Hogyan alakult ki ez a különleges, szoros kapcsolata Chopin zenedarabjaival?
Néha az igazi, a jó dolgok – akár egy szerelem – egyetlen szemvillanás alatt jönnek létre, s ilyen volt a találkozásom a lengyel komponistával is. Kicsi koromban, hat-hétéves lehettem, amikor először hallottam lemezen Chopin műveit, és azonnal egy különleges áramlatot éreztem, ami feltöltött tetőtől talpig, már akkor ráhangolódtam a zenéjére. Ma is úgy emlékszem minderre, mintha tegnap történt volna, kapcsolatomat Chopinnel, az ő alkotásaival nem befolyásolja az idő múlása.
Az azóta eltelt évtizedekben számos különleges koncerten tűzte műsorra műveit, akadt olyan év, amikor februártól decemberig az összes alkotását előadta, tartott már többnapos Chopin-maratont is. Most pedig a Felhívás keringőre sorozatban három hangversenyen játssza darabjait, s a műsorok során a közönség kívánságait is teljesíti. Ehhez tényleg kívülről kell tudni az összes Chopin-kompozíciót…
Sokszor előadtam már mindegyik művét, hiszen az a mély kapcsolat, amely annak idején egyetlen pillanat alatt megszületett, csak még jobban elmélyült, ahogy a darabjait játszottam. A koncertek kapcsán pedig mindig volt bennem újítási vágy. Az innováció belső igényem, folyton-folyvást arra törekedtem, hogy a formátumot kissé felfrissítsem. A zongoraszólóest műfaját annak idején még Liszt Ferenc teremtette meg, s azóta remekül működik, de a mostani álprofizmust éltető világunkban, ahol az értéktelen helyet cserélt az értékessel, az igaz a hamissal, úgy éreztem, szükség volna a formát illető újításra. Ezért születtek a különleges sorozataim, amelyeknél mindig arra törekedtem, hogy a zenei megoldásokon kívül is formabontók legyenek. A mostani ciklus ötlete azért valósult meg, hogy megtartva az eddigi értékeket, valami újat tegyünk hozzá. Ez a szellemiség egyébként minden téren jellemző rám.
A jelenlegi koncerteknél is megmarad a zongoraest forma, az újítás az, hogy bevonjuk a közönséget. Nekem is izgalmas, hogy csupán a helyszínen, az előadás előtt egyetlen perccel tudom meg, milyen darabot kérnek.
Természetesen azért a hangversenyeknek megvan a maguk kerete, s műsorvezetők – az elsőn Bolla Milán, majd Bősze Ádám – segítenek a sorsolás rendezett végrehajtásában, hiszen a darabokat hosszú műlistából lehet kiválasztani. Úgy vélem, abban, hogy a publikum számára még emlékezetesebb legyen egy-egy hangverseny, a rendhagyó forma mellett az is sokat segít közelebb vinni a zenét, a darabokat a befogadókhoz, ha van, aki mesél a művekről, a szerzőről. Izgatottan várom az első estet, s remélem, hogy azután az októberi és novemberi koncerteken ugyanolyan érdekes lesz a válogatás, és elmerülhetünk Chopin világában.
Bogányi Gergely Fotó: A zongoraművész archívumából
Negyvenöt esztendeje ül a zongora mellett. Miben változott a viszonya a művekhez, amelyeket már oly sokszor műsorra tűzött?
Nagyon érdekes, de bennem alig változott a darabok megítélése. A zenei megoldások, az előadásmód valamelyest persze igen, formálódott az évek során, de a művek ugyanúgy hatnak, ugyanúgy tekintek rájuk, mint az első találkozáskor, hiszen az üzenetük nem kötődik a mindennapokhoz, kortalanok, időtlenek. Épp a napokban hallgattam meg az egyik húsz évvel ezelőtti felvételemet, és rácsodálkoztam, milyen jól sikerült visszaadni a mű lényegét, pedig csak a hibákra emlékeztem… Azok a megoldások maradtak meg a fejemben, amelyek kívánnivalót hagytak maguk után, most pedig láttam, milyen rendkívüli hangulatot teremtett az előadás. Ma már némileg másképp játszom,
talán érettebb, kompaktabb lett az előadásom, de a lényeg: a lélek ott van a régebbi produkciókban is.
Ami viszont érdekes: ma valahogy az összes darab rövidebbnek tűnik annál, mint amire emlékszem…
Mennyiben változtatja meg az előadást, hogy saját fejlesztésű instrumentumán, a Bogányi-zongorán hangzik fel most a Felhívás keringőre sorozat?
Szerintem hatalmas többletet ad, tapasztalatom szerint rengeteg a kedvelője ennek a hangszernek.
Olyannyira megszoktam magam is ezt az új hangminőséget, hogy már nem szívesen ülök vissza az ‘old timer’-konstrukciók mellé…
Ami nem azt jelenti, hogy a korábbi zongorák rosszak lennének, csak ez az instrumentum más kategória. Két évvel ezelőtt átesett egy újabb fejlesztésen, s bár az elsősorban technológiai volt, még kezelhetőbbé vált súly és intonáció tekintetében. Nemrég kaptunk például egy németországi rendelést, egy jachtra szerelik be, így utazik majd a világban… Nagy öröm, hogy egyre többen figyelnek fel a Bogányi-zongorára.
Már túl vannak a szakmai fanyalgókon? Mert kezdetben akadt azért néhány ilyen hang is…
Még nem teljesen, de már sokkal több a világ számos pontjáról érkező pozitív visszajelzés. Sajnos fanyalgók mindig, minden területen akadnak itthon, főleg, ha valaki valamit merészel jól csinálni… A zongoristakarrieremet látva is voltak, akik húzták a szájukat, de szerencsére a véleményük hidegen hagyott. Külföldön viszont mindig nagyon pozitívnak érzem még a szakmai kritikákat is, ezekkel az eszmecserékkel, egyeztetésekkel lehet előrelépni, sokkal egészségesebb a hozzáállás, mint nálunk… Nagy élmény volt, amikor egy németországi koncert végén százak jöttek fel a pódiumra, mert mindenki meg akarta nézni közelről, szerette volna megtapogatni a hangszert. Sok országban szabályosan rajonganak a hangjáért. Büszke vagyok arra, hogy született egy magyar fejlesztésű, különleges zongora, amelyet az innováció terén is fantasztikusnak tartok. Persze lehet még fejleszteni, de a biztos alapokat lefektettük, így már nincs rám állandóan szükség, elindult a maga útján. S számomra minden megszólaltatása nagy öröm.
Több mint egy évtizede tanít, a szobi Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője. A tanítás miként hat a zenével való kapcsolatára?
Úgy vélem, az évek során egyre praktikusabb, egyre hatékonyabb lettem, hiszen a tanítás során a sok filozofálásnak, okoskodásnak a gyerek issza meg a levét. S ebben a történetben nem én vagyok fontos, hanem a kicsik.
Az ember megtanulja azt is, hogy nem lehet az ego az elsődleges, mert abból hibák sorozata következik, s ha valakit csak a saját zsenialitása foglalkoztat, akkor nem éri el a célt.
Az iskola vezetőjeként célratörőbbé és gyakorlatiasabbá váltam, aminek meg is van az eredménye, sok kiváló növendékről, zeneszerető gyerekről számolhatok be. De be kell valljam, a tanítással alapvetően kettős érzelmeim vannak, nem tartom magam különösebben tanártípusnak, azonban a foglalkozás a gyerekekkel megannyi örömteli szituációt teremt. A kicsiket az első pillanattól egyenrangú partnernek tekintem, amit ők nagyon szeretnek, és így sokkal jobban lehet velük haladni is.
Koncertezik, irányítja az iskolát, fejleszti a Bogányi-zongorát. Így teljes a pálya?
Azt hiszem, igen. Úgy érzem, teljessé váltam, és nincsenek már olyan extrém dolgaim, mint régen, amikor teljesen átlagosnak számított, hogy egy hét alatt nyolc országban, kilenc műsorral szerepeltem… Kevesebb a hangverseny, s így vált kiegyensúlyozottabbá az életem, nincsenek túlhajszolt tempójú hetek. Jól érzem magam minden téren, és mindennek pozitív, előremutató a dinamikája. Ez talán azt jelenti, hogy most értem a csúcsra…
Nyitókép: A Bogányi-zongorát bemutatták a milánói Expo magyar pavilonjában 2015-ben
Fotó: Luca Nebuloni/Wikimédia Commons
