Egy amerikai ügynökségi megkeresés nyomán, harminc év után történetének eddigi legnagyszabásúbb tajvani turnéjára utazott a Magyar Állami Operaház, amely első ízben mutatott be operaelőadást a szigetországban. A társulat művészei először 1991-ben vendégszerepeltek Tajvanon, akkor a balettművészek hatállomásos turnén léptek föl Seregi László Változatok egy gyermekdalra című koreográfiájával, valamint klasszikus és modern pas de deux-darabokkal. Négy évre rá ezt követte a balettegyüttes Hong Kong-i és tajvani vendégjátéka, amikor Seregi Szentivánéji álom című darabját három este láthatta a tajpeji közönség.

Jelenet a Pillangókisasszony előadásából
Fotó: Pályi Zsófia/OPERA

 

Az operatársulat most a Pillangókisasszonyt Kerényi Miklós Gábor negyedszázados rendezésében, míg a balettegyüttes Rudi van Dantzig és Toer van Schayk 2015 óta játszott A hattyúk tava-koreográfiáját adta elő hat-hat alkalommal. A Pillangókisasszony címszerepét Sümegi Eszter, Kriszta Kinga, illetve Létay Kiss Gabriella énekelte Boncsér Gergely és Pataki Adorján partnereként, A hattyúk tava főszerepeit Melnyik Tatyjana, Yakovleva Maria, Lee Soobin valamint Timofeev Dmitry, Scrivener Louis, Zhurilov Boris táncolta.
 

A hattyúk tavában Scrivener Louis és Yakovleva Maria
Fotó: Nagy Attila/OPERA

 

Az előadások helyszíne a tajvani főváros, Tajpej központjában található, több mint ezerötszáz fő befogadására alkalmas Nemzeti Színház, valamint az ország déli gazdasági és kulturális centrumának számító, Kaohsziungban található Weiwuying - Kaohsziungi Nemzeti Művészeti Központ volt. A 2018-ban átadott, több rangos tervezői és építészeti díjjal elismert épületegyüttes Tajvan – és egyes becslések szerint a világ – legnagyobb kulturális intézménye, operaháza pedig több mint kétezer ülőhellyel rendelkezik.
 

A társulat hat előadást tart a Tajpeji Nemzeti Színház és Hangversenyteremben
Fotó: NTCH-Yi-Hsien Lee/OPERA 

A Nemzeti Kaohsiungi Művészeti Központban ugyancsak hat estén vendégszerepeltek az Operaház együttesei
Fotó: Peng Renyi/OPERA

 

Az operaelőadásokban Dénes István vezényletével tekintélyes helyi együttesek, a Kaoszhiungi Szimfonikus Zenekar (KSO) és a Tajpeji Filharmonikus Ifjúsági Zenekar működtek közre, míg a balettelőadásokat a Magyar Állami Operaház Zenekarának Hontvári Gábor dirigálásával rögzített felvétele kísérte.

Tajvani művészek is részt vettek az előadásokban
Fotó: OPERA

 

Több mint negyvenezer néző vastapsa kísérte a vendégjátékot. A dalszínház szerint a Pillangókisasszony és A hattyúk tava kedvező fogadtatása nyomán felmerült, hogy az operaház együttesei a 2026-2027-es évadban ismét föllépjenek a szigetországban.

Nyitókép: Yakovleva Maria és Scrivener Louis A hattyúk tava balettelőadásában
Fotó: Nagy Attila/OPERA