Cikkünkre az alábbi emlékező írás érkezett.
2007. évet írtuk… Férjemről egyik pillanatról a másikra derült ki, hogy rákos. Minden előzetes tünet nélkül, gyakorlatilag két nap leforgása alatt tudtuk meg, hogy tüdő-, csont-, hasnyálmirigy-, vese-, és agydaganata van. Életünk pár perc alatt romokban hevert. Az orvosok két hónapot jósoltak, ennek ellenére, minden erőnket latba vetve, elkezdtük a küzdelmet…
Ekkoriban jött a hír, hogy Cseh Tamás is rákos, mi több,
pont ugyanazzal a kórral küzd, mint Gábor. Ő akkor már hosszabb ideje volt beteg, de dolgozott, küzdött!
Nyilvános könyvbemutatójára készült, emlékszem, tél volt, a könyvesbolt előtt hosszú sor kígyózott. Ez persze nem riasztott vissza, mert eltökélt szándékom volt, hogy Cseh Tamás szemébe nézek, miközben dedikálja számomra új könyvét. A sor előttem egyre fogyatkozott, gondolataimba mélyedve mondatokat fogalmaztam, mit is fogok majd Tamásnak mondani.
Mire leültem vele szemben, már csak arra volt erőm, hogy sírógörcsöt kapjak. A könnyeim megállíthatatlanul potyogtak, meg sem tudtam szólalni. Szegény Tamás nem tudta mire vélni ezt a könnyzáport egy számára vadidegen nőtől. Aztán megpróbáltam összeszedni magam és elmeséltem neki férjem történetét.
Csoda történt, hisz pár mondat után mindketten úgy éreztük, mintha egy távoli bolygón csak mi beszélgetnénk.
Mindent elmesélt saját betegségéről, milyen műtéteken esett át, mit javasol Gábornak, milyen gyógyszerek segítettek neki… Meghalt számunkra a külvilág, a könyve dedikálására váró sor sehogy sem tudta mire vélni az asztal két oldalán ülő, bömbölő nő és a híres zenész beszélgetését.
Sok erőt adott nekem… a könyvébe pedig ezt írta: „Kenyeres pajtásomnak, Gábornak, sok szeretettel.” Elkérte a címünket is, nem sokkal a dedikálás után Tamás egy személyes, szép levelet írt a férjemnek…
Cseh Tamás, ha nem is sokkal, de túlélte Gábort. Már mindkét férfira odafönn a Jóisten vigyáz.
