A film nem a járvány időszakra adott válaszként készült el, mégis gyakorlatilag az utolsó hetek-hónapok legaktuálisabb kérdését teszi fel: hogy tartsuk egymással kapcsolatot, ha minden interakció halálos fenyegetést rejt? A főszereplőnő mindenre allergiás, senkihez és semmihez sem érhet, még saját bőréhez sem. Űrruhában lép ki az utcára, de a lakásában is legszívesebben azt hordja. A főhősnő érzelmei folyamatosan változnak a bizalmatlanság és a felébredő bizalom között, olykor már az életben maradásban is hinni kezd. Noha a történet erős civilizációkritika, elsősorban a minden társadalomban létező magányt ábrázolja együttérzéssel. A szeretet nélkül élni a műanyag zacskók előtti korban is nyomasztó és a legmodernebb ipari technológia sem képes azt feloldani. A szépen fényképezett film cselekményét egy tárgyalás indítja el, amely során a hősnőtől rokonai meg akarják szerezni ingóságait. A rendezőnő az Origónak így nyilatkozott a fimről: “Az Éden mozgatórugója a Figyelem. Ez a figyelem gyógyító erejű, alapja pedig a szeretet, mert szeretni csak azt tudjuk, akire figyelünk, akit meg akarunk ismerni. Úgy éreztem, hogy az operatőri munkának is ezt az érzékeny figyelmet kell reprezentálnia”
A filmet nagy sikerrel mutatták be idén a rotterdami Big Screen Nemzetközi Filmfesztiválon.
