Jó néhány koncert vár Önre nyáron, Bayreuthtal kezdi a sorozatot.

Liszt Ferenc miatt jártunk először a német városban. A Zeneakadémia jazz tanszékének vezetőjeként sok növendékemet vittem el a zeneszerző-zongoraművész sírjához, látogattuk meg a múzeumát, majd egy hétig különböző tanár-diák formációkban koncerteztünk, s ezt követően többször meghívást kaptunk az ottani jazzklubba, a Steingréber zongoragyár koncerttermébe és jazzfesztiválra. Az évek során adtam már Bayreuthban szólóestet, felléptem duóban, s az idei már az ötödik turné, június negyedikén muzsikáltunk a Binder Quartettel. Négy nappal később Kőszegen szólóestem volt, egy hétre rá pedig ismét a kvartettel zenéltünk, de akkor már Sopronban.

Szóló, duó, trió, kvartett… Sokféle formációban muzsikál.

Pályám indulásakor sok évig volt egy kvartettem, s amikor az az együttes felbomlott, szólistaévek következtek, jártam a fesztiválokat, Európa számos országában koncerteztem, mesterkurzusokat adtam. Így jutottam el és léptem fel a Frankfurti Operában, a londoni Royal Festival Hallban. Akkor kezdtem el preparálni a zongorát, s előfordult, hogy két hangszeren játszottam felváltva, az egyik preparált, a másik klasszikus piano volt. Majd Borbély Mihállyal, akivel sok a közös gyökér – a népzene, a kortárs zene, a stílusoktól független muzsikálás –, kezdtünk együtt dolgozni, s a duónk egyre több meghívást kapott. A jazz improvizációja, nyitottsága által sokféle formáció születhet, és mindegyikben jó pódiumra lépni. Ritkán történik meg az, hogy valaki egyetlen kvartettben éli le az életét. Néhány éve láttam neki egy különleges Bartók-feldolgozásnak, amelyet végig is akarok vinni. A négykötetes Gyermekeknek sorozatából szeretnék öt-hat lemezt készíteni, trióadaptálásban. Ragaszkodva Bartók kompozíciós eszközkészletéhez, kinyitottam, improvizációs szakaszokkal bővítettem a műveket, s újrafogalmaztam a modern jazz nyelvén. Így született a trióm, s előadásunkban idén már a harmadik Bartók–Binder-album jelenik meg. A Gyermekeknek anyagából ízelítőt kap nyáron a közönség Kőszegen, ahol egy Bartókról szóló, nemzetközi konferencián előadást is tartok.

Egy különleges táncprodukciónak is részese. A csodálatos mandarin és a Bolero kerül színre a Fertőrákosi Barlangszínházban.

Michael Kropf készítette a koreográfiát, kitűnő balettművészekkel elevenednek meg a művek. A sorozat június 18-án indult, Bogányi Gergely és Boros Misi az eredeti művek kétzongorás változatát játssza, egy ponton Varga Gáborral mi átvesszük és továbbgondoljuk a zenei anyagot, kortárs improvizációval visszük tovább a műveket, ehhez létrehoztam új harmóniasorokat, formát, struktúrát.

Akad más lemezújdonsága is, a Blumenseele.

Amióta komponálok, mindig arra törekedtem, hogy eredeti, egyéni világot hozzak létre, s ebben a jazz, mint afroamerikai műfaj, egyfajta dialektust képvisel, fűszer a palettán. Számomra mindig csak a nagybetűs zene létezett, Bachtól a mai kortárs szerzőkig, s ebben a világban meghatározó gyökeret jelent a népzene, amelyben szüntelen inspirációt talál az ember. Ebben is követem Szabados Györgyöt, példaképemet, aki szintén egyedülálló zenei világot teremtett, a parlandós, rubatós magyar népzenével, a magyar lelkiséggel és szabadsággal. Úgy vélem, a Kárpát-medencében, Magyarországon jazzt játszani csak úgy érdemes, hogy ennek a területnek, kultúrának a zenéjét kell megteremteni, aktualizálni és interpretálni.

S ezt igyekszik átadni a növendékeknek is?

Igen, ennek szellemiségét, lelkiségét kívánom bennük is elültetni. A hazai jazzoktatás nagy előnye, hogy a klasszikus zenetanításra épít, így könnyebb visszanyúlni a gyökerekhez. A karanténidőszakban online tanítottam, s csodálatos érzés volt emellett reggeltől estig azzal foglalkozni, ami igazából érdekel: a komponálással. 1989 óta pályám három meghatározó eleme a zeneszerzés, az előadó-művészet, a tanítás – csak az arányok váltakoznak. A komponálás nekem mindig egyfajta ima, kapcsolat Istennel, ennek pedig csak ihletett állapotban érdemes nekikezdeni. A pandémia alatt annyira besűrűsödtek a napok és megváltozott a belső időérzetem, hogy megesett, reggel elkezdtem írni egy darabot, és másnap már be is fejeztem. Így született meg a Blumenseele is, az album címadó szerzeménye, a lemezt a páromnak írtam, ajánlottam, egyetlen darab kivételével, amelynek címe: Beethoven narancssárga koronája. Az ikerlányaimnak egy emlékezetes napot idézek vele vissza. Majd másfél évtizeddel ezelőtt óvodások voltak még, amikor narancssárga papírkoronákkal tértek haza, s akkor ismerkedtek a Für Elise-zel, rácsodálkoztak, milyen szép muzsika. Arra biztattam őket, koronázzák meg a zeneszerzője mellszobrát, ami ott áll a zongora mellett. A gyerekek boldogsága, ahogy táncoltak, amilyen vidámak voltak, arra ösztönzött, azonnal örökítsem meg zenében is a hangulatot. A karantén alatt előkerült a skicc, s megszületett a vidám kompozíció. Termékenyek voltak az utóbbi évek, hiszen Juhász Gáborral készült egy gitár–zongora lemezem is, a Letters from Soul, s nemrég látott napvilágot a Kápolnád melegében című album, amelyen a triómmal játszunk.

Ezek mind saját kiadójának az újdonságai, az albumok között jócskán akadnak növendékek lemezei is. Ilyen fontosnak érzi az értékmentést, a fiatalok lehetőséghez juttatását?

A százhatvan lemezből hatvan az enyém, a többi más-más művészé. Mindez azzal kezdődött, hogy még a rendszerváltás előtt mélységesen felháborodtam azon, hogy ha valamelyik albumom nem fogyott hatalmas példányszámban, a kiadó nem akarta raktározni, felhívtak, vásároljam meg jutányos áron, vagy zúzdába kerül… Ezért létrehoztam a saját kiadómat, arra is emlékezve, korábban hány esztendőn át írtam a fióknak, mert reménytelennek látszott a megjelenés. Nem akartam, hogy más tehetséges fiatalnak is ezzel kelljen szembesülnie, és sokak pályájának elindulásában segítettek az albumok. A mai napig azt is fontos feladatomnak érzem, hogy jó barátom, a fantasztikus muzsikus – és ember –, Vukán György által alapított elismerést, a Creative Art-díjat gondozzam. Kétévente rendezzük a versenyt, amely szintén sokak útját egyengeti.

Ötévesen kezdett zenét tanulni, s különleges pályát járt be, amelyen mindig fontos szerep jutott az új irányzatoknak, az eltérő zenekultúrának. Mennyiben változott az eltelt évtizedek alatt a hangjegyekkel való viszonya?

Édesapám tüdőgyógyász volt, én is az orvosi hivatásra készültem, diákként a nyári szünetekben beteghordást vállaltam, végigjárva az összes osztályt, dolgoztam sebészeten, szülészeten. Azután háromszor sikertelenül próbálkoztam a felvételivel, akkoriban ugyanis nem támogatták az orvosdinasztiákat. De mindaz, amit ezeken a gyakorlatokon napi szinten megtapasztaltam életről, halálról, testről és lélekről, az emberek küldetéséről, a muzsikám részévé vált. Ezeken túl, a sok személyesen átélt és megélt Hullámok, Sóhajok, Könnyek mellett. Láttam, éreztem, hogy a zene milyen csodálatos lélektápláló szeretetenergia mindenki számára. A muzsika olyan isteni rezgés, amely minden élőlényre hat. Egy koncerten olyan összetartozást tud teremteni a zene, amelyre más művészeti ág nem képes. De ahhoz, hogy valaki adni tudjon a muzsika által, egyfajta szellemi, lelki gazdagság, érettség, mély meggyőződés, filozófia, hit és persze hangszertudás is szükséges – tapasztalataim szerint. Azt próbálom elérni, hogy a tanítványaim hasonlóképpen gondolkozzanak erről, hiszen a zene: öröm és csoda.

Nyitókép: Binder Károly Fotó: A művész archívumából