Inner Voice című albumát a Magyar Zene Házában mutatta be, s az esten az észt zongoraművésszel, Kristjan Randaluval, valamint a kanadai trombitással, Ingrid Jensennel lép pódiumra. Kinek az ötlete volt ez az izgalmas hangszerösszeállítás és különleges program? 

Az én fejemben született meg ennek az albumnak a gondolata, aminek az előzménye egy korábbi, Kristjannal közös zeneakadémiai koncertünk volt. Nagyon szeretem a zenéjét, a lemezeit, azt, ahogyan klasszikus muzsikára improvizál, ezért is kértem fel az első közös föllépésre, azután kezdtünk gondolkodni a lemezen. Mivel szerettem volna még egy hangszert, hozzánk társult Ingrid Jensen trombitaművész, az ő hangszerének gyönyörű, éteri hangszíne kitűnően illik ehhez az anyaghoz.

Egyfajta összegzésként kezdtem az album összeállításához, hiszen sok mindent énekelek, sokféle programmal lépek pódiumra, s ezt szerettem volna megmutatni. A hangzás egyszerű, letisztult, s ezt jól ellensúlyozza a zenei értelemben vett sokszínű repertoár.

Kristjan és az én számomra is fontos inspirációt jelent a komolyzene, sok klasszikus átiratot adunk elő, így az Inner Voice albumra is Muszorgszkij, Bartók, Villa-Lobos műveinek átirata, valamint népdalfeldolgozás és saját szerzemények kerültek. Nagy öröm, hogy ez a műsor a Bartók Tavasz sorozatában élő koncerten is megszólal, s az április 5-i hangverseny után a CD már meg is vásárolható. Digitálisan május 24-én jelenik meg, az albumot a fiatal, dinamikus berlini kiadó, az XJAZZ! Music gondozza. Akad emellett még izgalmas koncertünk a következő időszakban is, májusban Athénban, a Technopolis Jazz Fesztiválon szerepelünk a Quartettemmel, azután München és Kapolcs is vár majd ránk.

Kísérletező kedvéről ismert…

Nem szeretem a műfaji határokat, a különböző besorolásokat nem tartom lényegesnek. Talán ebből is fakad, hogy sokszor műfajilag köztes utakon járok, nehéz szigorúan kategorizálni azt, amit csinálok.

Karosi Júlia: amikor írok egy új dalt, megszólalnak a szólamok a fejemben... 
Fotó: Gaál Dániel/A művész archívumából

 

Édesanyja, Pászthy Júlia operaénekesnő, a testvére, Karosi Bálint zeneszerző-orgonaművész, gondolom, gyermekkora meghatározó élménye a komolyzene…

Már a születésem előtt is nagyon sok zenét hallgattam, hiszen édesanyám szinte végigénekelte a kilenc hónapot, fellépett az Operaházban, koncertezett, lemezfelvételei voltak. Ráadásul rá is jellemző a sokszínűség, a repertoárján az operák és koncertdarabok mellett a kortárs zene és az operett egyaránt szerepelt. Persze később, gyerekként is sok időt töltöttem a dalszínházban és a hangversenytermekben. A bátyámnál is nagyon hamar kiderült, hogy csakis a zene érdekli. Klarinétozott, zongorázott, aztán következett az orgona, majd a zeneszerzés. Gyermekként magam is zongorázni kezdtem, hegedültem, énekeltem a Gráf Zsuzsanna vezette Angelica leánykarban.

Legelőször egy otthoni házi koncerten énekeltem nyilvánosan jazzt a saját zongorakíséretemmel, az itt kapott biztatások hatására kezdtem el komolyabban foglalkozni vele.

Először Winand Gábornál tanultam, majd a Zeneakadémián Lakatos Ágnesnél és Berki Tamásnál folytattam.

Abban is követi édesanyja példáját, hogy fontos szerep jut életében a tanításnak… 

Még zeneakadémista BA-képzésre jártam, amikor elkezdtem tanítani a Teleki-Wattay Művészeti Iskolában, 2016 óta pedig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolának vagyok az oktatója, ahol a jazzének mellett vokált tanítok, és vezetem a jazzkórust. A jazzisták közül sokak életében van jelen a tanítás, ami keretet ad a zenészi létünknek. Én is nagyon élvezem, hogy zenei munkám három pilléren áll, a tanítás mellett az előadás és az alkotás is jelen van. Idén szeptembertől a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetében induló jazzképzés énektanára leszek, örülök, hogy felsőfokon is kipróbálhatom magam.

Az Inner Voice felvételén a stúdióban
Fotó: Kis Kata Linda/A művész archívumából

Mennyire tanítható az a kreativitás, amelyre a jazzben szükség van?

Mindenkiben jelen van kisebb-nagyobb mértékben a kreatív erő, a készség. Gyermekeknél ez még ösztönösen megnyilvánul. Látom a kisfiamnál is, akivel gyakran végzünk ilyen jellegű, játékos feladatokat. Eljátszik zongorán egy kis népdalfeldolgozást, amelyhez egyszerű harmóniakíséret is tartozik, és utána megmutatom, hogy kis dallamokat is kitalálhat magától, amelyek olyanok, mint a népdal dallama. Ha utána azt a darabot játssza, kicsit másként hangzik fel a mű, felszabadul tőle, jobban érti és hallja a zenét.

A játékosságot – úgy gondolom – fontos volna megőrizni a klasszikus zeneoktatásban is.

Amikor hozzánk kerülnek a növendékek, sokan klasszikus zenei alapokkal érkeznek, s akkor fel kell szabadítanunk bennünk ezt a kreatív csírát. Szükség van persze egy kis időre, mire elhiszik, hogy mindez bennük van, utána pedig fejleszteni kell, és sokat foglalkozni vele.

Egy másik interjúban említette, hogy hajlamos túlvállalni magát. Miként tudja hát ezt a három pillért jól összehangolni?

Nem könnyű, hiszen állandóan keresni kell az egyensúlyt, s közben változik is az ember, ahogy az élethelyzetei is. Mindig mérlegelni kell, hogy mennyit bírok, ezért minden tanév végén kis értékelést tartok, átgondolom a következő tanév és évad rám váró feladatait. Szerencsére ezek a területek inspirálják egymást. Sokszor egy-egy növendékem hívja fel a figyelmemet olyan új zenékre, amelyeket magamtól nem hallgattam volna meg, vagy mutat egy-egy olyan megoldást, amelyre nem gondoltam volna. Az utóbbi időben például a kórus miatt kezdtem vokális többszólamúságban gondolkodni. Észrevettem, hogy amikor írok egy új dalt, megszólalnak a szólamok a fejemben. Így hatnak egymásra ezek a területek.

Szövegíráskor hasznát látja-e első diplomájának, amelyet esztétika–filozófia szakon szerzett?

Főként az olvasmányélmények inspirálnak. Az egyetemi tanulmányok abban nyújtanak támaszt, hogy komplexebben szemlélem a produkcióimat.

Ha egy lemezről van szó, nemcsak a repertoár összeállítását szeretem, hanem az egész arculatának a kitalálását is, fontosnak tartom, hogy megkeressem a megfelelő vizuális elemeket, a fotók vagy a videók stílusát.

Most például az új albumhoz mini videósorozatot készítettünk, amelyben minden dalról mesélek. Ezt a közösségi oldalaimon lehet követni. Vizuális világban élünk, észre sem vesszük, hogy mennyire, és mindez a zenére és a zenével kapcsolatos kommunikációnkra is kihat. 

Ön volt az első női tagja a Magyar Jazz Szövetség elnökségének, kétéves mandátumot töltött be. Milyennek látja a hazai jazzéletet és a saját pályáját?

A műfajunkat tekintve optimista vagyok, úgy látom, most fölfelé ívelő korszakot élünk. Egyre több elismerést kapunk, egyre több lehetőséget. Sok a fúzió, a fiatal formációk az elektronikus zenével kapcsolódnak, vagy akár a rockosabb, poposabb vonallal, mások pedig a klasszikus zenével. Egyre több olyan helyszínen, fesztiválokon, pódiumokon is látok jazz-zenekarokat, ahol előtte egyáltalán nem volt jellemző. Ez a nyitás, azt gondolom, jó hatással van ránk. A saját pályámat tekintve mindig tele vagyok tervekkel, újabb és újabb ötleteket forgatok a fejemben. Most is akad legalább két-három megvalósításra váró. Ezek hajtanak belülről, és ezek visznek előre.

 Nyitókép: Koncert az Opus Jazzklubban, a képen balra Karosi Júlia 
Fotó: Nicolas Delafraye/A művész archívumából