A cigány dalok zenei kincséből az idei, jubileumi Cziffra Fesztiválon is ad némi ízelítőt. Nem ez az első koncertje Balázs Jánossal…
Álmodni sem mertem volna, hogy mi majd egyszer együtt muzsikálunk, hiszen nagyon más a zenei közegünk… Egy kiállítás megnyitóján ismerkedtünk meg, persze korábban is sokat hallottam róla. S talán épp a Kossuth-díjasok számára rendezett vacsorán született az az ötlete, hogy próbáljuk meg a különböző műfajokat együtt megszólaltatni. Így lettem a Cziffra Fesztivál fellépője, rettentően izgultam előtte, de életre szóló élményt jelentett. Nagyon vártam most is a közös estet. Világok találkozása volt a február végi koncert címe, amelynek a MOMKult adott otthont.
Két dallal készültem. Amikor mondtam a férjemnek, hogy mely darabokra gondoltam, azt felelte, hogy sikerült kiválasztanom a két legnehezebbet…
Szeretem azonban, ha a daloknak megvan a mélységük és a ritmikusságuk is, s ha más-más karakterű darabokat is megmutathatok az oláh cigány zenéből.
Lakatos Mónika férjével Rostás Mihály Mazsival
Fotó: lakatosmonika.hu/Kleb Attila
Dresch Mihály is a fellépők között volt, vele ugyanabban az esztendőben kapták meg a Kossuth-díjat. Miként áll ilyenkor össze a program, hogyan tanulja meg a dalokat egy klasszikus muzsikus?
Kottával nem szolgálhatunk… A férjemmel, Rostás Mihály Mazsival autodidakta módon tanultunk zenélni, így csak a dalok felvételét tudjuk átküldeni, szerencsére Balázs János is olyan muzsikus, aki nemcsak kottával tud élni, nagyszerűen játszik hallás után, improvizál, akárcsak Dresch Mihály. Vele gyakorta játszunk együtt, közös lemezünk is született már. Fantasztikus zenészek, akik kiküszöbölik a hiányosságaimat is…
Ők értik a is zenét, mi csak érezzük.
A felvételből már megismerik a dalokat, s aztán a próbán megbeszéljük a szerkezetet, azt, hogy ki mikor szerepel, mikor szólózik.
Gondolom, „hallgatók” hangzanak majd fel. Honnan az elnevezés?
Ezeket a ritmustalan balladákat hallgatjuk, nem táncolunk rájuk. A közösségről, a közösséghez szólnak, minden szónak jelentése van, a jelenlévők pontosan tudják, miért úgy éneklem, miért szövök bele valamit. Az ismert dalt önmagára formálva adja elő az énekes, hiszen a szöveget, a dallamot is lehet improvizálni. A lelkiállapot, az ott ülő közönség, az adott pillanat jelenik meg benne. Az oláh cigány zenében régen nem volt gitár sem, a kíséretet a többi énekes adta, akik úgy mondták, „megemelték” a szólista előadását. S a kanna, a kanál, a teknő, bármi, amiből ritmust lehet kicsikarni, vált kíséretté. Ma sem érhet véget anélkül egy buli – még ha nagyrészt a mulatós is szólt a programban –, hogy fel ne hangzana néhány „hallgató”.
Lakatos Mónika és a család
Fotó:lakatosmonika.hu/Farkas András
Állandóan. Bennünk, hiszen nem tudunk kottázni. S nem kell valakinek kiváló énekesnek lennie ahhoz, hogy szülessen benne egy jó dal. Mindez érzelmi dolog. Nekem például takarítás, főzés közben, vagy amikor a gyerekekkel játszom, jutnak eszembe a dallamok. Ilyenkor próbálom többször elénekelni, hogy ne felejtsem el, Mazsitól kaptam egy diktafont, hogy föl is vegyem. Ha ő is ott van, gyorsan lekíséri gitáron. Élő kultúra még a miénk, s fontos része a zene. Mi gyerekként sem dalokat tanultunk, hanem stílust. S ha leülünk a kicsikkel, akkor sem azt mutogatjuk, hogy ilyen a dallammenet, így hajlítsd, oda tedd a hangodat, hanem abból tanulnak, hogy hallgatnak minket, hogy együtt zenélünk.
Két-három éve, amikor a kisunokám hozta a kis gitárját, kannáját, s kérte, énekeljünk, előadott egy dalt, rácsodálkoztam, mennyire átvesznek mindent.
Ahogy kísérte magát, s énekelt, akkor tűnt fel, hiszen utánozza, ahogy én formálok! Addig fel sem figyeltem rá… A kultúránkban mindennap felhangzanak dalok, ezért tud úgy születni egy-egy „hallgató”, mintha régi lenne. Az énektechnika, amelyet használunk, némileg kikopóban van… Ha visszagondolok a gyermek-
koromra, az apám, a nénikéim szépen énekeltek, nem volt hangszer, hogy megadja a kezdőhangot. A rájuk jellemző adottságokkal formálták a „hallgatókat”, szabadon improvizálva, arra figyelve, hogy ne haljon meg a dal. Nálunk nincs két egyforma előadó, mindenkinek megvan az egyéni stílusa.
Az új nemzedéket március idusán meg lehet hallgatni, aznap családi koncertet adnak a Müpában.
Szeretnénk bemutatni a fiatalokat, azt, hogy a kicsik miként viszik tovább ezt a zenét, ezt a hagyományt. Mazsi unokatestvérének kisfia is velünk van, s az egyik unokám, aki mindig mondogatja: jövök veletek, én is Romengo-tag vagyok. Már az együttesünk is több mint húsz éve létezik… Aztán a Budapest GipsyFesten is találkozhat velünk a közönség, április harmadika és ötödike között az A38-on zenélünk.
„Dalainkkal érzelmeket fejezünk ki, az otthoni dolgainkra reagálunk”
Fotó: lakatosmonika.hu/Kleb Attila
Igen, tavaly volt a harmadik, s már öt országban is rendeztünk koncerteket. A fesztivál Mazsi ötletéből született, azt követően, hogy felléptünk a magyar dal napján. Akkor gondolt rá, miért ne születhetne egy hasonló cigánydal-sorozat.
És nemcsak cigány előadók szerepelhetnek a koncerteken, hanem azok az együttesek is, amelyeknek a tagjai vállalják, hogy legalább egy dalt műsorra tűznek cigány nyelven.
Azért fontos ez, mert kihalóban van a nyelvünk, egyre kevesebb fiatal beszéli. Ezért is kell felhívni rá a figyelmet, megmutatni a fontosságát, értékét. Mi is újabb lemezt készítünk az együttesünkkel, s azon a turnésorozaton is az oláh cigány zenét állítjuk a középpontba, amellyel hónapok óta jártuk az ország összes megyéjét. Elvisszük a folkot oda is, ahol egyébként nem hangzana fel. Hatvan estet adunk összesen a trióval, amelyben Mazsi és mellettem Kovács Máté az ütőhangszeres.
A műfajok közötti határok ledöntéséről is szól a Cziffra Fesztiválon felhangzó februári hangverseny, de ez a fajta nyitottság Önökre is jellemző, hiszen muzsikáltak már együtt a Mendelssohn Kamarazenekarral vagy indiai énekesnővel…
Kell is, hogy nyissunk, s a cigány zene mindig is nyitott volt, belefér sok minden a megfelelő, ízlés szabta határig.
A vándorlások alatt, a régi időkben is hatott rá az aktuális vidék zenéje. A közös zenélések során az adott területre jellemző jegyek szépen bekúsztak a cigány zenébe, és ez fordítva is igaz.
Fontos, hogy az ember sokféle zenét ismerjen, mi magunk szintén szeretjük az operát, a jazzt is. Szívesen játszunk együtt másokkal, közös zenei mezsgyét teremtve. Az együttes játéknál fontos, hogy ne csak zeneileg, hanem emberileg is jól passzoljunk, mert az olyan többletet tud adni, ami
a zenében hallatszik.
Mindig ragaszkodtak ahhoz az autentikus úthoz, amelyen akkor indultak el, amikor 1996-ban megnyerték a Ki Mit Tud?-ot.
Mert ezeknek a daloknak nem mások szórakoztatása a célja, hanem önmagunkról szólnak. Érzelmeket fejezünk ki, az otthoni dolgainkra reagálunk. Régen felvételek sem léteztek, elsőként a Kalyi Jag, az Ando Drom mutatta be az oláh cigány zenét a nagyközönségnek, és példájukra egyre több zenekar alakult. A Ki Mit Tud?-os győzelmünk is mutatta, értékelik mindezt, s a folk iránt érdeklődő publikum kíváncsi a muzsikánkra. Mi ebben nőttünk fel, ezt szeretjük, ebben tudjuk magunkat és mindazt megmutatni, amit az őseinktől kaptunk, igyekszünk is továbbadni az újabb nemzedékeknek és mindenkinek, aki kíváncsi rá.
Nyitókép: Lakatos Mónika és a Cigány Hangok
Fotó: lakatosmonika.hu/Farkas András
