A Fehér Holló pihentet, mert a valóságra hivatkozva tudatosan bántó, provokáló, hatásvadász filmekkel ellentétben higgadt, áttetsző, áttekinthető, inkább nyugalmas, mint sokkoló alkotás. De az erénye a hibája is. A szélsőségektől lecsupaszított filmes életrajzban Rudolf Nurejev (1938–1993) szabadságharcosként mutatkozik, ám mégsem tud felszárnyalni a képzeletünkben, hogy azzá legyen, akinek szerte a világon megismerték.

A film első jelenete a Párizs külterületén épült (ma már nem működő) Bouvet repülőtéren játszódik. Nurejev (Oleg Ivenko) a leningrádi Kirov Balett szólistájaként tovább szeretne utazni a társulattal Londonba. Azonban a táncosokat mindenhová kísérő KGB-ügynökök a Szovjetunióra nézve veszélyesnek ítélik Nurejev párizsi viselkedését, ezért haza akarják vinni Moszkvába. Nurejevnek néhány perc alatt kell eldöntenie, hogy disszidál, és többé aligha láthatja családját, vagy pedig soha nem léphet fel külföldön. Hiába tudjuk már a film előtt, miképpen dönt a világ egyik legjelentősebb balett-táncosa, a film végén, amikor visszatér ugyanez a jelenet, mégis megborzong a közép-európai néző. Mindez David Hare, kétszeres Oscar-díj-jelölt forgatókönyvíró érdeme.

A film a továbbiakban a Kirov Balett párizsi turnéjáról szól, és közben felvillantja Nurejev születését, kisgyermekkorát, tanulóéveit és a Kirov Baletthez való csatlakozásának körülményeit.

A repülőtérről busszal érkeznek a szovjet táncosok Párizs központjába. Sodró lendületű zenére, bronzos fények közt, legújabb divatú ruhákban lebbennek ki a szabad levegőre. Ez a bizonyára eksztatikusnak szánt jelenet leginkább az Állami Áruház című magyar propagandafilmre emlékeztet. Hihető, hogy egy nyugati így képzeli el azt, amikor Keletről, a nagy fogolytáborból megérkeznek az emberek a szabad világba.  De attól még nem tűnik hitelesnek. Se divatjamúlt, ócska ruhák, se megilletődöttség, se valutaprobléma. A francia pincér pedig fesztelenül beszélget angolul a turistával, Nurejevvel. Aki járt már Párizsban, tudja, hogy a francia pincérek leszegik a fejüket, és nem szólalnak meg angolul, pedig tudnak.

A túlzott visszafogottságnak és az elmélyültség hiányának esik áldozatul az a jelenet, amely Nurejev megszületését ábrázolja a meglepően kulturált Transzszibériai Expresszen. És hova lett a táncos nyomorúságos gyermekkora, az éhezés, a földön alvás? Pedig ezek nélkül nem érthető a későbbi Nurejev, aki időnként megüti a táncpartnereit, de az a Nurejev sem, aki művészetével minden határt átlép. A főszerepet alakító Oleg Ivenko arca, alakja, mozgása megtévesztésig hasonlít a fiatal Nurejevre, sőt maga is balettművész, a Kazanyi Balett tagja. Remek táncos, de Nurejev nagysága, ragyogása éppúgy hiányzik belőle, mint a filmből az igazi mélység és magasság.

Párizsban a fiatal Nurejev napjai gyakorlással, fellépésekkel telnek. Szabadidejében kiállításokat látogat, az ott élő oroszokkal, francia táncosokkal, művészetpártoló társasági emberekkel találkozik, és főleg gazdag, a művészetek iránt rajongó nőkkel barátkozik. Homoszexualitását a film nem titkolja, kijevi szeretőjét a Párizsi Balett sztárja, Szergej Polunyin alakítja. Sajnos a férfiszerelmet ábrázoló jelenetek is közhelyesek, elnagyoltak, éppúgy, mint Nurejev látogatása a Louvre-ban. Órákon át egyedül akar lenni A Medúza tutaja című kép előtt, de hogy miért, és hogy mit él át közben, arról nemigen tudunk meg semmit. Mindeközben a KGB emberei minden mozdulatát követik. Engedélyt kell kérnie, ha este szórakozni akar menni. Igaz – ezt látjuk a filmben – otthon sem volt nyugta a diktatúra funkcionáriusaitól és kopóitól.

Ralph Fiennes magának is talált szerepet A Fehér Hollóban. Alexander Puskin balettmestert alakítja, ő az egyetlen, akire az ifjú táncos szakmai kérdésekben hallgat. Puskin fiatal felesége előbb gondoskodni kezd Nurejevről, később a szeretője lesz. A balettmestert összetöri kettejük alig leplezett viszonya, mégsem beszél a táncos ellen, amikor a társulat Nurejev nélkül tér haza Moszkvába, és a balettmestert felelősségre vonják tanítványa „hazaárulása” miatt. Fiennes Puskinja karikaturisztikusan fáradt, megviselt.  Az Oscar-díjas színész igyekezete kétségtelen, de az orosz balettmester mélyről fakadó bölcsessége igazi forrását Fiennes nem képes megjeleníteni, így szavai papírízűek, bármilyen jó szöveget is írt számára Hare.

 

A Fehér Holló azzal szembesíti a nézőt, hogy az elmúlt évtizedekben már volt, aki kivívta a szabadságot, legyen szó politikai diktatúráról, berögzült szerepekről, szabályokról vagy művészi formákról. Azonban a következő kérdést nyitva hagyja: mit kezdjünk a kivívott emberi szabadsággal? És ha újra kereteket, szabályokat állítanak elénk, belekapaszkodhatunk-e az olyan hősökbe, mint Nurejev? Mit üzennek ők nekünk, 2020-ban élőknek? 

Rudolf Nurejev születésének nyolcvanadik évfordulóján, 2018-ban amerikai életrajzi dokumentumfilmet mutattak be a művészről Az egész világ a színpada címmel, a moszkvai Bolsojban pedig a táncosról szóló darabbal emlékeztek meg róla. Ebbe a tisztelgő sorba illeszkedik A Fehér Holló című film is, amelyet az Uránia moziban egyszer már vetítettek, a Nurejev-balettverseny programjaként. A film magyar mozikban való bemutatását 2020-ra tervezték, de a karantén keresztülhúzta a számításokat.

/Indulókép: Devon Carney és Rudolph Nureyev a Don Quijote próbájában Fotó: KCBalletMedia / CC BY wikimedia commons/