◼Néhány évvel ezelőtt, a mecklenburgi fesztiválon volt az ősbemutatója, s most ismét felhangzik Gyöngyösi Levente trombitára, csellóra és zongorára komponált szonátája.
Nagyon örülök, hogy a szeptember végén kezdődő Minifesztiválon ismét előadhatom a darabot Kovalszki Máriával és Devich Gergellyel. Gyöngyösi Leventével korábban sok szép hangversenyen játszhattam együtt, akkoriban, a főpróba és a koncert között kértem fel, komponáljon egy szonátát erre a különleges összetételű kamaraegyüttesre. Ebben a műben nemcsak trombitán, hanem szárnykürtön is játszom, ennek a hangszernek sötét, lágy tónusú hangja engem mindig elbűvöl, s azt tapasztalom, hogy a publikumra is nagy hatással van. A piccolo trombita virtuóz futamai mellett a szárnykürtön meditatív, lassú tételeket lehet játszani.
A trió előadásán kívül akad erre a szezonra két ősbemutató is: Wolf Péter trombitaversenyét november közepén adom elő a Concerto Budapesttel, Malek Miklós trombitaversenyét pedig jövő áprilisban, a Nemzeti Filharmonikusokkal szólaltatom meg. És éppen most van születőben Eötvös Péter trombitára és orgonára készülő darabja is.
◼Fontos feladatának érzi, hogy gyarapítsa hangszere irodalmát. Egy új mű születése mennyiben jelent közös munkát a zeneszerzővel?
Az előadó már a játékával is inspirálhatja a komponistát azzal, hogy bemutatja, mi mindent lehet megszólaltatni a hangszerén. Mindig izgalmas, hogy együtt dolgozhatunk az alkotóval, és hogy az észrevételeink alakíthatják a kottát. Amikor hat esztendővel ezelőtt Krzysztof Penderecki versenyművet írt számomra, az utolsó pillanatokban lett vele kész, így a partitúra darabjai naponta érkeztek e-mailen, a mester kézírásával. Különleges érzés volt bújni a sorokat, és a kézzel írott kottából megtanulni a művet, amely utolsó alkotásai közé tartozik. Ebben a trombitaversenyben szerintem benne rejlik életművének esszenciája. Amikor először eljátszottam Pendereckinek, nagyon izgatott voltam, mit szól majd az ötleteimhez, de teljesen egyezett a véleménye az enyémmel, és a bemutató után azt mondta, hogy egyetlen hangot sem szeretne változtatni a műben, ami nála ritkán fordult elő. Örülök, hogy bemutathattam Balassa Sándor, Dubrovay László és Fazil Say számomra komponált trombitaversenyeit is. Mindig nagy megtiszteltetés, öröm és egyben felelősség elsőként bemutatni egy-egy darabot.
◼Az utóbbit, a Fazil Say-művet lemezre is vették már, s az album több rangos elismerésben részesült. Az idén napvilágot látott Versailles című lemezét ugyancsak méltatják a kritikusok.
Ez már a tizedik szólóalbumom. A Versailles lemezbemutató turnéja a pandémia miatt meghiúsult, de remélem, hogy idén végre elindul a sorozat. Örülök, hogy az első koncert december elején éppen a Zeneakadémián lesz, s a vendégszereplés során fellépünk többek között Berlinben, a Philharmonie-ben, a hamburgi Elbphilharmonie-ben, a düsseldorfi Tonhalléban, a bécsi Musikvereinben és a luzerni KKL-ben. A közreműködő zenekar az Andrés Gabetta vezette Cappella Gabetta, velük ez már a második közös lemezem a Tromba Veneziana után. A Versailles című albumba a francia barokkot és a kora klasszikát bemutató zenéket gyűjtöttük csokorba, Rameau, Couperin alkotásait, de akad közöttük egy olyan kompozíció is, amely mostanáig a versailles-i könyvtárban porosodott. Bonaventure Gilles művét háromszáz éve nem játszotta senki. A francia barokk egyébként nem könnyen adja meg magát, ki kell hámozni a díszítéseket, s ezekben a művekben a zenekarnak ugyanolyan fontos szerep jut, mint a szólistának. Egy CD felvétele csodás lehetőség, hogy az ember elmélyedjen az adott témában. Szeretném egyszer majd rendbe szedni az egyre sokasodó átirataimat, és valamennyit kiadni.
◼A barokkot tényleg éppannyira szereti, mint a kortárs műveket?
A változatosság fontos számomra, nem tudnék csak az egyikkel vagy csak a másikkal foglalkozni. Mindig arra törekszem, hogy minél sokszínűbb legyen a repertoárom.
◼Ezt tanítja a növendékeinek is, akik között akad olyan, aki a nevezetes New York-i Juilliard helyett választotta az Ön által vezetett zeneakadémiai képzést?
Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy már tizenegyedik éve taníthatok a Zeneakadémián. Igyekszem átadni a próbákon és a koncerteken szerzett tapasztalataimat. Fontosnak tartom a zene iránti alázatot és az egymás iránti tiszteletet. Törekszem arra, hogy az osztályomban harmónia uralkodjon, segítsük egymást, hiszen sokat tanulhatunk a másiktól. A szakmai és művészi kérdések mellett mindig nagy hangsúlyt fektetek a növendékek morális fejlődésére is. Munkám célja az egyetem múltjához és híréhez méltó szellemiség megtartása, és a korszerű pedagógiai-művészeti koncepció alkalmazásával nemzetközileg is elismert Trombita tanszak létrehozása.
◼Annak idején, még zeneakadémistaként döntötte el, hogy szólista szeretne lenni. Ez reális út a tanítványai előtt is?
Tanulmányaim elején magam sem gondoltam erre. A versenygyőzelmek segítettek az úton, roppant szorgalmasan gyakoroltam, dolgoztam. Fontos cél volt, motivációt jelentett a felkészülés a nemzetközi megmérettetésekre. Nagy lökést adott, amikor a párizsi Maurice André Versenyen első díjat kaptam, s a névadó trombitaművész gratulált az előadásomhoz. Művészi és emberi nagyságát bizonyítja a kedves történet, mely szerint a párizsi verseny gálakoncertjén így konferált fel engem: „Kedves közönség, Henry Tomasi Concertóját fogják hallani olyan előadásban, ahogyan én mindig is játszani szerettem volna.” Szerencsére ezt csak később mesélték el nekem, mert biztosan kiesett volna akkor a trombita a kezemből…
A szólistapálya építése egyébként nagyon összetett folyamat. Szükség van szorgalomra, önfegyelemre, hiszen úgy kell gyakorolni, akár az élsportolóknak, a mindennapokat a hangszerrel való foglalkozás köré kell szervezni. A kiváló teljesítmény mellett elengedhetetlen a muzsikus színpadi kisugárzása, kreativitása, és különösen fontos megtalálni, felépíteni a saját repertoárt. A tudatos, sokéves építkezés mellett pedig nagy adag szerencsére is szükség van. Támogatom azokat, akik szólistapályára készülnek, emellett mindenkit felkészítek a zenekari szerepre, a próbajátékokra is, hiszen csodálatos darabok várnak azokra a trombitásokra is, akik együttesben játszanak.
◼Új lemez, egyetemi tanári cím, temérdek hangverseny. Mit kívánhat még ilyenkor az ember?
Hogy mindez így folytatódjon! Gyarapodjon a repertoár, az emlékezetes hangversenyek sora. Szülessen meg a következő album, amelyre megvan már az ötletem is… S hogy jusson idő a kétéves kisfiamra, arra a tanulási folyamatra, amit az ő érkezése jelent. Mert már nyomkodja a trombita billentyűit…
Borítókép: Boldoczki Gábor fotó: Marco Borggreve
