Az 1970-es évekbeli dél-koreai közállapotokra emlékeztető fejlemény azonban már a XXI. század körülményei között zajlott, így a drasztikus döntés végkimenetele is másképp alakult, mint a tekintélyelvű diktatúra korszakában. A Nemzetgyűlés felé haladó katonai járművek elakadtak a modern Szöulra jellemző hatalmas esti dugóban, a szükségállapot bevezetése pedig a közösségi médián keresztül pillanatok alatt hatalmas felháborodást keltett. Szinte teljes nemzeti egység bontakozott ki abban, hogy az elnök döntése felelőtlen és indokoltatlan; ráadásul a hivatkozott „észak-koreai támogatással tevékenykedő csoportosulások” helyett a szükségállapot bevezetésének valódi oka az volt, hogy a nemzetgyűlési többséggel rendelkező ellenzék egyre közelebb került ahhoz, hogy megpróbálja alkotmányos eszközökkel elmozdítani a népszerűtlen államfőt.
Bocsánatot kérő rohamsisakos katonák
Meglehetősen enervált módon reagált a hadsereg a kiadott parancsokra: néhány csapatszállító helikopter megjelent ugyan a Nemzetgyűlés épületénél, de a katonák igyekeztek nagyon óvatosan, csupán egy földszinti ablakot betörve bejutni az épületbe. Ez a kínos óvatosság jellemezte azokat az egységeket is, amelyeket a média megszállására vezényeltek, egy helyi befolyásos médiaceleb otthonánál például nekiálltak szakszerűen leszerelni a szúnyoghálót a lakásba való bejutás érdekében. Később a dél-koreai médiát bejárták azok a felvételek, amelyeken éjjellátó készülékkel felszerelt, rohamsisakos és gépkarabélyos katonák teljes harci díszben meghajolva bocsánatot kérnek a tüntetőktől, maguk is érzékeltetve az elrendelt szükségállapot értelmetlenségét és abszurditását.
A rendkívüli helyzet szerencsére csupán hat órán keresztül állt fenn, mivel a törvényhozás tagjai kellő számban jutottak be a Nemzetgyűlésbe ahhoz, hogy megszavazzák azt a határozatot, amely kötelező érvénnyel felszólította az elnököt a szükségállapot felfüggesztésére. A dél-koreai demokrácia tehát jól vizsgázott, ugyanakkor a helyi szekértáborok közti politikai állóháborúnak még legkevésbé sincs vége.
Politikai szekértáborok Dél-Koreában
Hagyományosan kétpólusú a dél-koreai politika: az egyik oldal a fejlettebb régiókhoz kötődő konzervatív oldal, akik a hatvanas-hetvenes évekbeli tekintélyuralmi rezsim politikai örököseinek tekinthetők; a másik oldal pedig a fejletlenebb régiókhoz kapcsolódó helyi baloldal, akik a múlt század második felére jellemző nagy diáktüntetések – demokratizálódást követelő – szellemiségének továbbvivői. A konzervatív oldal mind szorosabbra fűzné a viszonyt az Egyesült Államokkal, a baloldal pedig egy kicsit mindig lazítana ezen a reláción, sőt rendszerint megpróbálkozna azzal, hogy szót értsen Észak-Koreával. A baloldal az ország fennállása óta csupán három alkalommal tudott kormányra kerülni, legutóbb 2017–2022 között volt hatalmon, de a konzervatívok 2022 tavaszán csak rendkívül minimális különbséggel nyerték meg az elnökválasztást. A jelenlegi feszültségek tehát innen származnak, ráadásul Jun Szogjol személyével kapcsolatban már beiktatását megelőzően is felvetődtek bizonyos kételyek, amelyek komoly feszültséget gerjesztettek a dél-koreai társadalomban.
Ilyen volt az elnöki hivatal és a rezidencia – a külföldi sajtóban Kék Ház néven emlegetett épületegyüttes – használatának ügye. Az akkor még államfőjelölt Jun ugyanis bejelentette, hogy nem fog beköltözni az egykori királyi palota mögötti épületkomplexumba, amely az ország létrejötte óta az államhatalom megtestesítője volt, inkább új helyszínt választ hivatalának. A helyi sajtóban napvilágot látott oknyomozás szerint a megosztó döntésre azért került sor, mert az elnökjelölt környezetében egy befolyásos sámán (!) negatív fejleményeket jósolt arra az esetre, ha Jun a Kék Házban kezdené meg elnöki tevékenységét. A megválasztott államfő tehát új helyszínre tette át hivatalát, ugyanakkor nem sokkal később komoly kérdéseket vetett fel Jun alkalmasságával kapcsolatosan az az incidens, amikor az új elnöki komplexum biztonságát firtató kérdésekre a megválasztott elnök élő adásban kezdte el megmutatni, hogy pontosan hol fognak elhelyezkedni az őt védő bunkerek.
A first lady hagyományos szerepe
Hasonlóan megosztó tényező volt már kezdetek óta Jun feleségének, Kim Gonhi asszonynak személye, a first lady ugyanis Dél-Korea korábbi elnöki hitveseivel szemben korántsem maradt a háttérben: nagy érdeklődést tanúsított a közügyek iránt, illetve különböző botrányos esetekkel irányította magára a figyelmet. (Ezek csúcsa volt, amikor egy lobbistától luxustáskát fogadott el, majd a megkérdőjelezhető tőzsdei tevékenységtől kezdve az édesanyja által végrehajtott sötét ingatlanügyletekig számos téma járta be a helyi sajtót.)
A Koreai Köztársaság fennállásának csaknem nyolc évtizede során két államfő hitvese került politikai reflektorfénybe . Az egyik Li Szin Man elnök (regnált 1948 és 1960 között) volt, aki a legkevésbé sem tartozott az európai értelemben vett demokrácia gyakorlói közé; osztrák származású felesége, Francesca Donner asszony ugyanakkor ügyesen állt helyt a „haza atyjának felesége” szerepében. A másik előtérbe került first lady pedig a modernizációt végigvezénylő Pak Csong Hi tábornok-elnök (regnált 1963–1979 között) felesége, Juk Jong Szu asszony volt, aki ugyancsak emlékezetes tartalommal töltötte be hivatását – egészen addig, amíg 1974-ben egy protokolláris eseményen merénylő golyója halálra nem sebezte. Dél-Korea eddigi elnöki hitvesei alapvetően családanyák voltak, akik a családi „tűzhely melegét” voltak hivatottak kivetíteni a nemzet egészére. Jun Szogjol elnök hitvese azonban sokkal inkább a divatbemutatók és a luxusmárkák világát testesíti meg, mintsem azt a szerepkört, amelyet a dél-koreai társadalom alkalmazottként dolgozó milliói magukhoz közelállónak tudnának érezni.
Az elnökkel szembeni feszültség az elmúlt hónapok során tehát folyamatosan fokozódott, december 3-án pedig váratlanul és abszurd módon a szükségállapot kihirdetésébe torkollott. A lépés rendkívül kontraproduktívnak bizonyult, és minden valószínűség szerint azt fogja eredményezni, hogy az elnök nem tudja kitölteni a mandátumából hátralévő időt. A közjogi felelősségre vonás kezdeményezésének első kísérlete szombaton megbukott ugyan, de az ellenzék azt ígéri, hogy akár hetente újra és újra megkísérlik az államfő elmozdítását. A dél-koreai belpolitika következő időszaka tehát korántsem ígérkezik eseménytelennek!
A szerző Korea-kutató, korábbi szöuli nagykövet
Nyitókép: Jun Szogjol dél-koreai elnököt bebörtönzött rabként ábrázoló bábut visz egy tüntető, aki társaival együtt az államfő felmentését követeli a parlament szöuli épületének közelében 2024. december 7-én (fotó: MTI/AP)
