A tehetős milánói családban 1872. augusztus 9-én született Angelo Rotta kezdetben nem kívánt egyházi diplomáciai pályára lépni. A milánói szemináriumban készült a papi hivatásra, majd filozófiai és teológiai tanulmányait Rómában, a Pápai Szent Tamás Akadémián és a Gergely Egyetemen végezte. Pappá szentelését követően teológiatanárként működött: előbb az 1176-ban I. Barbarossa Frigyes és a Lombard Liga seregei között zajló csatáról nevezetes Legnano közelében, Gorla Minoréban, majd Mantovában és Milánóban, 1904-től pedig Rómában tanított dogmatikát.
A milánói Érseki Szeminárium (képek a Wikipediáról)
Tanári pályája 1911-ben ért véget, amikor a római lombard szemináriumban elharapódzó modernista eszmék kivizsgálására indított eljárást követően leváltották 1904 óta betöltött rektori tisztéből. Ez nem jelentett kegyvesztettséget: a római Kúriában az Index Kongregációban kapott beosztást, majd 1919-ben XV. Benedek pápa a Szent Péter-bazilika kanonokjává nevezte ki.
Életében újabb fordulatot hozott, hogy egykori milánói tanára, majd jó barátja, a XI. Piusz néven pápává választott Achille Ratti a pápai diplomáciában tartott igényt szolgálataira. A Pietro Gasparri bíboros államtitkár által thébai címzetes érsekké szentelt Rotta 1923. március 1-jén előbb
öt közép-amerikai ország apostoli internunciusa,
október 13-tól pedig egyúttal Panama nunciusa is lett. 1925. június 6-án új állomáshelyre nevezték ki: a Kemal Atatürk vezetése alatt kiépülő szekuláris Törökországban képviselte a katolicizmus érdekeit.
XI. Piusz pápa 1932-ben rádiószózatot intéz a Dublini Eucharisztikus Kongresszus résztvevőihez
Konstantinápolyi apostoli delegátusként szentszéki diplomáciai kapcsolat hiányában küldetése nem a török államhoz, csupán a törökországi katolikusokhoz szólt. Az új megbízatás mégsem lefokozásnak, inkább
XI. Piusz baráti gesztusának jele, hiszen európai állomáshelyéről gyakrabban tudott hazalátogatni Milánóba,
egyúttal közelebb került másik barátjához, Angelo Giuseppe Roncalli bulgáriai apostoli delegátushoz, a későbbi XXIII. János pápához is.
XXIII. János pápa 1963-ban aláírja a a Pacem in Terris (Béke a földön) kezdetű enciklikáját (fotó: Keystone-France/Gamma-Rapho)
XI. Piusz 1930. március 20-án a tíz évvel korábban felállított budapesti nunciatúra harmadik nunciusává nevezte ki Rottát. Posztját a diplomáciában meglehetősen szokatlan, ám a második világháború éveiben nem egyedülálló módon, hosszú időn, tizenöt éven át látta el. Elődje, Cesare Orsenigo, aki öt év magyarországi szolgálat után a berlini nunciust, Eugenio Pacellit (a leendő XII. Piusz pápát) váltotta, ugyancsak ilyen hosszan, haláláig maradt hivatalban.
Cesare Orsenigo érsek (balra), Angelo Rotta elődje Budapesten
A Szentszék elégedett volt Rotta budapesti tevékenységével, amelyet a gazdasági világválság árnyékában és az ország fokozatosan erősödő német orientációja közepette, ugyanakkor a magyarországi katolicizmus reneszánszának idején, az 1930-as Szent Imre-év napjaiban kezdett meg. Utóbb fontos szerepet játszott a 34. Eucharisztikus Világkongresszusra érkező pápai legátus, Eugenio Pacelli bíboros államtitkár útjának előkészítésében, vagy éppen a bécsi döntések és a háború nyomán bekövetkezett területgyarapodások miatt szükségessé vált egyházszervezeti változások végrehajtásában is. Ám budapesti szolgálata leginkább a nemzetiszocializmussal, valamint
a zsidóság jogfosztásával és üldözésével szembeni küzdelemben játszott szerepe miatt emlékezetes.
Az 1938. és 1939. évi két zsidótörvény bevezetésekor még jórészt Róma informálására korlátozta tevékenységét, az 1941. évi harmadik, a zsidók és nem zsidók közötti házasságot is tiltó zsidótörvény elfogadása előtt azonban már a Szentszék tiltakozását tolmácsolta Bárdossy László miniszterelnöknek. Hasonló határozottsággal lépett fel Magyarország német megszállását követően a keresztény és nem keresztény zsidók diszkriminációja, majd deportálása ellen.
Az üldözöttek érdekében nem csupán a maga és a Szentszék nevében állt ki írásban és személyes tárgyalások során a magyar kormánnyal szemben, hanem a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek diplomatáinak doyenjeként a közösen elkészített diplomáciai jegyzékeket is ő nyújtotta át a kormánynak.
Horthy Miklós a Keleti pályaudvaron fogadja a 34. Eucharisztikus Világkongresszusra érkező Eugenio Pacelli pápai legátust, a későbbi XII. Piusz pápát (Képes Pesti Hírlap)
Rotta a háborúban semleges államok más diplomatáihoz hasonlóan az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után is állomáshelyén maradt. Jóllehet Szálasiék ezt az új kormány szentszéki elismeréseként értékelték, célja valójában az üldözöttek további segítése, a semleges országok diplomatáival közösen koordinált mentési hálózat működtetése volt, melynek során mintegy
huszonöt budapesti egyházi intézményt és házat helyezett a nunciatúra különleges védelme alá, és több mint tizenötezer oltalomlevelet állított ki.
Nem követte a Szálasi-kormányt Sopronba, az ostrom alatt is a fővárosban maradt, hogy segítséget nyújtson a rászorulóknak.
Utóbb a Szövetséges Ellenőrző Bizottság éppen arra hivatkozva utasította ki Rottát, hogy a nyilas hatalomátvétel után is állomáshelyén maradt. A döntés hátterében ugyanakkor az a szempont is felsejlik, hogy a Szovjetunió nem akarta, hogy a szokásjognak megfelelően az apostoli nuncius legyen a diplomáciai kar doyenje: ezt a tisztet újonnan Budapestre érkezett követének, Georgij Makszimovics Puskinnak kívánta biztosítani. Angelo Rotta így 1945. április 6-án elhagyta Magyarországot, és előbb vonattal Isztambulba utazott, majd két hónapos kényszerpihenő után hajón jutott el Rómába.
Georgij Makszimovics Puskin (tányérsapkában) 1949-ben immár Berlinben Wilhelm Pieck NDK-elnökkel
Kiutasításával sem a Szentszék, sem a magyar kormányzat nem tekintette megszakítottnak a kétoldalú kapcsolatokat, a következő években
ismételt kísérletek történtek arra, hogy a korábbi nuncius visszatérhessen Budapestre.
A kormány kérése nyomán, melyet Mindszenty bíboros 1945. decemberi római útja alkalmával személyesen közvetített, a Szentszék azzal az indokkal kívánta ismét Rottát küldeni, hogy egy másik személy kinevezése indokolatlan időveszteséget okozna, ráadásul a doyeni tisztség kérdését is felvetné. A kapcsolat helyreállítása érdekében ugyanakkor arra is készséget mutattak, hogy amennyiben a doyeni tisztség nem biztosítható számára, akkor internunciusként küldik vissza Budapestre. A bizonytalan magyarországi bel- és egyházpolitikai helyzetben XII. Piusz 1946-ban végül a diplomáciai kapcsolatok rendezésének halasztása mellett döntött.
Angelo Rotta neve 1948-ban, az elmérgesedő állam–egyház viszony rendezése érdekében Magyarországra küldendő apostoli vizitátor személye kapcsán került ismét elő. Czapik Gyula egri érsek 1948. szeptemberi római látogatásán benyújtott előterjesztése nyomán XII. Piusz annak ellenére a jó helyismerettel rendelkező Rottát kívánta a helyzet felmérésére Budapestre küldeni, hogy az év elején a Szentszék jelzést kapott: a kapcsolatok normalizálását változatlanul szorgalmazó magyar kormány apostoli vizitátor küldését nem ellenzi, de ragaszkodik ahhoz, hogy az ne az egykori nuncius legyen. Mivel
a budapesti vezetés 1948 őszén már nem a viszony rendezéséről, hanem a katolikus egyház megtöréséről
döntött, a kinevezett apostoli vizitátornak végül mondvacsinált ürüggyel nem adtak beutazási engedélyt.
Czapik Gyula egri érsek Czeyda-Pommersheim Ferenc sebészprofesszorral (Fortepan, adományozó: Hámori Gyula)
Ezt követően sem szakadt meg teljesen Angelo Rotta kapcsolata Magyarországgal. Egy évtizeden keresztül, 1959-ig még az államtitkárság tanácsadójaként dolgozott, ahol magyar ügyekben rendre kikérték a véleményét. Élete utolsó éveiben pedig, 1965. február 1-jén a vatikáni Szent Márta Házban bekövetkezett haláláig, a II. vatikáni zsinat előkészítésében kulcsszerepet játszó, 1960. június 5-én felállított Keresztények Egységének Titkársága munkatársaként szolgált.
Anyaegyházmegyéjében, az Alfredo Ildefonso Schuster OSB milánói érsek által Venegonóban építtetett új főegyházmegyei szeminárium temetőjében helyezték örök nyugalomra. Budapesti nunciusként tanúsított önfeláldozó munkásságának az egykori nunciatúra falán 1992. április 6-án elhelyezett tábla állít emléket, embermentő tevékenységét pedig a jeruzsálemi Yad Vashem 1997. július 16-án a Világ Igaza cím adományozásával ismerte el.
Nyitókép: Angelo Rotta Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát (jobbra) és Kühár Flóris bencés szerzetes társaságában Fotó: Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
