A hét zenéje Gustav Mahler VIII. (Esz-dúr) szimfóniája, amely a Szentlélek kiáradását ünneplő Pünkösd örömét hirdeti. A zeneszerző két részes, nagyszabású művében egy latin és egy német szépirodalmi szöveget zenésített meg: az elsőben Hrabanus Maurus Veni Creator Spiritus (Jöjj, teremtő Szentlélek) című pünkösdi himnuszát, a másodikban Goethe Faustjának  utolsó szakaszát (Hegyzug jelzéssel). Boldog Hrabanus Maurus (780 körül – 856) német bencés szerzetes, író és egyháztudós, a Karoling-reneszánsz jeles alakja, aki himnuszában azért imádkozik, hogy a Szentlélek által a lelke megtisztuljon. A Faust utolsó szakaszában pedig az angyali karok és a szentek imádkoznak a halott főhős lelki üdvéért. Az életében tudásszomjtól vezérelt, jóra törő és a boldogságát hiába kereső Faust lelke a mennybe szállhat, aminek örömére a zárókórus (Chorus mysticus) a mindent megbocsátó szeretetnek ad hálát.

 

 

A szövegválasztást a Mahler-szakirodalom azzal magyarázza, hogy mindkettőben az Örök szeretet révén dicsőül meg az ember. A zeneszerző a szimfóniában nem teológiai-dogmatikai tételt illusztrál, és nem is célja szakrális kompozíciót írni. Több módon is jelezte, hogy műve világi: például felcserélte a himnusz sorait és strófáit, máskor megváltoztatta a szöveget is. De az is erőteljes gesztus, hogy sem a pünkösdi ének, sem a Faust-szózat végén nem hangzik fel Ámen-zárlat. Így az első részben a zeneszerző kétségek közt hagyja a hallgatókat, hogy a Szentlélek eljön-e, a másodikban a főszereplő nem szólal meg, így megváltatása kérdéses. Mahler a nála szokásos sötétség-fény hangulati ellentétpárból, valamint a tragikus, gúnyos és lírai alapkarakterből, továbbá a jellegzetes idézetekből (induló, tánczene) itt egyiket sem használja. A zene így is hatalmas ívet jár be az emberi közösség egyetlen lélekért szóló imájától a világegyetem arra adott profán feleletéig. A szimfónia programja tehát nyitva marad, ám a „cselekmény” ezúttal másodlagos: a szerző a Mindenség fenségességére és végtelenségére csodálkozik rá.
A VIII. szimfónia előadása hatalmas együttest – közel száz fős zenekart, több száz fős kórust és nyolc szólóénekest – igényel. A műben az éneknek kiemelkedő szerepe van, amelynek szólamait a zenekar csupán kiemeli, éppen ezért több elemző kantátának nevezi a darabot. A megszólaltatott szöveg egyaránt fontos üzenetként és akusztikus elemként. Ha valaki nem értené a szöveget, az sem marad le a szimfónia lényegről, mert Mahler zenetörténeti utalásokkal segíti a hallgatót: Bach egyik motettáját (Singet dem Herrn ein neues Lied – Énekeljetek az Úrnak új éneket!), Beethoven IX. (d-moll) szimfóniáját és Wagner Parsifal című operáját is felidézi. Ugyanakkor feltételezhetően Liszt Faust-szimfóniája, főként annak zenekari írásmódja is erősen hatott rá. 

Az előadást korunk egy legihletettebb karmestere, Valerij Gergijev vezényli, közreműködik a Müncheni Filharmonikus Zenekar, az Orfeón Donostiarra és az Augsburger Domsingknaben, valamint Simone Schneider, Jacquelyn Wagner, Regula Mühlemann, Claudia Mahnke, Katharina Magiera, Simon O'Neill, Michael Nagy, Evgeny Nikitin, Johannes Berger, Andreas Herrmann, José Antonio Sáinz Alfaro és Reinhard Kammler.

Hrabanus Maurus: Veni Creator Spiritus
Teremtő Lélek, légy velünk!
Látogasd híveid szivét!
Töltsd malaszttal a kebleket,
melyeknek alkotója vagy.

Te kit Védőnknek mondanak,
s mellénk a magas Ég adott!
Tűz, élő forrás, szeretet!
Te lelkek lelki olaja!

Ajándékoddal hétszeres!
Te ujj az Isten jobbkezén!
Te, ki az Atya megigért
szavával áldod torkaink!

Gyújts fényt érzékeinkbe! Öntsd
szivünkbe szent szerelmedet!
S mi bennünk testi gyöngeség,
örök erőddel izmosítsd!

Ellenségünket űzzed el!
S a Békét tüstént hozd közel,
előttünk járva, mint vezér!
S kerüljünk mindent, ami árt.

Általad tudjuk az Atyát,
s ismerjük, adjad, a Fiút!
Tebenned higyjük Szellemét
mindakettőnek végtelen.

Ezt teljesítse az Atya,
s vele egylényü Egyfia,
aki veled uralkodik,
óh Lélek, minden századig!
(Babits Mihály fordítása)

Johann Wolfgang Goethe: Faust – Chorus mysticus
Ami nem végtelen, 
Mind puszta képzet, 
Ami elégtelen,
Itt lesz bevégzett, 
A le nem írható 
Itt megvagyon, 
Az örök női Jó 
Magasba von. 
Kozma Andor fordítása (1924)

Johann Wolfgang Goethe: Faust – Chorus mysticus
Ami tünékeny,
Csupán hasonuló.
Ami törékeny,
Itt megnyilvánuló.
Ami nem írható le még,
Itt megtörténik;
Az örök Nőiség
Vonz bennünket az égig.
Márton László fordítása (2015)