekarból, és ami miatt sokan azóta is rendszeresen visszajárnak hozzánk. A magas szakmai színvonal mellett fő szempont nálunk, hogy az illető zenész együttműködő legyen. Sajnos a legtöbb hivatásos zenekart az egyik kedvenc viccem jellemzi: Egy zenekarban honnan tudjuk, hogy ki ül leghátul? – Ő az egyetlen, akinek nincs kés a hátában. Ezt szerettük volna elkerülni. Azóta is tartjuk magunkat ehhez.

A zenekar jó szakmai hírnevét bizonyítja, hogy 2004 óta nemzetközileg is elismert szakemberek vállalták az irányítását. Kikkel dolgoztak együtt?

A. Cs.: Ezek az együttműködések nemcsak megtisztelők, hanem igazolják is a szakmai munkánkat. Többen vezényelték már a zenekart, közülük kiemelkedik a csíkszeredai származású Koppándi Jenő, a budapesti Nemzeti Filharmonikusok koncertmestere, Béres Melinda, a Kolozsvári Zeneakadémia tanára, Ménesi Gergely, Horváth Gábor, Werner Gábor budapesti karmesterek, Shinya Ozaki, japán karmester, a neves román karmester, Ilarion Ionescu-Galați és Jankó Zsolt, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere. Rajtuk kívül az utóbbi években a zenekar élén olyan tehetséges, fiatal hangszeres szólisták is megfordultak, mint Maxim Risanov brácsaművész és karmester vagy Kokas Dóra csellóművész.


/Fotó: Kristó Róbert/

2006 őszén, a Liszt Ferenc Zeneakadémia nagytermében mutatkoztak be az anyaországi közönségnek. Ez a koncert meghatározó volt a zenekar életében?

A. Cs.: Igen, számunkra az egyik legemlékezetesebb hangverseny volt. A budapesti közönség számára szemmel láthatóan zavarba ejtő volt egy „külföldi” magyar együttest hallgatni, amelyről a plakátokon feltüntetett szegényes ismertetőn kívül szinte semmit nem tudott. Csodálatos élmény volt mindannyiunk számára azon a színpadon fellépni, ahol a magyar és a nemzetközi zenei élet ikonikus alakjai léptek fel. Érdemes tudni, hogy a diktatúra ideje alatt – az esetleges kultuszteremtés megakadályozása céljából – 1967 után Erdélyben tilos volt Kodály műveit játszani. Mi ott álltunk a színpadon, és talán egy pillanatig egyszerre zengett a fülünkben a Psalmus Hungaricus, még akkor is, ha teljesen más műsort játszottunk. Mindezt Ménesi Gergely budapesti karmesternek köszönheti a zenekar, aki megszervezte és dirigálta a hangversenyt.

K. L.: Ménesi Gergelyt a 98-as nyírbátori nemzetközi zenei táborban ismertük meg, aki már az első pillanatban megszerette a zenekar tagjait. Megragadta az egyedi hangulat és a tenni akarás. Ő szervezte meg az első magyarországi turnénkat, többek közt az említett koncertet, amelynek kapcsán egy dokumentumfilmet is készített a Duna Televízió. Ménesi Gergely ezt követően – 2007-ben – még egy svédországi fellépést is szervezett számunkra. Az utóbbi tíz évben mindenki családot alapított. A hosszabb utazások így értelemszerűen elmaradtak, hiszen a gyermeknevelés került előtérbe. Azóta többnyire helyben, illetve országon belül tevékenykedünk.

A Csíki Kamarazenekar hamar jelentős alakítójává vált Csíkszereda zenei életének. Mit jelent az Önök számára a kulturális felelősségvállalás?

A. Cs.: A Csíki Kamarazenekar működtetésével egy koncertlátogató, zeneértő közönség kinevelése a célunk, amit a hagyományos zenekari hangversenyek mellett számos oktató jellegű ifjúsági hangverseny szervezésével is próbálunk elérni. Egy ilyen együttes működése gazdagítja a székelyföldi magyar kulturális palettát, és egyúttal hosszú távon hozzájárul Székelyföld megmaradásához is. Ez számunkra egyfajta küldetést jelent.

K. L.: Közel húsz év alatt, rendszeres és kitartó munkával sikerült eljutni oda, hogy most már sok helyen számítanak ránk, de leginkább itt helyben. Nagyon jó kapcsolatunk van a sepsiszentgyörgyi Georgius kamarazenekarral, évente több hangversenyt tartunk közösen Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. Mivel a közönség számít ránk, és igényli a koncertjeinket, ha akarnánk sem tudnánk – s talán vétek is volna – abbahagyni.

Ma már saját évaddal örvendeztetik meg a csíkszeredai zenekedvelőket. Milyen szempontokat tartanak szem előtt az évad összeállításában?

A. Cs.: Az elsődleges szempont mindig a produkciók megfelelő szakmai minősége, függetlenül attól, hogy éppen milyen stílust képvisel az adott együttes, előadó. Próbáljuk úgy összeállítani a műsorainkat, hogy minél szélesebb réteget tudjunk megszólítani. A historikus barokk zenei előadásoktól, a klasszikus repertoáron át a modernebb irányzatokig; a jazz, a filmzene mind megtalálható a Csíki Kamarazenekar kínálatában.

K. L.: Amennyire lehet, próbáljuk formálni a közízlést. A komolyzenei vonal mellett más műfajokban is kipróbáltuk magunkat. Ilyen volt például a Hot Jazz Band, Oláh Dezső Trió és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra együttessel való közös fellépések. Ugyanakkor említhetném a Roby Lakatos és Bandájával tervezett közös koncertünket is, amelyet a járványügyi intézkedések miatt későbbi időpontra halasztottunk. Sajnos ez kettévágta az első évadot, de reméljük, a korlátozások feloldásával ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk.

A zenekar tagjai többnyire pedagógusok is. Gondolom, ez összefüggésben van azzal, hogy figyelemreméltó ifjúságnevelő missziót is folytanak.

A. Cs.: Valóban így van. Pedagógusként azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok életét szinte minden pillanatban áthatja a média, az internet által közvetített populáris zenekultúra, és ezek a gyerekek – a zenekedvelő, művelő családokból származókat leszámítva – úgy nőnek fel, hogy még soha életükben nem hallottak élő komolyzenét. Idén negyedik éve annak, hogy Csíkszereda Önkormányzata elindította zenei nevelő programját, ami azt jelenti, hogy a város összes felsőtagozatos diákja (több mint 1600 gyermek) szervezetten részt vesz évente négy hangversenyen. Ezen kívül azoknak a családoknak, ahol a gyerekek lemaradtak a szervezett előadásokról, családi hangversenyek formájában ezeket újra bemutatjuk. Az előadások tematikáját is úgy próbáljuk felépíteni, hogy befogadható, élvezhető legyen a gyerekek számára. Gyakran hívunk meg nem „hétköznapi” hangszereseket, és a hangzó zene mellett a hangszert magát is bemutatjuk. Ugyanakkor úgy próbáljuk alakítani a zenekar évadját, hogy évente egy hangverseny kimondottan a gyerekeknek szóljon. Már hagyománnyá vált, hogy évente egyszer közös előadáson lép fel a Csíki Kamarazenekar és a Bon-Bon Matiné Produkció, azaz a Lukácsházi Győző – Balogh Sándor szerzőpáros.

Kortárs zenét is műsorra tűznek?

K. L.: Szeretjük a kihívásokat, ugyanakkor a közönségre való tekintettel csak kisebb százalékban és a „hallgatható”, közönségbarát alkotásokat részesítjük előnyben. Ilyen volt Fazakas Aaron Stalactite című darabja – ezt annakidején a Zeneakadémián is előadtuk –, valamint Orbán György művei, vagy Oláh Dezső Concertója. Talán a legkülönlegesebb mű Szalay Zoltán Ecloga című kompozíciója volt.

A. Cs.: A kortárs zene nagyon kényes kérdés. Nem szeretnek róla beszélni az emberek. Másfelől ma egy átlagos zenekedvelő – még ha nem is mutatja – mélyen megbotránkozik azon, ha valaki, mondjuk, belenyúl a zongorába, vagy beletesz valamit. Hogy az milyen zenét eredményez, már nem igazán figyel oda. Azt hiszem, a kortárszenei alkotások tálalásának a módszertanát kellene a jövőben átgondolni.

A Csíki Kamarazenekar számos kulturális esemény szervezésében is alapvető szerepet vállal. Ilyen például a nemzetközileg is ismert Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Milyen célt szolgál ez az esemény?

A. Cs.: A régizene nagy múltra tekint vissza Csíkszeredában. A XVII. században a városhoz tartozó csíksomlyói szerzetesrendben szolgált Kájoni János, aki kultúrateremtő munkájával jelképes személyiséggé vált Erdélyben. A Csíkszeredai Régizene Fesztivál mára már emblematikus rendezvénye a városnak. A zenekar nemcsak a fesztivál szervezéséből veszi ki a részét, hanem – többen a tagok közül – a Barokk Fesztivál Zenekarnak is alaptagjai. Itt a muzsikusok korhű hangszereken játszanak, korhű stílusban. Fontosnak tartjuk, hogy a zenészek minél több stílusban otthonosan mozogjanak, és erre egy jó lehetőség a Régizene Fesztivál.


/Fotó: Csíki Zsolt/

A zenekar jogi hátterét a 2003-ban létrejött Csíki Kamarazenekar Egyesület biztosítja. A támogatásokat illetően hogyan viszonyul a mindenkori városvezetés a munkájukhoz?

K. L.: A Csíki Kamarazenekar Egyesület létrejöttét egy bürokratának köszönhetjük, aki kijelentette, hogy amíg nem látja a kérésen hivatalos formában, hogy Csíki Kamarazenekar Egyesület vagy alapítvány, addig ne számítsunk semmiféle támogatásra. Így kénytelenek voltunk végigcsinálni a bejegyzési procedúrát. Nem bántuk meg. Azóta is hálásak vagyunk az illetőnek. A 2004 óta változatlan városvezetéssel nagyon gyümölcsöző kapcsolat alakult ki, de jó viszonyunk van a megyei vezetéssel is. 2019-től a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül magyarországi állami támogatásban is részesült a zenekar, ami lehetővé tette a heti gyakoriságú próbákat és a koncertszám növekedését.

Hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően ma már eljutottunk oda, hogy a térség meghatározó eseményein, ahol a komolyzene szerepet kap, nem hiányozhat a helyi komolyzene képviselője, a Csíki Kamarazenekar.



/Indulókép:Csíki Zsolt felvétele/