Hogyan fogadta a szakma és a közönség az Éden című filmet Rotterdamban?

A rotterdami fesztiválon mindig van közönségtalálkozó a vetítések után, és a fesztivál alatt Göteborgba is átmentünk, ahol szintén több közönségtalálkozót tartottak, úgyhogy elég sokat beszélgettünk a nézőkkel. Ugyan a vágás során is több tesztvetítést tartottunk, ahol fel tudtuk mérni a reakciókat, de egy kész film – amikor már tökéletes a hang és a kép, minden trükk benne van, és elnyeri a végső formáját – teljesen más hatást kelt. Mindig nagyon izgalmas, hogyan reagálnak az első nézők. Szerencsére nagyon pozitív volt mindegyik találkozó, és bár ez elég hosszú film, két és fél óra, de a visszajelzések alapján nem találták hosszúnak, sőt. Úgy éreztem, hogy értő közönség jött el a vetítésekre.

Mikor várható a magyarországi bemutató?

Sajnos egyelőre nem tudom megmondani. Remélem, ősszel meg lehet nézni.

Milyen fesztiválokon láthatja a filmet a külföldi közönség?

Nagyon szomorú, hogy a bemutató után a következő, márciusi fesztiválokat az utolsó pillanatban lemondták. Elmaradt Párizs, Pozsony, Linz, Seattle, Wrocław és még sorolhatnám. Egy idő után már nem is kaptunk visszajelzéseket, a fesztiválok nem válogatták ki a filmeket. Van olyan fesztivál, amely jövőre vetíti a filmet, máshol őszre halasztották, de szerintem sok olyan is lesz, ahol egyszerűen elmarad. Szerencsére már őszre is vannak új meghívások, remélem, azokon már részt tud venni a film.

Lát-e valamilyen sajátos összefüggést az Éden című film és a valóságban is bekövetkezett karanténidőszak között?

A filmben a főhősnő teljes elszigeteltségben kénytelen élni, mivel allergiás mindenre, ami a modern világgal jár: kémiai anyagokra, sugárzásokra. A filmben fontos szerepet kap a kérdés: milyen viszonyban vagyunk a minket körülvevő világgal, mennyire tudunk odafigyelni a környezetünkre, és ez milyen hatással van a kapcsolatainkra? A globalizáció (amelynek persze van nagyon sok pozitív oldala is), a túlnépesedés, a Föld, a természet önző kizsákmányolása valamiképp megbosszulja magát. Nagy járványok mindig is voltak, de a globalizáció, az emberek és az árucikkek folytonos, világméretű mozgása nagyon nehézzé teszi az ilyen jellegű járványok terjedésének megállítását. Az érdekes az, hogy most majdnem mindenki úgy élt egy kicsit, mint a film főhőse. Az meg külön vicces, hogy van-volt egy filmötletem, ami világméretű járványról szólt volna. Ezt most elvetettem, egyelőre.


/Kocsis Ágnes/

Filmjében Ön nem foglal állást teljes nyíltsággal, nem állít fel diagnózist, inkább a nézőre bízza a véleményalkotást.

Nem tudom a válaszokat, inkább a kérdések érdekelnek. Számomra a film dialógus, közös gondolkodás a nézővel. Bár nem interaktív, mégis szeretném, ha már a film közben sok mindenen el lehetne gondolkodni. Erre szeretnék időt hagyni a nézőnek, a film végén pedig a vélhetően felmerülő kérdésekre válaszlehetőségeket adni. Akkor érzem sikeresnek a filmet, ha a hatása sokáig megmarad, és sok kérdést felvet.

Mi kell Ön szerint az embernek? Változás, gyógyulás, figyelem, megértés vagy elfogadás?

Minden ember arra vágyik, hogy elfogadják. Egy kisgyerekkel is akkor tesszük a legrosszabbat, ha azt éreztetjük vele, hogy ő nem jó úgy, amilyen. Ez talán fontosabb számukra, mint bármi más. Véleményem szerint felnőttkorban a legtöbb probléma – gyűlölet, agresszió, előítélet – az el nem fogadásból fakadó frusztrációból ered. Bárcsak tudnám, mi kell az embereknek! A megértés, a figyelem és az elfogadás biztosan segít.

Éva a szerelemről azt mondja Andrásnak, hogy azt csak az írók és a filmesek találták ki. De van szeretet: figyelem, megértés…

A filmben fontos kérdés az emberi kapcsolatok minősége: vajon mi a szerelem, a szeretet, amelyet az emberek nagyon másképpen élnek meg. Az első mondat inkább ironikus kijelentés, mivel a szerelem, a fellángolás érzése egy, általában idealizált, hormonális folyamat, amelyet akár idegenek iránt is érezhetünk, de a szeretet megítélése is nagyon sokféle. Sokan a kötődést, mások azt az érzést, hogy őket szeretik, gondolják szeretetnek, és a birtoklás is gyakran összekeveredik ezekkel a fogalmakkal. Az érzések mindig szubjektívek, de ha képesek vagyunk a figyelmünket, megértésünket és elfogadásunkat adni valakinek, akkor már közeledünk a szeretethez. Enélkül nem hiszem, hogy létezik igazi szeretet. Éva és András figyelemről szóló beszélgetése azért is fontos, mert a film stílusa kontemplatív: hosszabb és tágabb beállításokat használunk, ahol a néző sok mindent megfigyelhet, így rábízzuk, mit vesz észre. Nem vezetjük a tekintetét közelikkel, gyorsabb vágásokkal, ezért a nézői figyelem központi szerepet játszik. A megértés és a figyelem összefügg, így Évának ez a megszólalása önreflektív kijelentésként is felfogható.

Éva szerint ostobaság, hogy az emberek tanuljanak meg egyedül élni, mert akkor nem fognak egymásnak hiányozni. Inkább arra kellene megtanítani őket, hogyan kell együtt lenni. Ön mit gondol a magányról, önállóságról, összetartozásról? Miért mindig a magányról szólnak a filmjei?

A magány a modern kor egyik kiemelkedő problémája, sokszor a legnagyobb tömegben is nagyon magányosak az emberek. Az ember társas lény, mégis olyan gyakran problémát okoz az együttlét, és a magány érzése még a kapcsolatban élő embereket is hatalmába keríti olykor. Számomra érdekes kérdés: miért érzi magát magányosnak az ember, mi ennek a mechanizmusa, vajon van-e ellenszere, és meddig van szükségünk a magányérzésre, mit ad hozzá az életünkhöz, és mit vesz el?

Hogyan választotta ki a két főszereplőt?

Évekig kerestük a főszereplőket. Éva esetében nagyon nehéz volt megtalálni azt a karaktert, akiről elhiszem, hogy már hét éve elszigetelten él, nagyon beteg, megtörte az élet, mégis le tudja győzni a nehézségeket, és lehet neki drukkolni. Voltak nagyon jó jelöltek mindkét szerepre, de mi párost kerestünk, amely tökéletesen működik együtt. A férfi jelöltjeink sehogy sem passzoltak a nőiekhez. Végül a koprodukciók miatt belga színésznek kellett játszania a férfi főszerepet, Lana Barićot pedig Horvátországban találtam meg. Daan Stuyven, aki Andrást játssza, rockénekes, és még soha nem játszott filmben, de nagyon tehetséges. Rengeteget próbáltunk, és elképesztő jól tudott a szerephez nyúlni, hiteles és érzékeny megoldásai voltak, és ugyanolyan profin csinálta végig a forgatást, mint Lana, aki kitűnő színésznő. 

A forgatáson ők ketten angolul beszéltek, a többi szereplő azonban magyarul, a közös jeleneteikben is. A kész filmben Für Anikó és Kardos Róbert szinkronizálta a két főszereplőt. Hatalmas munka volt, a szinkronszínészek szinte újra eljátszották a szerepeket; így tudott ilyen hiteles lenni a két szereplő a szinkronnal is.

Szuggesztív, izgalmas képeket láthatunk a filmben. Például az űrhajósruhát viselő Évát szánkón húzza András. Ezek a képek megtervezett víziók vagy improvizációként születtek?

A film képi világa már a forgatókönyvírás során megszületik a fejemben, látom magam előtt a beállításokat, a kompozíciókat, a díszleteket, a jelmezeket. Nekem nagyon fontos a kép, annak a hangulata, kifejezőereje. 

A film számomra olyannyira vizuális művészet, hogy a történetmesélés legfontosabb részének tartom a képi világ erős atmoszféráját. A kamera szerepe itt nem elsősorban a jelenetek rögzítése, hanem olyan vizuális világ és hatás kialakítása, amely a dramaturgia meghatározó része. A szánkózás abból a szempontból kivétel, hogy nem terveztük meg előre. A Normafánál egy kora tavaszi jelenetet szerettünk volna forgatni még februárban, de másnapra havat jósoltak. A forgatást már nem lehetett lemondani, így ezt a jelenetet találtam ki hirtelen az adott helyszínre. Vittünk egy szánkót, és építettünk egy hónőt. Egy-két ilyen kivételtől eltekintve, ahol kénytelenek voltunk változtatni az eredeti terven, mindig pontos, előre megrajzolt storyboard szerint forgattunk. 

Milyen különleges technikákat használtak a filmben?

Voltak egész komoly vizuális effektek és kevés CGI (Computer-Generated Imagery). Például a sivatagi jelenetek nagy része így készült. A műteremben, ahol a lakás jeleneteit forgattuk, szintén újfajta hátteret használtunk, de nem szeretnék sok mindent előre elárulni, és lerombolni az illúziót, amit felépítettünk.

Úgy tudom, a következő filmje Szécsi Pálról, a fiatalon elhunyt táncdalénekesről szól. Hol tart a munka, megtalálták már a főszereplőt?

Terveink szerint a forgatókönyvet hamarosan beadjuk a Filmintézethez, de előtte még egy-két simítás szükséges. A szereplőválogatás csak utána kezdődhet, ha támogatják a filmet, amit nagyon remélek.

/Indulókép: Részlet Kocsis Ágnes Balázs Béla-díjas filmrendező Éden című filmjéből. Kocsis Ágnes engedélyével/