◼Tavaly számos előadással ünnepelhette nyolcvanadik születésnapját. Csendesebb az idei esztendő?

Jócskán akadtak idén is szép feladataim, háromszor vezényeltem például a Rádiózenekar élén az újévi koncertet, s felléptem a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Még Kenneth MacMillan egész estés balettje, a Mayerling két szereposztásának premierjét is dirigálhattam az újranyíló Operaházban. Utána ért utol a „karmesterbetegség”: a sok állástól teljesen kikoptak a csigolyáim, így kénytelen voltam kis kényszerszünetet tartani. Szerencsére a kezeléseknek, a gyógytornának köszönhetően már javulok, s remélem, hogy nyár elején ott lehetek a növendékeim vizsgakoncertjein. Szabadtéri operaelőadásra is felkértek, ősztől pedig indul a következő évad – a naptáram 2023 nyaráig már tele van.

◼Említette a Mayerlinget. Szívesen vezényel balettelőadásokat?

Rendkívül szeretem ezeket a produkciókat, életem meghatározó élménye volt, amikor a nyolcvanas évek elején dirigálhattam Seregi László Rómeó és Júlia-előadását. Prokofjev csodálatos zenéje ihlette koreográfia született, s már akkor megtanultam, a jó balettkísérésnek az a titka, hogy ott kell lenni a balett-termi próbákon, figyelni a szép, karakterisztikus mozdulatokat, és azt, hogy mikor következnek a forgások.

A táncosok ugyanúgy avisót, azaz felütést adnak a lábukkal, mint a karmester a pálcájával, ezt észre kell venni.

Sok szép balett követte az elsőt, Pártay Lillával két produkcióban, az Antonín Dvořák zenéjére komponált táncjáték, az Elfújta a szél és a Munkácsy Mihály életét megelevenítő, Liszt, Wagner és Berlioz zenei világára épülő Aranyecset című előadásban is dolgoztam. Az ember megtanulja azt is, hogy karmesterként nagyon rugalmasnak kell lennie, akár egy gumiszalagnak, szakadatlanul igazítani kell a tempót a tánchoz, nem szabad feszes technikával vezényelni, teljesen alá kell vetnie magát a koreográfiának. A Mayerlinghez Liszt Ferenc legnagyszerűbb szimfonikus költeményeiből válogattak, alaptéma a Faust-szimfónia, s mellette a Mazeppa, a Tasso, valamint a zeneszerzői œuvre kisebb darabjai, csárdások, rapszódiarészletek is felhangzanak. Nagyszerű, koreográfiához simuló muzsikák, amelyeket aránylag könnyű kíséretként előadni. S bár rendszeresen dirigálom Liszt műveit, akadt azért egy-egy újdonság a rövidebb lélegzetű darabok között. Főként arra kellett figyelnem, hogy egyes kompozícióknál a korábban kidolgozott tempóimat félretegyem.

◼1974 óta foglalkozik fiatalokkal, a Zeneakadémián a balettvezénylés fortélyait is tanítja növendékeinek?

Igyekszem. Végigjártam az évek során a ranglétrát, óraadóként kezdtem, sokáig a zenekari gyakorlatot vezettem, 1982-ben kaptam adjunktusi kinevezést, akkor már az operatanszakkal foglalkoztam, fiatal énekeseknek tanítottam szerepgyakorlatot. Az első öt évemben például olyan művészek jártak hozzám, mint Komlósi Ildikó, Bátor Tamás, Kertesi Ingrid, Pánczél Éva. A későbbiekben Rost Andreával, Bazsinka Zsuzsával foglalkozhattam, de említhetem Ókovács Szilvesztert, Cser Krisztiánt, Bretz Gábort is. Korrepetitorokat is oktattam, arról szóltak az órák, hogyan kell betanítani a darabokat, milyen fogásokkal lehet élni, s eközben miként kell a pedagógus és a pszichológus hivatásának határán egyensúlyozni. Minden énekesnél más varázsszó használ, ezt is meg kell tanulni.

◼Tucatnyi esztendeje a karmestereket oktatja.

Beugrással kezdődött, de nagyon megszerettem. Ménesi Gergellyel dolgozom együtt, s nagy élmény számomra, hogy ezáltal magamnak is meg kellett magyaráznom, mit miért csinálok. Az ösztönös mozdulataimat le kellett fordítani tudatos síkra. Miért kell nagyobb felütés, miért kell kifelé jobban ütni a kettőt és szétszedni a négyet…
A dirigáláshoz jó, ha van intuíció, zenei lelkesedés, némi varázslat, de szakmai tudás és konkrét levezetés nélkül nem lehet boldogulni. Magam is profitáltam a tanításból, s jó látni, hogy a fiatalok figyelnek, van hatása mindannak, amit mondok, mutatok. Még az online oktatást is megszerettem. A képernyőn keresztüli, zongorakíséret nélküli vezénylés fantasztikusan érdekes előadásokat eredményezett, a fantázia csodálatos játékát.

◼Készült a tanári hivatásra?

Belecsöppentem, bár úgy vélem, a korrepetitor és a karmester is pedagógus. Rengeteget tanultam magam is muzsikusként, dirigensként olyan koncertmestertől, mint az ÁHZ-ban Tátrai Vilmos, a Rádiózenekar rezeseitől, Geiger Györgytől, Tarjáni Ferenctől, az Opera fúvósaitól, Kovács Bélától, vagy a nemrég elhunyt Prőhle Henrik fuvolaművésztől.

◼Másként viszonyul a muzsikusokhoz, mint sok más karmester, hiszen zenészként kilenc évet együttesben töltött. Ezt is át lehet adni a fiataloknak?

Nem, de azért próbálkozom. Csodás ajándék volt számomra, hogy évekig az Állami Hangversenyzenekar timpanistájaként zenéltem. Akkor ismerkedtem meg a szimfonikus repertoárral, hiszen az operát – köszönhetően édesanyámnak, Érsek Máriának, a dalszínház korrepetitorának, valamint nevelőapámnak, Katona Lajosnak, az Opera magánénekesének –, jól ismertem. Ferencsik Jánostól tanulni adomány volt. A magyar darabokat is fantasztikusan érezte, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Erkel Ferenc, Liszt Ferenc műveit az ő interpretálása révén tettem magamévá, váltak az én véremmé is. Az ÁHZ-ban megtanultam, hogy mi jó a zenekarnak, melyek azok a mondatok, amelyektől égnek áll a muzsikusok haja, hogyan lehet kivívni az együttes szimpátiáját. Ehhez elsődleges a szakmai tudás, de az emberi hozzáállás is lényeges. Fontos, hogy a karmester a kollégát lássa a zenekar minden egyes tagjában. Segíteni és tisztelni kell egymást, s persze az előadott darabokat. Kórodi Andrástól is ezt tanultam, ő vitt be egykor az Operába. Emberséggel kell mindenkihez fordulni. Dirigensként sem szabad a hatalom oldaláról közeledni a muzsikusokhoz. Sokszor találkozom karmesterrel, aki magát, a koncepcióját a mű fölé helyezi – ezt nem tartom helyesnek.

◼Bizonyára ennek a különleges viszonynak is köszönhető, hogy ritkán tapasztalható szeretet veszi körül minden együttesnél.

Most, amikor a betegség miatt le kellett mondanom előadásokat, rengeteg aggódó, érdeklődő telefon érkezett, érkezik. Az egyik legszebb kitüntetésemnek pedig azt tartom, hogy néhány éve, a negyvenesztendős jubileumomra az Opera muzsikusai aranypálcával ajándékoztak meg. Tényleg csak hálás lehetek az égnek a családomért, a zenéért, s azért a szeretetért, amellyel mindenhol fogadnak. Örömmel járom ugyanis az országot Gödöllőtől Debrecenig.

◼S a művészi ág, a zene művelése tovább öröklődik a családjában…

Mindez édesanyám és a Basilides família hagyatéka: anyai nagyanyám testvére volt Basilides Mária, a világhírű alt énekesnő. A Basilides családban volt énekes, színész, filmrendező, festőművész, s az én öt gyermekem közül is akad, aki ezt a vonalat viszi tovább. Rita lányom HR-menedzser, Zoltán fiam jogász, Attila újságíró, Szabolcs pedig karmester, korrepetitor és zeneszerző a Győri Nemzeti Színházban. A legkisebb, Balázs először zenét tanult, aztán a Táncművészeti Főiskola hallgatója lett, s végül a színészetet választotta. Amikor tehetem, ott vagyok az előadásain, ahogy a többiekre is nagyon figyelek… S ki tudja, a tíz unokám közül ki merre indul. Csoda ez a család, és mindenért csak köszönetet mondhatok!

Borítókép: A karmesteri pulpitusnál Medveczky Ádám  Fotó: Herman Péter/Operaarchív