Mik a céljai az idén alapított Mona Management vállalkozásával? Miért egy Marilyn Monroe-kép lóg az irodája falán? – többek közt ezekről is beszélgettünk a Dancing With The Stars harmadik évadára készülő műsorvezetővel.
– A közelmúltban megrendezett Glamour díjátadón kifakadt az állandó figyelemmel járó nyomás miatt. „Három napja semmi mást nem csinálok, csak nem eszem, és ezt rohadtul unom. Tudjátok, miért nem eszem? Hogy ne legyen hasam, hogy ne legyen pocakom, hogy ne jelenjen meg holnap a cikk, hogy terhes vagyok.”
– A mondanivalómnak volt egy ilyen része, nem tagadom, hiszen ez volt a felütése, de az alap üzenete a „monológomnak” a női erővel és energiával függött össze, azzal, ami a gálán összekötött bennünket, nőket a szakmájukban sikeres hölgyeknek rendezett Women of the Year díjátadó ünnepségén. Az üzenetem az volt, hogy kapaszkodjunk össze és támogassuk egymást, hiszen főként azért koplaltam három napig, mert már mi, nők is rendkívül kritikusak vagyunk egymással kapcsolatban. A beszédemet így fejeztem be: ezen mi, nők tudnánk a legtöbbet változtatni, mi, akiknek támogatni kéne egymást pocakkal vagy pocak nélkül, százkilósan vagy soványan, melltartóban vagy melltartó nélkül. Legyen meg mindenkinek a választás szabadsága az élni és élni hagyni jegyében.
– Színésznőként és műsorvezetőként ismeri önt az ország. A showbizniszben meddig lehet vagy kell elmenni a sikerért, a népszerűségért, a figyelemért? Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni?
– Úgy gondolom, a „kell” szót semmiképpen nem lehet használni. Nem érzem, hogy el kellett adnom a lelkem ahhoz, hogy azzá váljak, aki ma vagyok. Mindenki addig mehet el a munkájában, ameddig ő szeretne, és ameddig úgy érzi, hogy az erkölcsi normáiba, a saját életébe – a szocializációjának megfelelően – az belefér. Engem az „ami a szívemen, az a számon” jegyében neveltek. Nemcsak a családom, hanem a tágabb környezetemben a barátaim is arra biztattak, hogy amit jónak érzek, azt tegyem meg, amit nem, arra mondjak nemet. Csak és kizárólag rajtam múlik, mi az, amit beengedek az életembe, és mi az, amit nem.
– Az egyik interjújában azt kérdezték öntől, kivel cserélne egy napra? A válasz: Marilyn Monroe-val. Az irodája falán is egy róla készült nyomat látható. Igazi kettő az egyben személyiség volt ő: sikeres művész és hallhatatlan sztár. Ma úgy mondanánk: influenszer. Milyen szimbiózisban áll egymással az ön színészi pályája és a műsorvezetői karrierjének is köszönhető celeb szerepkör?
– Amikor bekerültem a Barátok köztbe, 2002-ben, akkor a social mediának még se híre, se hamva nem volt. A nyomtatott sajtón kívül semmi mással nem lehetett ismertségre szert tenni. Mellesleg megjegyzem, nem is találkoztunk gyűlöletkeltő kommentekkel és hozzászólásokkal, a véleménynyilvánítás intelligensebb módon működött. Elindult a színházi karrierem, a Barátok közt a háttérbázisom volt, a kollégákkal szinte családként éltünk, folyamatosan forgattam. Később bekúszott az életünkbe a Facebook és az Instagram-őrület, amikhez én a kollégákhoz képest későn csatlakoztam, és rájöttem, hogy gyakorlatilag másodpercek alatt több ezer emberhez el tudom juttatni az üzeneteimet, vagy épp az igazságot egy-egy dologgal kapcsolatban. Korábban nem volt lehetőség arra sem, hogy beharangozzak egy-egy jó színházi előadást, ma erre is vevők a követőim, ha azt mondom: gyertek, mert itt tudunk találkozni. Egyszerűen lehetetlen volt nem felülni arra a vonatra, amit ez üzletileg és szakmailag is kínál, ami által a saját népszerűségemet hasznos dolgokra is lehet fordítani. Az Ökumenikus Segélyszervezetnek kilenc éve vagyok az önkéntese, és minden létező projektjüket el tudom juttatni azokhoz az emberekhez, akik bíznak bennem, én pedig bízom az ökumenikusokban, így a saját ismertségem által össze tudom hozni az adományozókat, az önkénteseket az Ökumenikus Segélyszervezettel. Tudják, hogy az adomány valóban oda kerül, ahova kell kerülnie.
– A jó oldalhoz tartozik az év elején alapított művészmenedzsment-ügynökség is?
– Igen, azt gondolom, hogy ez a jó része. Január 1-jén indult útjára az én kis álmom Mona Management néven, aminek a mottója az, hogy a saját álmaimat már valóra váltottam, úgyhogy most a ti álmaitok jönnek. Nagyon jó barátnőmmel Wusinczky Brigittával együtt, elsősorban olyan hölgyekkel dolgozunk, akik már tettek le valamit az asztalra, kialakították a saját sikeres életüket, professzionálisak abban, amit csinálnak. Mi ahhoz segítjük őket, hogy olyan újabb ajtók is kinyíljanak előttük amikről addig nem is álmodtak. Azokból, akik hozzánk csatlakoztak, egy közösséget próbálunk kovácsolni. Itt utalnék arra, ami a Glamouron is elhangzott: összekapcsolódva, egymás kezét fogva, előre lépkedve, nem pedig egymáson keresztül.
– A színésznő és tévés műsorvezető, az influenszer mellett üzletasszony van születőben?
– Nem távoli tőlem ez a terület sem, sőt a 2000-es évek végén volt egy esküvő- és rendezvényszervező cégem, de akkor, talán a korom, a tapasztalatlanságom miatt nem tudtam egyszerre menedzselni a színházat, a sorozatot, az egyéb munkákat és még a céget is. Mára beérett az elmém, a lelkem ahhoz, hogy összhangba tudjam hozni az életem egyéb területeit. Nem mellesleg régóta vágytam arra, hogy meg tudjam mozgatni a bennem rejlő többletkreativitást is.
– Jótékonysági árverést karolt fel az Országút Magazin felkérésére nyáron. Az idei Művészetek Völgyében a magyar street art egyik meghatározó alakja, Void készíti el A város arca című monumentális alkotását, amit aztán az Országút a fesztivál szervezőivel közösen jótékonysági árverésre bocsát, a veszprémi kórház gyerekosztályának támogatására. Az árverés népszerűsítésére önt kérték fel. Hogyan találták meg ezzel a feladattal?
– Amikor veszprémi lányként a veszprémi kórház gyermekrészlegét segíthetem, nem volt kérdés, hogy elvállalom. A kisfiamat is arra próbálom nevelni, hogy önmagától mondja: itt vagyok, jövök, segítek, hiszen nekem is ez volt a válaszom. A segítő jó szándékot a családból hozzuk. Akiknek pedig nem adatik meg, hogy így nőjenek fel, őket később, akár felnőttként edukálni kell arra, hogy milyen jó adni, segíteni. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy gyerekként mindezt megtapasztalhattam a családomban. Segítünk, odaadjuk, felsegítjük, odaköszönünk, mindegy, milyen székben ülünk épp. Ezt otthonról hozzuk. Amikor már beletanultam abba, hogyan kezeljem az ismertséggel járó helyzeteket, hamar felismertem, hogy ez által jó célokra, segítségre is mozgósíthatom az embereket. Ezek közé tartozik a veszprémi kórházért rendezett jótékonysági árverés is.
– Hároméves a kisfia. Hamar visszakerült a tévé képernyőjére. Az anyaság és karrier bűvös sokszögét hogyan lehet egyensúlyba hozni?
– Kicsit csalóka a tévés szereplés, hiszen sokszor tömbösítve dolgozunk, amiből úgy tűnhet, mintha éjjel-nappal ott lennénk, de közben nem így van. Nem tagadom, hogy a fiam születése előtt munkamániás voltam. Hétből hét napot munkával töltöttem. Aztán ez megváltozott, amikor a kisfiam megszületett: megtanultam a „nem” szót használni. Szerencsés helyzetben vagyok, a hét napból legfeljebb négy napot dolgozom, a maradék három pedig csak és kizárólag a családé.
– Egy YouTube-videóban arról beszél: hatalmas szerencsének tartod, hogy a húszas éveidben nem volt internet és Facebook, örül, hogy a hatalmas műkörmöknek, amikkel a világban járkált, nincsen nyoma az interneten. Vajon a 2020-as évek elejéről mire emlékezne szívesen és mire nem 10-15 év múlva?
– Jelenleg nincs olyan dolog, amire ne akarnék emlékezni. Időközben benőtt a fejem lágya, nagy meglepetést nem tudok okozni magamnak. Talán tényleg a legszebb bók, amit mostanában kapni szoktam, az, hogy „Jézusom, te tényleg úgy nézel ki, mint az Instán!” Az interneten keresztül ugyanazt látják belőlem az emberek, ami a valós hétköznapi életemben is vagyok. A nagyközönség előtt nőttem fel, és bár mértékkel, de nem rejtem véka alá, a családom, az életem, a munkám. Várom a nyarat, a pihenést a családommal, munka szempontjából pedig várom a harmadik évadát a Dancing With The Stars-nak. Szeretem, hogy ez a műsor, újra reflektorfénybe helyezi a táncos műfajt, csodálatos dolog, hogy ennek én lehetek az egyik műsorvezetője. Nagyon hálás feladat. Visszatérve a kérdésre: a 2020-as évek elejéről szívesen emlékszem még az új vállalkozásomra, a Mona Managementre és bízom benne, hogy sok-sok éven keresztül képezi majd az életem részét!
