Kiskorúnak tartja még a kórust, vagy serdülőkorba lépett már, esetleg fel is nőtt az elmúlt évek alatt?
Nézőpont kérdése, hiszen vannak Európában olyan kórusok, amelyek több mint hétszáz évesek, de vannak ugyanolyan fiatalok is, mint a miénk. Emlékszünk, honnan indultunk, egy több százéves múltú kórus nem emlékszik az első napokra, legfeljebb feljegyzései vannak róla. Ha erre a tíz évre visszatekintek, rögtön öregnek érzem magam, ezért gondolom úgy, hogy az alapítástól eltelt időszak számunkra történelem.
Hogyan kezdődött?
Tíz éve egy kávézó teraszán üldögéltem kockás füzettel a kezemben, melybe a leendő kórussal kapcsolatos huszonöt éves tervemet vázoltam fel. Addigra már felhívtam az érseki titkárt és tájékozódtam arról, mi a protokollja annak, hogy megkereshessem az érsek urat. Dr. Ternyák Csaba érsek hamarosan fogadott is, és a majdnem egyórás beszélgetés során rengeteg kérdést tett fel, amelyekre igyekeztem válaszolni. Egyszer csak felállt, kezet nyújtott és azt mondta: Szilvia, akkor vágjunk bele! Hamarosan átvehettem az alapító okiratot, mellyel felkerestem a zeneiskolát, a zenei tagozatos iskolákat és más intézményeket, amelyekbe elvittem a fiúkórus megalakulásának hírét. Egyik első utam a Szent István Rádióba vezetett, félperces reklámmal hívtuk fel a figyelmet arra, hogy az első felvételinket szeptemberben tartjuk.
Sokan jelentkeztek?
Az első alkalommal heten jöttek el. Mivel néhányan jelezték, hogy nem jó az időpont, pótfelvételit is meghirdettünk, akkor még két gyerek jelentkezett. A felvételit hárman tartottuk Hegyesi Hudik Margittal és Nagy Zoltánnal. Mindketten az egyetem tanárai. Sosem felejtem el, amikor a harmadik gyerek után Zoli rácsapott az asztalra és azt mondta, Szilvi, neked lesz kórusod! Ugyanis minden gyerek, aki eljött, tudott énekelni, még az is, akit öt és fél évesen hoztak el a szülei.
Kilenc gyerekkel indultak el, s ma sem nagy a létszám.
Huszonhárom fővel kezdtünk idén szeptemberben. Az évfordulóra összeírtam, hogy kik voltak eddig a tagjaink. Úgy számoltam, hogy körülbelül ötven gyerek fordult meg a tíz év alatt a kórusban. Volt, aki csak néhány hetet vagy hónapot töltött közöttünk, de még vannak alapító tagok is a kórusban; a kezdeti kilencből három még velünk énekel. Most már egyetemisták vagy érettségi előtt állnak.
Nem lehet kiöregedni a fiúkórusból? Meddig maradhat valaki tag?
Amikor elkezdtük a munkát, a fiúkórus volt az irány. Néhány éve a bécsi fiúkórusnál, a Wiener Sängerknabennél jártam tanulmányúton. Ott láttam, hogyan kezelik a tizennégy-tizenöt éves gyerekeknél a mutálás időszakát. A hangképzésórákon a mutáló fiúkkal tenor- és basszusműveket énekeltetnek, és megtanítják, hogyan hidalják át ezt az időszakot, hogyan álljanak helyt a kórusban, és segítenek abban is, hogy megismerhessék a felnőttkori hangjukat. Amikor elkezdtem a munkát, erre nem volt tervem, nem tudtam, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. A mai napig képes nálunk minden fiú falzett, vagyis fejhangon énekelni. Van olyan gyerekem, aki tenor szólamot énekel a szoprán után. Másnak ez sokkal nehezebben megy, sőt van, akinek szinte fáj. Fontos a rendszeres, magas szintű hangképzés, mert egy hatvan perces koncertet e nélkül nem tudnának végigénekelni. Hetente több órát kellene ezzel egyénileg foglalkozni, sajnos azonban egy kórusban ez szinte lehetetlen. Egyensúlyra törekszem, ragaszkodom a fiúkórushangzáshoz a koncert egyharmadában, akkor csak szoprán, mezzo és alt szólamok szerepelnek. A továbbiakban lehetőséget adok a vegyes kari hangzásnak, amely ugyanúgy fiúkórus vagy fiú vegyes kar, ahol a tenor és a basszus szólamot a középiskolás korúak éneklik.
Amikor a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekeltem, a legvonzóbb hívószó nekem is a turné volt. Énekeltünk Japánban, Tajvanon, Erdélyben. Én is ezzel motiválom a gyerekeket. Nekem ma már azonban ennél is többet jelent, ha elmegyünk valamelyik kis faluba. Jobban szeretem a kis közösségeket, az örömöt, a hálát, amit ott látok és érzek. A Zeneakadémia vagy a Kongresszusi Központ pódiumán állni nagy élmény, de sosem olyan meghitt és megható, mint amikor eljutunk egy olyan helyre, ahol sosem járt még fiúkórus.
Azért ugye, a kínai vendégszereplést nem felejtik el egyhamar?
Persze, hogy nem. Minden turné nagy élmény és megtiszteltetés volt. A grazi kivételével valamennyit a meghívó fél kezdeményezte. Sokszor nehéz volt helytállni, Sanghajban tizenöt fiúval léptünk fel a fárasztó repülőút után. Amikor megérkeztünk, a lelkünkre kötötték, hogy le ne feküdjünk aludni. Alig bírtuk ki estig. Aztán hajnali háromkor szinte mindenki a folyosón mászkált, délelőtt pedig mentünk próbálni. Rettenetes állapotban volt a kórus.
Ennek ellenére, ahogy láttam, nagy sikerük volt.
Igen, a koncertre összeszedtük magunkat. Ezt át kell élni, lehet róla beszélni, de nem lehet előre felkészülni arra, hogy milyen fizikális kihívást jelent egy fellépés. Amikor nemrégiben a Tolcsvay-misére készültünk, álló próbákat tartottam a fiúknak, hiszen az elmúlt másfél évben a kórus online dolgozott, és mindössze egyetlen koncertet adtunk interneten adventkor, a Szent István Televízió segítségével.
Hogyan működött a kórus a járvány kezdetének idején?
Épp az első leállást követő napon, 2020 márciusában énekeltünk volna a Dobó téren a Tavaszi Fesztivál nyitóprogramján egy flashmobban. Fájt, hogy a közös éneklés meghiúsult, azután elkezdtem gondolkodni, hogy mit csináljunk. Kijelöltem tizenöt alkalmat három napra elosztva a gyerekeknek az egyéni munkára. Kiderült, ki az, aki lelkesen csinálja, ki az, aki képtelen rá, mert nem tud egy laptop előtt énekelni. Sajnos volt veszteségünk. Ezután nyáron elvittem őket kórustáborba. Olyan volt, mintha semmi sem történt volna, az első nap nehéz volt, de a harmadikra gyönyörűen énekeltek. Fantasztikus öt napot töltöttünk a Mátrában. Óriási boldogságban szeptemberben elkezdtük a munkát, ám amikor novemberben jött az újabb leállás, eltörött nálam a mécses. Aztán megnyugodtam, mentünk tovább, majd decemberben megtartottuk az online koncertünket, amely nagyon jól sikerült.
A kórustábor az eddigi legjobb csapatot kovácsolta össze. A nagyok, akik már felcseperedtek, emlékeztettek az utolsó nyolcadik osztályos osztálykirándulásokra. Akkor már nem is gyerekek, hanem kis felnőttek, és velük teljesen más a habitusa a tábornak. Nem beszélve arról, milyen nagy segítség ez a korosztály a kicsik mellett. Vigyáznak rájuk, rendezgetik őket. Megható látni mindezt, főleg fiúktól.
A táborban gőzerővel készültünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus három napjára, melyet Vácon és Budapesten töltöttünk. Hajnalban keltünk és késő este értünk a szállásra. Vonatoztunk, használtuk a tömegközlekedést, teljes napokra kellett becsomagolni, a kottákért is maguk feleltek. A rengeteg feladat mellett mégsem csúszott be semmi hiba, senki nem maradt le a vonatról, és derekasan helyt álltak Rákospalotán, a Margitszigeten, a pápai szentmise próbanapján és a zárómisén is. Nagyon büszke voltam rájuk. Életre szóló élményekkel tértünk haza.
A kórustáborban készültünk a tízéves jubileum alkalmából rendezett hangversenyre. Az új kórustagoknak el kellett sajátítaniuk a zenei anyagot, s rekordot döntöttünk, ugyanis az alakulás óta egyszerre öt új kórustag még sosem érkezett. A régi énekeseknek is nagy kihívás volt, hiszen időközben sokan szólamot váltottak. A koncerten dr. Ternyák Csaba érsek atya kitüntetéseket adott át három alapító tagunknak, akik tíz éve velünk vannak.
Az ősz mindig gyorsan telik, szünetig repertoárt ismétlünk, kórushangképzésen dolgozunk, utána alig néhány hét és eljön az év legszebb időszaka, az advent. Mindig nehéz, de a legtöbb örömet és maradandó élményt nyújtó időszak, amikor adventi koncertjeinkre várjuk a közönséget.
