Népszerű volt. És nemcsak a közönség kedvence, hanem a kollégáké is, akivel csak egyszer is együtt lépett színpadra, vagy filmforgatáson, televízióban, szinkronstúdióban dolgozott vele, a közös munka örömét, a komolyságban is jó hangulatot, a humort, a fantasztikus rögtönzőképességet említi döbbenettel a hatvannégy éves színész halálhíre hallatán. Tudták, tudták, hogy évek óta betegséggel küzd, mégis hirtelen, váratlanul jött befejezés, nem színpadiasan, inkább csöndben, hogy aztán annál fájdalmasabb legyen a hiány.

Scherer Péter 1961. november 16-án született Ajkán, Szombathelyen volt gimnazista, bár kacérkodott a színi pályával, s miután kétszer is sikertelen volt felvételije a Színművészeti Főiskolára – először a gimnázium végén, aztán elsőéves műszakisként –, ahogy mesélte, édesapja intelmére, jobb lenne komoly pályát választani, a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, építőmérnökként diplomázott 1987-ben. De, mint annyi műszakist, ott a Duna-parti K épületben, a díszterem elválasztott felső részében megcsapta a masztix szaga, elérte a színpad bűvölete. Hogy is lehetett volna másképp abban az épületben, amely otthont adott a Szkénének. 1984-től tíz éven át a korszak egyik izgalmas, új szellemiséget hozó színházi formációjának, a Tanulmány Színháznak, a későbbi Arvisura Színházi Társulatnak volt a tagja. Az Arisztophanész madarai előadása, Arisztophanész komédiájának Katona Imre-féle átdolgozása, amelyet Somogyi István vitt színpadra, ragadta magával, nem volt megállás. Miközben végezte az „igazi” egyetemet mindenfelé kereste a megszólalási lehetőséget, tagja lett a Szószínháznak, gesztusterápiás pszichodrámával foglalkozott és ott volt az Arvisura is. Aztán eljött a pillanat, amikor Somogyi István megrendezte a Mester és Margaritát, amelyben Pilátus szerepét osztotta Scherer Péterre. A színházi legendárium szerint Csányi János látta Demetriusként a Szentivánéji álomban és meghívta az akkor már Színész Kamarai okleveles színészt az ő Szentivánéji előadásába, amely megteremtette a Bárka megalapításának lehetőségét. Mindeközben a színész még eljátszotta az Arvisura Hamletjében Claudius szerepét.

A virrasztásra érkezők a B32 Galéria és Kultúrtér előtt május 19-én 
Fotó: MTI/MTVA/Szigetváry Zsolt

 

Scherer Péter nevét a méltatlanul rövid életű Bárka alapítói között jegyzi a színházi krónika, Mucsi Zoltán és Szikszai Rémusz társaságában N. legénye Sławomir Mrožek Mulatságában feledhetetlen volt. Dolgozott korabeli függetlenekkel is, részt vett az Utolsó Vonal Színházi Érdektömörülésben, Zsótér Sándortól Árkosi Árpádig, Regős Jánosig megtalálták a rendezők, szívesen foglalkoztatták a nyitott, élénk figyelmű és fantáziájú, friss szemléletű, a mélységet és a humort, a groteszk fintort, az abszurd hangokat és felhangokat egyaránt ismerő, ha kellett a civil gesztusokat sem nélkülöző, különlegesen improvizáló színészt. S ha már a rögtönzésnél tartunk, egyszer egy interjúban arról beszélt, mennyire szeret „élesben próbálni”, ám ez állandó és elválaszthatatlan színésztársát, Mucsi Zoltánt gyakran zavarja, ő inkább elemezne. „Én viszont azt mondom, vágjunk bele, aztán meglátjuk, mi lesz” – fogalmazott. Ez a számára kétségtelenül bevált gondolkodás jellemezte színészetét éppúgy, mint későbbi rendezéseit.
 
Talán ezért talált rá a film is. Szomjas György Gengszerfilmje volt az első, amelyikben Mucsi Zoltánnal párost alkotott. A groteszk-kemény párosra figyelhetett föl Jancsó Miklós is, Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című abszurd szatírájának hősei, a Mucsi Zoltán formázta Kapa és Scherer Pepéje rajtuk ragadt, szerencsére a két színészben volt annyi erő, hogy miközben egy pillanatra sem tagadták meg az alakokat, szabadulni sem akartak tőlük, sőt, ha kellett, elfogadták, hogy ekként ismeri őket a közönség, színészetükkel túl tudtak lépni a Kapaságon-Pepeségen.
 
A kétezres évek elején lett tagja Schilling Árpád Krétakörének, játszott a Hazám, hazám… avagy a politika halála, a Nibelung-lakópark, a Siráj, a Mizantróp, Kasimir és Karoline, A sötétség hatalma, az Előtte-utána előadásában. Mucsi Zoltánnal 2009-ben hozta létre a megújult Szkénében pályájuk meghatározó színházát, a Nézőművészeti Kft. társulatot, amelynek szerteágazó, sokszínű előadásai sosem nélkülözik az iróniát, a humort, a társadalomhoz, a társadalomról szóló gondolkodást, az egymást inspiráló játékosságot. Mindazt, ami Scherer Péter színészetét meghatározta, magában hordva pályájának állomásait, s benne a művészeknek a tanításait Somogyi Istvántól Schilling Árpádig, Szomjas Györgytől, Hernádi Gyulán és Jancsó Miklóson át Antal Nimródig, Ujj Mészáros Károlyig és a kortárs írók, Háy János, Dragomán György, Tasnádi István, akik meghatározták a korán lezárult, mégis teljesnek mondható pályát.
 
„Nem fog a nap úgy sütni, mint eddig” – a magára maradt Kapa, Mucsi Zoltán ezekkel a szavakkal búcsúzott örök játszótársától, Pepétől. Ha a nap másként is süt, Scherer Zoltán színészete, emléke velünk marad.
 

Nyitókép: Scherer Péter 2020-ban 
Fotó: MTI/MTVA/Cseke Csilla