Ezt a dalt szombaton írtam, tegnap rögzítettem, és ma tettem közzé, válaszul arra az állami terrorra, amelyet Minneapolis városára zúdítottak. A minneapolisi embereknek, ártatlan bevándorló szomszédainknak, valamint Alex Pretti és Renée Good emlékének ajánlom – ezzel az üzenettel jelentette meg legújabb dalát – a Bob Dylan-féle protest dalok hagyományát folytatva – Bruce Springsteen január 28-án. A Grammy-díjas amerikai rockzenész a felvételhez fűzött üzenetét a legyetek szabadok felszólítással zárta.
A New Jerseyben született, ma is az Egyesült Államok keleti partján élő, hetvenhatéves előadó a közelmúltbeli minneapolisi rendészeti akciókra reagálva írta és rögzítette a dalt. A Streets of Minneapolis című felvétel címében utal Springsteen Streets of Philadelphia című, 1993-as dalára, amely a Philadelphia – Az érinthetetlen című, Tom Hanks főszereplésével készült film betétdalaként vált világszerte ismertté, és a legjobb eredeti betétdal kategóriában Oscar-díjat, valamint négy Grammy-díjat nyert.
Az új szerzemény ugyan szintén rockdal, hangvételében azonban gyökeresen eltér elődjétől: nem soft rock, hanem akusztikus kezdettel indul, majd indulatos rockhimnusszá válik, teljes zenekari hangszereléssel és kórussal.
A felvételen gitár, harmonika, csörgődob és ritmusszekció, nagybőgő, valamint orgona és zongora is hallható (utóbbi hangszereket az ismert amerikai dalszerző, producer és zenész, Ron Aniello szólaltatja meg), Patti Scialfa, Springsteen felesége és a zenész háttérzenekara, az E Street Band tagja pedig „háttérvokállal” közreműködik.
Springsteen dalszövege már az első soraiban kijelöli a helyszínt és a hangulatot, bár később elhangzik benne, hogy 2026 telén játszódik: „A téli jég és hideg közepette, / lent a Nicollet sugárúton, / egy lángoló város tűzzel és jéggel küzdött, / az ostromló bakancsai alatt.” A dal Donald Trump, hivatalban lévő amerikai elnökre „Trump királyként”, a szövetségi rendészeti szervekre pedig „szövetségi banditákként” utal. A verzék külön-külön idézik fel Good és Pretti halálát, és azt állítják, hogy a szemtanúk által rögzített felvételek ellentmondanak a hivatalos közléseknek (az ének folyamatosan megkérdőjelezi, hogy a hatóságok valóban önvédelemből használtak-e fegyvert). A dal több ponton is hitvallásként fogalmazza meg a történtek emlékezetben tartásának igényét, valamint a minneapolisi razziák és tüntetések történelmi jelentőségét. A szerzemény végén egy kórus skandálja: ICE out of Minneapolis!, vagyis Takarodjon az ICE Minneapolisból!

A Streets of Minneapolis felvétel borítója
Forrás: Bruce Springsteen hivatalos YouTube csatornája
A dalban megfogalmazott vádirat előzményeként a január 25-én, New Jerseyben tartott koncertjén Springsteen már úgy szólt: az Egyesült Államok alapértékei „talán soha nem voltak akkora veszélyben, mint most”. A turnéállomás során az 1978-as The Promised Land című dalát Renée Good emlékének ajánlotta. A zenész szerint a demokráciában, a szabadságban és a jogállamban hívőknek kötelességük felemelni a hangjukat, és elutasítani a felfegyverzett szövetségi egységek fellépését amerikai városokban; két dal között elmondott véleménye szerint senkit sem érhet halálos erőszak azért, mert élni kíván az alkotmányos jogaival.
A meglepetésdal a folk és protest zenei/költészeti hagyományba illeszkedik,
amelyhez leginkább Bob Dylan, Nobel-díjas amerikai dalszerző-előadó neve fűződik, aki maga is minnesotai születésű. Dylan Desolation Row című, az 1965-ben megjelent Highway 61 Revisited című, hatodik stúdióalbumán szereplő klasszikusának narratív stílusa és zeneisége több ponton is párhuzamba állítható az új Springsteen-dallal,
de az 1976-ban megjelent Desire című stúdióalbum egyik kislemeze, a Hurricane is referenciapont lehet. A Rubin „Hurricane” Carter meghurcoltatásának történetét feldolgozó nyolc és fél perces ballada felidézi, hogy a színes bőrű középsúlyú bokszolót és barátját, John Artist egy New Jersey-i bárban elkövetett hármas gyilkossággal vádolták meg bizonyítékok nélkül, faji előítéletek nyomán, később hamis tanúvallomások is alátámasztották a vádakat. Carter végül tizennyolc év és négy hónap börtön után – egy úgynevezett habeas corpus eljárást követően, amelyben a bíróság jogellenes fogva tartását vizsgálta – nyerte vissza szabadságát.
A Streets of Minneapolis a világszerte mintegy száznegyven millió eladott albummal rendelkező, hússzoros Grammy-díjas Springsteen hivatalos csatornáin jelent meg; a dalt a YouTube-on huszonnégy óra alatt hárommillióan hallgatták meg.
A megjelenést követően számos amerikai közéleti és kulturális szereplő, köztük Steven Weber komikus, Philip Rosenthal televíziós szakember és műsorvezető, valamint Margo Price, Caroline Jones és Anastacia zenészek is elismerően reagáltak. Az előadó legutóbbi stúdióalbuma, a 2022-ben kiadott Only the Strong Survive R&B-, soul- és rockfeldolgozásokat tartalmaz, és Grammy-jelölést kapott.
Nyitókép: Bruce Springsteen Wikimédia Commons



