Életem története – ez a címe a könyvnek – meséli az operaénekesnő – a csillaghegyi strandtól kezdve, ahol a testvéreimmel felnőttünk, a családunkról mesélek. Ez a kötet nemcsak a pályámról, a karrieremről szól, hanem az Ötvös famíliáról, a felmenőinkről. S természetesen a két bátyámról, a zongoraművész Hubáról és a szintén operaénekes Csabáról is olvashatók különböző kedves történetek.

A memoár a gyermekkoromtól az ötvenedik évfordulóig kíséri a pályámat, szépen felsorolva az operaszerepeimet, s néhány méltatás, köztük a kolozsvári nagymamám és a vele éneklő édesapám koncertjéről szóló kolozsvári újságkritika is helyet kapott benne.

Bóka Kristóf tenor növendékemnek meséltünk férjemmel, ő vetette papírra a történeteket, s a kötetbe beleszerkesztette a férjem szépséges, nekem írt verseit is. A végén pedig az életemet, a pályámat bemutató fotógalériát láthat az olvasó. A kötetet egy másik, egykori kiváló kontratenor tanítványom, barátom, Blaskovics László szerkesztette, még a kiadót is növendékem, Kemény Ágnes ajánlotta.”

Ötvös Csilla hozzáteszi, nemcsak erre a kötetre igaz, hogy a lehetőségek jöttek egymás után, hanem az egész pályájára is.

„Szerencsére sosem kellett kilincselnem, valahogy mindig megtaláltak a felkérések, így léphettem fel például a Hilton Dominikánus Udvar operasorozatában, érkezett a meghívás a kaposvári Víg özvegyre vagy a békéscsabai János vitézre.

Az a csillaghegyi kislány nagyon szeretett volna operaénekessé válni – folytatja –, így visszatekintve, nem is tudom, hogyan jutottam el a dalszínházig… A szorgalom mellett szükség volt a jó csillagzatra is, hogy már zeneakadémistaként szerepelhessek az Ybl-palotában, A varázsfuvola Három fiújának egyikeként, a Figaro házassága Fanchette-jeként.

Ötvös Csilla Rosina szerepében A sevillai borbély előadásában

 

A diplomázásom táján, 1974-ben külföldi szerződésajánlatot is kaptam, de visszautasítottam, mert tudtam, hogy bekerülök az Operaház társulatába. Így is történt, hamar szerződtettek, s érkeztek sorra a szerepek: A varázsfuvola Papagenája, Gluck Orpheuszában Ámor, a Carmenben Frasquita, a Fidelióban Marcellina, majd Blonde a Szöktetés a szerájból című Mozart-operában… Minden évben szép feladatokat kaptam, báró Lukács Miklós, a dalszínház igazgatója nagyon szeretett.

Harmincöt éven keresztül énekelhettem az Operaházban, majd ötven szerepet.

Erkel Hunyadi László Gara Mária, Mozart Cosí fan tutte Despina és sorolhatnám még –, ezt a könyvemben meg is teszem. Szinte minden hősnőt megformálhattam, akit szerettem volna, s igazán szorgalmaskodtam az eltelt évtizedek alatt.”

Ötvös Csilla nemcsak operákban lépett pódiumra, hanem operettekben, és magyarnóta-énekesként is sikert aratott.

„Még akadémista voltam, amikor dr. Nyúl István amatőr zenész, aki számos hangszeren játszott és népzenei műsorokat szervezett, felkért minket Csaba testvéremmel a zenekaros előadásokra. Így kezdődött a kapcsolatom a magyar nótával, s 1976-tól a Petőfi Rádióban is kezdték a felvételeimet sugározni, s örömömre a Dankó Rádió a mai napig sok szép előadásomat adja. Már gyerekként is sokat hallgattam operettet, magyar nótát, mindkét műfajt nagyon szerettük. Nagymamám sosem hagyta ki a Jó ebédhez szól a nótát, édesanyám pedig tudott egy olyan dalt is, amire senki sem emlékezett. Előadta nekünk, Huba bátyám lekottázta, majd én lemezre is énekeltem Szilveszteri ködös éjjel címmel. Tettem hát egy nótát a nagy közös nótakönyvbe… Az utóbbi években a Magyarnóta Szerzők és Énekesek Országos Egyesületének vezetőségi tagja lettem, fontos hát számomra, hogy gazdagítsuk, megőrizzük a műfajt, hiszen hungarikum.”

Tavaly ősszel Béres Ferenc-díjjal tüntették ki, amellyel a magyar népzene, a népdal terjesztésében és ápolásában legeredményesebben munkálkodókat ismerik el.

„Nagy örömöt jelentett ez a díj, annak köszönhetem, hogy nemcsak rendszeresen éneklem a nótákat, hanem a pandémia alatt készítettem a YouTube-ra egy hatvanórás énekiskolát. Született hozzá két CD is, a növendékeimmel énekeltük fel az énekiskola darabjait, régi és új dalokat egyaránt. A kottákat tartalmazó füzetet és a CD-ket az Országos Széchényi Könyvtártól a Dankó Rádióig tizenhét intézménynek küldtem el. Örömmel áldoztam ennyit a magyar nóta oltárán, s a koncertjeimen igyekszem néhány darabot műsorra tűzni. Igaz, a jubileumi hangversenyről most hiányzott ez a műfaj, de ősszel biztosan szerepel majd az előadásainkon.”

Ötvös Csilla ugyanis most is rendszeresen énekel, a június végi, növendékeivel közös hangversenyen az operaáriák mellett zarzuelák, operettrészletek is felhangzottak előadásában.

„A Festetics Palotában rendezett koncertet követően még délután is volt egy fellépésünk, hiszen Óbudán évről évre szerepelünk a Német Nemzetiségi Búcsún. Utána többen is megkérdezték tőlem, nem fáradtam-e el – de egyáltalán nem!

Volt a karrierem során egy nehezebb időszakom, akkor a kiváló koloratúrszoprán, Lehoczky Éva, aki még hatvanévesen is csodás Éj királynőjéket énekelt, elvitt az énektanárnőjéhez. A Kapitánffyné Katona Magda által oktatott metódus pedig abban segített, hogy az ember ne erővel, hanem ésszel, megfelelő technikával énekeljen. Ezt tanítom azóta magam is, miként kell erő nélkül pozicionálni, jól és nem forszírozva, kiabálva énekelni. Ez a módszer ugyanis megőrzi az ember hangszalagjait, sosem kell erőlködnie. Azt szoktam mondani, időtálló technikát tanítok, s erről az életrajzi kötetem olvasói is meggyőződhetnek, hiszen külön fejezetet – „Ötvöske” énektechnikája – szenteltem az énektechnikámnak.

Ötvös Csilla több mint három évtizede, 1993-ban kezdett el tanítani. Ercse Margit kolléganője volt az első, aki megkérdezte tőle, miért nem adja tovább a jó énektechnikáját, s akkor az volt a válasza, azért, mert még senki sem kérte fel… Egy hónappal később – Ercse Margitnak köszönhetően – a Weiner Leó Konzervatóriumban kapott lehetőséget, s ma is ennek az intézménynek az oktatója.

„A családunkban több pedagógus is akadt – magyarázza –, így fiatalon is tudtam, hogy szívesen adnám tovább a tapasztalataimat.

A tanítás során sok türelemre, empátiára van szükség, és személyre kell szabni a tanítást. Sokan hangdoktornak is neveztek már. 

S arra büszke vagyok, hogy egy kezemen meg tudom számolni azoknak a növendékeknek a számát, akivel nem jutottunk előre… Nagy öröm, hogy számos tanítványom követett a pályán. Az egyik növendékemet pedig – három év közös munka után – a Bécsi Zeneakadémiára vették fel, és ma is rendszeresen jár hozzám. Nem fáradok el akkor sem, amikor reggel tíztől este hatig jönnek sorban a növendékek. Mellette pedig rendszeresen koncertezünk, mert fontosnak érzem, hogy a fiatalok ne csak az énekórán, a vizsgákon, hanem a közönség előtt is énekeljenek. Az Óbudai Társaskör Komolyzenei Klubja mellett idősotthonokba is örömmel megyünk, augusztusban például a gödöllői kastélyban tartok mesterkurzust. Abban hiszek, hogy az embernek adnia kell – tudást, élményt, szeretetet…

Most, hogy a kötetem kapcsán végiggondoltam a pályámat, úgy érzem, ha újrakezdenék mindent, ugyanígy csinálnám. Nem sztár, de szépen mondva foglalkoztatott művész voltam s vagyok, sok szerepet, lehetőséget kaptam, és ma is boldoggá tesz a tanítás, amelynél csak egy jobb dolog van: maga az éneklés.

Egyik növendékem, Helle Maximilian, aki nagyszerűen zongorázik, zenei alapokat készít örökzöld slágerekből, és szeretnék a sok opera-, operett-, magyarnóta-lemezem mellé még ilyen dalokat is megörökíteni az örökkévalóságnak. Szóval, vannak még terveim, s remélem, Isten segítségével megvalósulnak!”

Nyitókép: Ötvös Csilla: Azt szoktam mondani, időtálló technikát tanítok
Fotók a művésznő archívumából