A Chicagói Szimfonikus Zenekar ezúttal harmadik alkalommal ad koncertet a Müpában. Korábban Pierre Boulez és Daniel Barenboim vezényelte itt a zenekart. A 1891-ben alapított együttes fő-zeneigazgatói között olyan muzsikusok voltak, mint Rafael Kubelík, Reiner Frigyes, Solti György, Daniel Barenboim, Bernard Haitink.

Riccardo Muti, aki ezúttal dirigálja a hangversenyt, 2010 óta áll a chicagóiak élén.

A karmester pályáját meghatározta a Milánói Scala zenei főigazgatójaként eltöltött időszak, így nem csoda, hogy az esten fölhangzó zeneművek is Itáliáról mesélnek.

Philip Glass The Triumph of the Octagon – A nyolcszög diadala című kortárs zenei alkotásának ihletője a dél-itáliai Pugliában álló Castel del Monte, II. Frigyes német-római császár XIII. századi, mágikus architektúrájú kastélya. Két különböző német korszakot, de hasonló világot idéz föl Felix Mendelssohn és Richard Strauss egy-egy darabja, az IV. (A-dúr, „Olasz”) szimfónia és az Itáliából (Aus Italien) egyaránt úti élmények igézetében keletkezett, és az olasz tájak varázsát, az olasz nép temperamentumát, életszeretetét szólaltatja meg.

Nyitókép: A Chicagói Szimfonikusokat Riccardo Muti vezényelte 
Fotó: cso.org