Nemzeti Táncszínház – TáncPark, 2020. július 21.
Feledi János koreográfiái elsőre a muzikalitást idézik fel. Az „értő zenei füllel” való táncolást, koreografálást örömmel fedezzük fel hazai táncszínpadon. A zeneválasztás is rendhagyó: élőzenés és az egykori Magyarország kisebbségének népzenéjéhez kapcsolódó művet hallhatunk. Bartók e művéről Kroó György így ír: „Csak akinek módja volt az erdélyi falvak román népi táncait a helyszínen élvezni, az tudja igazán, mennyire a népi élet teljességét, gazdagságát idézi fel Bartók feldolgozása a hangversenyteremben.”
A zongorista szólójával és a teljes csoport bemutatkozásával induló bevezetőben rögtön kiderül az előadás sajátossága: a koreográfia kevésbé improvizatív, mint a zene. Bár vannak részek, ahol a koreográfus teret ad az improvizációnak, a táncmű alapját a plasztikusan megkoreografált csoportformációk adják. A finálé felé közeledve egyre több mozdulatsor látható a talajon. Míg elérkezik oda, hogy a negyedik, a Bucsumi tánc a talajon fekvők formációjából indul ki, majd a teljes csoportot igénybevevő rész komoly akrobatikus formákkal folytatódik.
A váltakozó ütemű Román polka csoporttáncát a júliusi előadáson elmosta az idő, de a mellékelt felvételrészleten látható, hogy a narratíva a gyakran ábrázolt közösségi toposz megfestésébe torkollik: a közösség a vezetője ellen fordul, és megöli. Az előjátékban a vezetőtől kapott ruháikat a szereplők ledobják magukról, majd saját táncba kezdenek.
Mire-kire utalhat vajon ez a történet? A darab ismertetése szerint: „Az előadás a mindennapjainkról szól. Egy közösség egymáshoz való viszonyulását követhetjük nyomon különböző életérzések és tételek által. Legyen ez egy bál, egy magányos férfi tánca, vagy kacérkodó, incselkedő páros tánc. Mai virtuális világunkban eltávolodtunk egymástól, másfajta közösségi életet élünk, ami nem ember központú. Ezt az emberi kapcsolatokon alapuló közösségi szellemet keressük.” A Bartók-műre és az Oláh Dezső Trió zenéjére reflektáló koreográfiában zene és tánc valódi és termékeny együttműködése jelenik meg a kortárs táncszínpadon.
Az elbeszélt történet elgondolkodtató. Megválaszolatlanul hagy kérdéseket. Nem tudjuk meg, hogy a vezető pozitív vagy negatív szerepet tölt-e be. Ezért a befejezés nem szomorú, de nem is örömteli – az előadás kérdőjellel zárul, amelynek feloldását a nézőre bízza.
Előadók: Hortobágyi Brigitta, Tóth Brigitta, Hoffmann Luca, Safranka-Peti Zsófia, Taba Benjamin, Nagy Csaba Mátyás, Feledi János (rendező-koreográfus)
Oláh Dezső – zongora
Oláh Péter – bőgő
Pecek Lakatos András – dob
Látvány, jelmez: Matisz Gábor, Feledi János
