Ének: Várady Júlia; karmester: Dietrich Fischer-Dieskau; Deutsches Symphonie-Orchester Berlin
A budapesti Wagner-napokra készülve hallgassuk meg a Wesendonck-dalokat (1858). Az 1862-ben megjelent mű eredeti címe Fünf Gedichte für eine Frauenstimme (Öt költemény női hangra) volt. A verseket Mathilde Wesendonck (1828–1902) írta, de neve csak halála után jelenhetett meg a kottákon. A költőnő házasságkötése idején rajongott férjéért, és leánykori nevét megváltoztatta férje első feleségének nevére: Mathilde Wesendonckra. 1858-ban Wagnerrel egymásba szerettek, de – Kodály értesülése szerint – a férfi rendezetlen érzelmi és családjogi ügyei miatt az asszony nem hagyta el a férjét. A zenetörténet-írás benne látja a Trisztán és Izolda ihletőjét és a zeneszerző legjelentősebb múzsáját. Azonban a Fünf Gedichte für eine Frauenstimme címzettje mégsem ő, hanem a mecénásként ismert Erdődy Lujza grófnő volt (1853–1924).
Wagner énekhangra és zongorakíséretre írta az öt dalt, de egyik karmestere, Felix Mottl (1856–1911) zenekarra hangszerelte. Az ötletet az adta, hogy a zeneszerző előadatta az egyik dalt a költőnő ablaka alatt, születésnapi ajándékként, 1857. december 23-án, kamarazenekari változatban. Ma rendszeresen játsszák zongorakísérettel és Mottl hangszerelésében is, aki a Trisztán és Izolda hangzásvilágát követte átiratában. Ezt maga Wagner kezdeményezte, hiszen két dalra ő írta rá, hogy Tanulmányok a Trisztánhoz.
A szerelemről hol rejtetten, hol nyíltan valló dalok újraértelmezik a műfajt. Ahogy Kovács Sándor zenetörténész megfogalmazta: „Ezek nem igazi dalok. Helyesebben egy új műfaj, az ekkoriban még csak szárnyát bontogató zenekari dalciklus képviselői. Persze zongoraverziójuk is van [...], de zenekarral teljesednek ki, amikor a Trisztán színvilága kerül az énekszólam mögé. Abszolút eredeti művek.”
A felvételen a magyar származású, nagyváradi születésű Várady Júlia énekel, és férje, Dietrich Fischer-Dieskau vezényli a Deutsches Symphonie-Orchester Berlint.
Kattintson IDE a dalszövegek magyar fordításához.
