Az előző esztendőben újraindult Magyar Filmszemle idén tíz kategóriában versenyezteti az elmúlt két év magyar filmes produkcióit. A korábbi időszak több éves szünete miatt a Szemletanács a tervek szerint még jövőre is a kétéves filmtermés bemutatását tervezi, hogy azután átálljanak a megelőző év filmjeinek a vetítésére. Újdonság, hogy videóklipek is megmérettetnek a seregszemlén. Muhi András a Magyar Filmművész Szövetség elnöke, a 45. Magyar Filmszemle igazgatója az Országútnak elmondta, hogy
a tavalyinál is nagyobb volt az érdeklődés a filmesek részéről, a szemlére a hivatalosan négyszázötven regisztrált alkotásból százötven művet választotta ki a szakmai zsűri a versenyre.
Ezeken kívül hetven olyan munka van, amelyet a zsűri különösen figyelemreméltónak talált, így azokat is bemutatjuk a Corvin Moziban, ahol hat teremben öt napon keresztül tartják a vetítéseket. A filmszemle szakmai beszélgetéseinek színhelye a szomszédos Inda Kultúrkávézó, ahol naponta négy-öt beszélgetést tartunk majd. Elsősorban az egyes blokkok – például a rövidfilmes szekciók – képviselői találkoznak, a korábban levetített filmekről, de általános filmszakmai diskurzusok is lesznek – tájékoztatott Muhi András.

Jelenet a Mambo maternica című filmből
Képforrás: Budapest Film
néhány producer éppen a legnagyobb állami támogatást élvező darabok alkotói, köztük a például Hunyadi-sorozat képviselői, nem kívántak részt venni a szemlén.
A magam részéről nem tartom szakmailag indokoltnak és igazságosnak, hogy az állami támogatások döntő részét négy producer kapja meg. Ezen filmek nevezésének hiányában sajnos csonkább az elmúlt két év magyar filmterméséről kapható összkép – állapította meg a Filmszemle igazgatója, s hozzátette, véleménye szerint az államnak feladata a kultúra támogatása, minden műfajban és a legszélesebb spektrumban és állami támogatás hiányában, középtávon, elsorvad a magyar film. A játékfilmes szekcióba tizenkilenc filmet válogattak be, több elsőfilmes produkciót és premierfilmet is.

A tyúk egy kockája
Képforrás: Mozinet
Most láthatja a közönség először Pálfi György A tyúk című alkotását, amelynek társproducere a szemleigazgató Muhi András. A Taxidermia, a Szabadesés és több, nemzetközileg elismert film rendezőjének legújabb alkotása a torontói filmfesztiválon is szerepelt már, a történet főszereplője pedig egy tyúk, amely számos izgalmas kaland után egy romos étterem udvarán találja magát.
A Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának elsőfilmes munkái közül Nagy Borbála erősen női szemszögből készült filmje izgalmas, párhuzamos életeket jelenít meg.
Három, egy-egy döntés küszöbén álló nő életét mutatja be Budapesten, Berlinben és Párizsban, Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera és Székely Rozália főszereplésével a Mambo Maternica. A három női sorsfordulatra épülő alkotást is a szemlén láthatja először a közönség, akárcsak Sós Bálint Dániel Minden rendben című, tavaly debütált, sokrétű, morális kérdéseket felvető szerzői filmjét.
A már bemutatott egész estés filmek között lesz látható Enyedi Ildikó nemzetközi koprodukcióban készült Csendes barát című műve, Nemes Jeles László Árva című alkotása, Deák Kristóf Egykutya című munkája, valamint Herendi Gábor Szenvedélyes nők című romantikus komédiája, Fliegauf Bence Jimmy Jaguarja és Pozsgai Zsolt A királytalálkozó című mozidarabja.

Sós Bálint Dániel filmje, a Minden rendben
Képforrás: Cinesuper
számos izgalmas, megtalált archív anyagon kívül Heltai Jenő 1926-os beszéde is elhangzik majd benne.
Nyitókép: A Szemletanács tagjai: Liszka Tamás, Pataki Ági, Muhi András, Csutak Tamás, Kovács Gábor
Képforrás: Magyar Filmszemle sajtófotó



