Amióta a világ első filmfesztiválja, a velencei Mostra maga mögött hagyta a Mussolini-éra propagandisztikus irányvonalait, a filmes seregszemlék – legyenek nemzetközi, nemzeti vagy tematikus jellegűek – találkozási lehetőséget biztosítanak a filmeseknek, a közönségnek és a sajtónak. Egy jó filmfesztivál bemutatkozóhely az új alkotásoknak, de ugyanúgy teret kapnak a szakmai beszélgetések, a filmpiaci vásárok, a közönségtalálkozók és az ismeretterjesztő programok is, különösen akkor, ha az alkotások közül egy-kettő fontos társadalmi kérdéseket érint. Ha ezeket a szempontokat vesszük alapul, a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál – ismét teljesítette a kortárs fesztiválok alapvető igényeit.
A 2020 őszén életre hívott Veszprém–Balaton Filmpiknikből (a Bakony–Balaton régió kulturális-kreatív szerepét erősíteni szándékozó magyar filmhetet a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. szervezte, mert Veszprém és a Balaton régió együtt viselte 2023-ban az Európa kulturális fővárosa címet) kinőtt,
2021-től nyaranta megrendezett seregszemle, amely tavaly óta MOZ.GO-nak nevezi magát, idén is mintegy száz magyar alkotással, premiervetítésekkel, közönségtalálkozókkal, valódi klasszikusokkal és időtállónak szánt filmekkel, koncertekkel és szakmai eseményekkel várta a látogatókat.
„Az egyik legizgalmasabb élmény számomra, hogy a szakma egyre inkább magáénak érzi a fesztivált. Az eltelt négy évben, amióta a fesztivállal foglalkozom, három éve igazgatóként, folyamatosan látom, hogyan fejlődik igazi, komoly szakmai rendezvénnyé, amely az éves magyar filmtermést összegzi és mutatja be” – mondta lapunknak Csáky Attila filmproducer a fesztivál második napján.
A MOZ.GO plakátjai fogadták az érkezőket
Fotó: Ladóczki Balázs/MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál (a Fesztivál vezetőinek engedélyével)
Amellett, hogy szerinte a MOZ.GO mostanra a magyar filmszakma és filmipar éves mérlegévé vált (televíziós alkotásokat, dokumentum- és kisjátékfilmeket, tévésorozatokat is bemutatnak), a program kiemelt figyelmet fordít az alkotókra és a Magyar Filmakadémia életműdíjasaira is, akik között nem csupán színészek és rendezők vannak, hanem például „háttérmunkát” végző szakemberek: köztük kaszkadőrök, jelmeztervezők és casting directorok is. Éppen a szakmai sokszínűség és nyitási szándék miatt a mozifilmes versenyszekcióban tíz egész estés magyar film kapott helyet: négy magyar állami támogatásban részesült játékfilm (Hogyan tudnék élni nélküled?; Ma este gyilkolunk; Most vagy soha!; Véletlenül írtam egy könyvet), egy (példásan jól sikerült) közösségi finanszírozásból megvalósult alkotás (Csendes éj), a magánbefektetők és szponzorok közreműködésével forgatott sikerfilm (Futni mentem), a szintén önerőből készített horror (Holnap meghalok), valamint a részben szlovák és cseh filmalapok, illetve állami televíziók által támogatott munkák (Egy százalék indián; Kálmán-nap; Zenit). Mindez egyféle konszolidációs kísérletnek is tűnhet az állam részéről a Nemzeti Filmintézet (NFI) főtámogatásával, a Magyar Filmakadémia védnöksége alatt megtartott mustra esetében, de sokkal inkább arról van szó, amiről Pálfi György filmrendező beszélt egy tavalyi Magyar Narancs-címlapinterjúban: mostanra a rendszeren kívüli filmkészítés, vagyis a független film egyenlő lett a magyar filmmel.
A hazai és külföldi kritikai visszhang, a nemzetközi fesztiválfogadtatás és a nézőszámok gyakran eltérő képet mutatnak. A veszprémi és balatoni közönséget legjobban – kissé meglepő módon – azok a trendfilmek érdekelték, amelyektől hónapok óta hangos a sajtó:
a Hogyan tudnék élni nélküled? harminckettedik hete szerepelt a mozikban, és már túl volt a nyolcszázharminchétezer nézőn (Orosz Dénes végül fesztiválfődíjasként távozó alkotása megdöntötte a rendszerváltozás utáni legnézettebb magyar film rekordját); a Futni mentemet harmincötödik hete vetítik (még hébe-hóba), eddig több mint hétszázötvenezren váltottak rá jegyet (az év elején még Herendi Gábor szerethető, a kirobbanó érdeklődést részben a protestfilm jellegének betudható futós filmje volt a korábbi rekorddöntő),
az Annet Huizing holland író Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című kedves regényéből holland-magyar koprodukcióban alkotott Véletlenül írtam egy könyvet valóban mérföldkőnek tekinthető a sokáig háttérbe szorult magyar ifjúsági filmek között (Lakos Nóra filmjét már százhatvanezren látták).
Népszerűségben (is) kiemelkedett a tévéfilmek közül a Lepattanó (Vékes Csaba sportvígjátékáról, amely a tavalyi CineFesten debütált és gyatrán teljesített ősszel a mozikban, csak most derült ki, hogy nem is mozifilmnek készült); a Rátóti Zoltán által a budapesti Nemzeti Színházban rendezett Hubay Miklós-drámafeldolgozás filmre vitele, a színészközpontú (Udvaros Dorottya és a legjobb férfi főszereplő díjával elismert tavalyi életműdíjas, Blaskó Péter nagyszerű alakítást nyújt) Ők tudják, mi a szerelem; a Pozsgai Zsolt 1335-ös visegrádi királytalálkozót gyengén feldolgozó Királytalálkozó című történelmi kamaradrámája (a fesztivál közönségdíjasa, ez – a díjátadáskor – látszólag a rendezőt is meglepte).
Fotóforrás: MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál (a Fesztivál szervezőinek engedélyével)
Zákonyi S. Tamás herkulesi munkája, A nemzet aranyai tévésorozattá bővített verziója vagy az életmű-díjjal elismert kanadai-magyar filmproducer, Robert Lantos tízepizódos Hunyadi hatszáztizenegy percnyi játékidejét három vetítési blokkban szétdobó debütálása sokakat érdekelt. A Kemény Dénes világszerte elismert, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapatáról szóló munka vetítése utáni kísérőprogram nemcsak izgalmas volt, hanem sokakat érdekelt (nyilván valahol Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó jelenléte miatt is). A már több mint egymillió televíziós nézővel büszkélkedő Bán Mór-adaptáció sikerét meglovagló Így készült a Hunyadi-sorozat című könyvalbum bemutatója, vagy a fesztivál központjaként működő veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Térben látható Hunyadi-werkfotó-kiállítás abszolút sikernek könyvelhető el – igaz, ha Kádár L. Gellért és Rujder Vivien, a széria két sztárja bárhol megjelenik (akár együtt vagy külön), annak van érdeklődésben mérhető értéke.
A fesztivál idén Makk Károly rendező és Darvas Iván színművész születésének centenáriumára emlékezett.
A királynék városában két éve megnyílt FOTON Audiovizuális Centrumban Muszatics Péter programigazgató Játszani kell – Makk Károly munka közben című kiállítása a jeles filmkészítő pályafutásának főbb állomásait mutatta be. A tárlaton Markovics Ferenc, Szlovák Judit és Gáspár Miklós standfotóiból, valamint filmrészletekből kaptak ízelítőt a látogatók. Emellett a Hangvilla alatti placcon rendezett Makk-plakátkiállítás is különleges élményt nyújtott, bár kevesebb érdeklődő látta, mint a napközbeni sajtótájékoztatóknak és esti buliknak is helyszínt adó várbeli kávézókban megtekinthető fotótárlatot. A fesztivál idején három helyszínen is levetítették Makk első filmjét, az 1954-es Liliomfit, valamint a cannes-i díjas Szerelem című, Törőcsik Mari, Darvas Iván és Darvas Lili főszereplésével készült alkotását.
Fönt a képeken az idei MOZ.GO életműdíjasai, előtérben a fesztivál műsorvezetői
Fotó: Ladóczki Balázs/MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál (a Fesztivál vezetőinek engedélyével)
Figyelemre méltó gesztus, hogy a Magyar Filmakadémia hét idei életműdíjasának – Koltai Lajos operatőr és rendező, Bordán Irén és Gálffi László színművészek, Makó Mari casting director, Demjén Ferenc zenész, Robert Lantos producer, valamint Piroch Gábor kaszkadőr és akciórendező – munkái is bekerültek a moziklasszikusok közé. Ugyanakkor Eperjes Károly Magyar passiója és Goda Krisztina 56-os drámája, a Szabadság, szerelem továbbra sem vált a hazai mozikultúra megkerülhetetlen részévé, ezért nehezen magyarázható, mit kerestek a klasszikusok között. Bár egyik-másik egész estés dokumentumfilm megtalálta a számítását a kínálatban is, számos igazán értékes munka – köztük a Marék Veronika meseíró életét bemutató Kell egy oroszlán, Mikulán Dávid és Révész Bálint forradalmi felnövéstörténete, a KIX vagy a Zurbó Dorottya és bhutáni alkotótársa, Arun Bhattarai által jegyzett A boldogság ügynöke – nem jutott el annyi emberhez, amennyihez kellett volna.
A fesztiválnak – ötszáz forintért (!) kínált jegyei ellenére – továbbra is kihívást jelent, hogy miként érheti el szélesebb közönségét, és hogyan tudja egyértelműen megfogalmazni saját arculatát és küldetését.
„Fontos lenne, hogy ne csak évente egyszer, egy hétig halljunk a fesztiválról. Az internet fantasztikus lehetőség, már csak azért is, mert ma egy filmet akár öt évre is elérhetővé tehetsz, míg régen csak fesztiválokon mutatták be. Több pénzre, profi menedzsmentre és nagyobb nézői elköteleződésre lenne szükség, hogy a MOZ.GO ne csak egyheti esemény legyen. Európában kevesebb rangos fesztivál van, mint régen, pedig létfontosságúak ezek a találkozók” – mondta Rofusz Ferenc, Oscar-díjas animációs rendező lapunknak. Lehet, hogy épp ebben rejlik a fesztivál jövőjének és szélesebb körű elismertségének kulcsa.
Nyitókép: Mécs Károly portréja a MOZ.GO kivetítőjén a veszprémi házsorok fölött
Fotóforrás: MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál (a Fesztivál szervezőinek engedélyével)
