◼Meglepett, hogy most, májusban adja elő először az Asszonyszerelem, asszonysors című ciklust.
Nagyon szeretem a dalokat, mindig örömmel lépek pódiumra a dalesteken, de Robert Schumann szerzeménye eddig valahogy elkerült, ezért is örülök, hogy a Bartók rádióban május 17-én hallható koncerten előadhatom. Magam válogattam a műveket, többek között a zeneszerző feleségének, Clara Schumann-nak hat dalát, és César Franck-szerzeményeket is megtanultam, ez utóbbival tisztelegve a zeneszerző emléke előtt, születésének kétszázadik évfordulóján. Fontos számomra a dalirodalom, rajongok az orosz romantikáért, Csajkovszkij, Rahmanyinov, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov darabjaiért, de sok Liszt-művet is énekelhettem már, s a repertoáromon ott vannak Bartók és Kodály kompozíciói. A miniatúrák, amelyekben néhány percbe sűrítve egész élettörténetek rejlenek a születéstől a halálig, a maguk intimitásával nélkülözhetetlenek egy énekes pályáján. Szerencsés vagyok, hogy nagyszerű zongorista kísérőt tudhatok magaménak Lugosi Anna személyében, aki olyan kiváló zongoristától tanulhatta meg az együtt játszás művészetét, mint a zongoraművész Jevgenyij Senderovics, aki a nemrég elhunyt Jevgenyij Nyesztyerenko koncertjeinek közreműködője volt. Jó az operaszínpadot időnként ilyen előadásokra cserélni, örülök, hogy ősszel is vár rám egy dalest. Az Óbudai Társaskörben Lajtha László, Kodály Zoltán és Bartók Béla műveiből válogatok majd.
◼Arra az estre is újdonságokkal készül?
Igen, hiszen fontosak az új darabok. Nem jelenti azt, hogy amikor a Zeneakadémia padjait elhagytam, befejeztem volna a tanulást; akkor kezdődött csak igazán, a pályám elindulásakor. Úgy vélem, amíg színpadra lépek, köteles vagyok nemcsak folyamatosan gyakorolni, hanem tanulni is, szünet nélkül, szakadatlanul. Arról nem is beszélve, mennyi gyönyörűséget rejtenek az új darabok, most például a megzenésített Heine-versekre
csodálkoztam rá. A dalok mellett az oratóriumokat is szeretem, rengeteg misében, Requiemben, Stabat Materben szerepeltem már, de e téren is akad újdonság, május nyolcadikán Mendelssohn Éliásában énekelhetek. Még főiskolás koromban ismertem meg Pécsett, az igazgatónk kedvelt darabja volt, rendszeresen hívott budapesti művészeket az előadásához, és mi, a növendékek a karban szerepeltünk. Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy egyszer én is a szólistája lehetek. A Müpában az Énekel az ország rendezvénysorozatában, Hollerung Gábor dirigálásával hangzik fel, hatalmas kórussal, a négyszáz énekessel nagy élmény lesz ez a debütálás.
◼A növendékeinek is felhívja a figyelmét a folytonos tanulás szükségességére?
Igyekszem, hiszen állandóan késznek kell lenni a megújulásra. Az elmúlt években akadtak többen fiatalabb kollégáim, akik tanácsért fordultak hozzám, látták ugyanis, mekkora repertoárt énekelek, s hogy az eltelt évtizedek ellenére is intakt a hangom. Hatalmas felelősség „belenyúlni” mások torkába, úgy, hogy ne zavarjam meg az addigi metódust. Szeretek hangokkal foglalkozni, hatalmas öröm továbbadni a technikát, mindazt a tudást szerepformálásokról, mentális felkészülésről, amit az eltelt évtizedek alatt szereztem. Végigvesszük a skálákat, azt is, hogyan dolgozik valaki, és együtt találjuk meg a követendő irányt. Roppant szigorúnak tartanak, de ezen a pályán maximalistának kell lenni. Mindig hangsúlyozom: munka nélkül nincsen siker. Magam is egyik feladatról léptem a következőre, sosem hagyva abba a hangképzést. Az éneklés is olyan, akár a sport, nem lehet heteket kihagyni. Akkor kell a legtöbbet gyakorolni, amikor nincs előadás, hiszen a próbák között nem lehet a technikát csiszolni. Már az első próbára is felkészülten kell érkezni, teljes tudással, mert ha uralom a testemet, pontosan tudom az előadandó művet, akkor nem ér meglepetés, figyelhetek a játékra, a figura megformálására. Szép eredményeket értünk már el sokakkal, s boldogság látni – szinte nagyobb is, mintha magam énekelnék –, hogy segíthettem, és másoknak is hasznára vált a tapasztalatom.
◼Minek köszönhető, hogy bár 2023-ban már három évtizedes operai jubileumát ünnepli, megőrizte fiatalos hangját?
A géneknek, az énektechnikának, az állandó gyakorlásnak. Ónody Mártával, a tanárnőmmel harminckét évig dolgoztam együtt, s ő konzerválni tudta a hangomat. Ehhez azonban folytonos kemény munka kellett, amit már gyerekként megtanultam, hiszen vidéki lányként művelni kellett a földet, ellátni az állatokat, s novemberben, a zuhogó, ónos esőben is törni a kukoricát. Ilyen kitartással, akarattal dolgoztam később énekesként is, a Teremtőtől kapott ajándékkal ugyanis jól kell sáfárkodni.
◼Hogy mennyire sikerült konzerválni a szopránját, azt az Árnyék nélküli asszony előadásai is szépen bizonyították.
A 2014-es bemutatóra tanultam meg először a darabot, s azóta is töretlen a lelkesedésem Richard Strauss operája iránt, mert fantasztikus énekelni, és magamévá tenni a filozófiáját. A darabban ugyanis egy mennyei lény kíván emberré válni, melyben megmutatkozik, milyen kemény ez a folyamat, mennyi buktatóval, nehézséggel, lemondással jár, mégis mennyi szépség rejlik a földi létben. Az embert nemessé teszi a folytonos küzdelem, ha elbukik is, tovább harcol, és újra meg újra fel tud állni.
◼Bár itthon az operaszakra is nehezen akarták felvenni, már diplomázása évében, 1992-ben megnyerte a Pavarotti Énekversenyt, többek között Tosca áriájával, és ez a nőalak azóta is szerepel
a repertoárján.
Több mint kétszázötvenszer énekeltem itthon és külföldön, s nyáron is Puccini hősnőjének bőrébe bújhatok a Margit-szigeten. Nem indult könnyen a pályám, de ez többletteljesítményre ösztönzött. Jövő tavasszal gálaesttel ünnepli majd az Operaház a jubilánsait: Komlósi Ildikó negyven, Rost Andrea harmincöt, én pedig harminc esztendeje vagyok a pályán. Az évfordulóm kapcsán egy különleges kiadványt is tervezek. A lemeznek Eszter könyve lesz a címe, s bibliai nőalakok áriái kapnak rajta helyet, szerepel köztük Sába és Abigél. Összegzésre is jó ez a három évtized. A pályámat végigélni maga volt a csoda, megtiszteltetés, hogy megannyi kiváló kolléga oldalán léphettem színpadra. Temérdek a szép hang, rengetegen indulnak nagy vágyakkal, tervekkel, és mégis kihullanak az évek során. Kegyelmi állapot, hogy velem nem ez történt, s úgy vélem, még az akarásomat, a kitartásomat is az Úrnak köszönhetem. És mi mindent élhettem meg a színpadon! Világot láttam, nyelveket tanultam, és a zenén keresztül fantasztikus társművészeti alkotásokkal ismerkedhettem meg. Nem is szólva arról, hogy a zene képes egyetemes érzéseket közvetíteni. Rengeteg szerepet énekelhettem eddig – Puccini valamennyi hősnőjét megformálhattam, s a legtöbb Verdi-nőalakot is –, de akad még vágyam jócskán. Dalok terén szívesen foglalkoznék Berlioz zenekari műveivel, s nagyon szeretném elénekelni Izoldát Wagner operájában, úgy érzem, végre megértem rá minden téren. Izgalmas lenne Leoš Janáček Kátya Kabanovája vagy Arnold Schönberg egyfelvonásos operája, az Erwartung monodrámája is. Meglátjuk, mit hoznak a harmadik évtized utáni esztendők…◼
A szerző zenei újságíró
