Robert Schuman francia külügyminiszter 1950-ben a legyőzött Németországnak és más országoknak tett ajánlatként egy Európai Szén- és Acélközösség létrehozásának tervével állt elő. Elgondolása sokak számára meglepetést okozott, néhányan illúziónak minősítették, a kommunisták egyenesen Franciaország árulójaként támadták Schumant.
A gazdaság és a hadviselés szempontjából alapvető fontosságú áruk termelésének és kereskedelmének összekapcsolásával azon ősi ellenségek békés érdekeit tudták érvényesíteni, akik háromnegyed évszázadon keresztül, Bismarck kancellártól Hitlerig, katonák és civilek millióit mészárolták le az egymással szembeni háborúkban. A következő hetvenöt év alatt ez a közösség a mai huszonhét tagú Európai Unióvá nőtte ki magát, egységes piaccal, határellenőrzés nélküli schengeni rendszerrel és közös valutával.
Schuman mint Európa atyja halála előtt arra emlékeztetett, hogy
„Európát nemcsak a szabad népek kedvéért kell létrehoznunk, hanem azért is, hogy befogadjuk a keleti népeket,
akik, miután megszabadultak az őket sújtó elnyomás alól, tőlünk kérik majd a befogadásukat és erkölcsi támogatásunkat…” Hasonlóképp gondolkodott Konrad Adenauer is, amikor kijelentette: „Az egyesült Európa kevesek álma és sokak vágya volt, de mindenki számára szükségszerűséggé vált.”
Robert Schuman (jobbra) és Konrad Adenauer (középen), a közös európai ház megálmodói (multimedia.europarl.europa.eu)
A békés Európa egészének megteremtése azonban számos ok miatt valójában máig nem fejeződött be.
A közös európai ház, amelyről Schuman és később Mihail Gorbacsov is gyakran beszélt, nem készült el.
Három éve ismét véres és tragikus háború zajlik a kontinensen, amelyet Oroszország Ukrajna elleni támadása indított el, de gyökerei és okai jóval mélyebbre nyúlnak. Ezek az okok a több mint tíz éve tartó második hidegháborúban érhetők tetten. Ne feledjük, hogy a XX. században három európai háború vált világháborúvá – az első, a második és a hidegháború. A Nyugat megnyerte a hidegháborút, de nem nyerte meg a békét.
Ukrajna és a Nyugat nem nyeri meg a Közép-Európa szomszédságában dúló háborút sem, melynek mérhetetlen veszteségei
és negatív következményei napról napra nőnek. Sok kommentátor és politikus az USA és az Orosz Föderáció közötti, ukrán területen vívott proxyháborúnak nevezi a történteket.
A Schuman-terv alapelvei azonban máig nem évültek el. Olyanok, mint a gyökerek, amelyekből a fa és az emberi közösség is táplálkozik. Nyugat-Európa fővárosai ismételten a fegyverkezés fokozását, a védelem finanszírozásának növelését követelik, de az eladósodott államokat és a meggyengült gazdaságokat ez nem tudja megerősíteni. A megfélemlítés politikájával a békét nem fogjuk megnyerni.
Lényeges, hogy a konfliktus okait és ne a tüneteit próbáljuk kezelni.
Ha hetvenöt éve a békefolyamatot az ősi ellenségek, Franciaország és Németország kezdeményezték, akkor ma ez civilizációnk két katonai-ipari és nukleáris hatalma számára jelent elodázhatatlan feladatot. Oroszország és az Egyesült Államok már egy évtizede áll szemben egymással. Miután az USA kül- és belpolitikájában most jelentős változás következett be, és Donald Trump és a republikánusok a szenátusban és a kongresszusban is többséggel bírnak, az amerikai döntések felgyorsultak, s gyakran meglepőek, de határozottan a háború befejezésére irányulnak.
Ján Figeľ volt szlovák miniszterelnök-helyettes, egykori uniós biztos, a Schuman-örökséget tanulmányozó Clementy Alapítvány Tudományos Bizottságának elnöke (Ján Figeľ archívumából)
A változásnak a párbeszéddel kell kezdődnie, a kölcsönösen előnyös együttműködéssel kell folytatódnia, és egy minőségi változással a nemzetek új közössége felé kell haladnia. Ez a hosszú távú cél azonban nem Trumpról vagy Bidenről szól, még csak nem is Putyinról vagy Zelenszkijről. Mert a vezetők jönnek és mennek, és főleg halandók. A béke azonban azon nemzetek tartós érdeke, amelyek kitartanak és túlélik a háborúk és az emberi veszteségek viszontagságait is. A háborúkban a határok változnak, de a legértékesebbek mégis az emberek. Az emberi élet értéke meghaladja az anyagi dimenziókat. Ezért fontos a testvérgyilkos hadműveleteknek véget vetni, és a kapcsolatok új minőségére törekedni, amelynek középpontjában mindig az egyes ember és a család, minden nemzet és a közösség méltósága áll.
Olekszandr Szirszkijnek, az ukrán hadsereg főparancsnokának Moszkvában élnek a szülei és egy testvére. Ők oroszok. Ez a példa fájdalmas képet ad a valóságról.
Az USA és Oroszország közötti párbeszédnek a konfliktusok és a hadviselés szempontjából kritikus nyersanyagokra és erőforrásokra – az energiára, a természeti erőforrásokra, az információs technológia és szellemi tulajdon védelmére – kell összpontosítania. Ezen erőforrások és nyersanyagok, valamint a kulcsfontosságú infrastruktúrák közös piacokon való egyesítését és értékesítését más országoknak is fel kellene ajánlani.
Ez az egyesítés összeköti majd Alaszkát Kamcsatkával, áthaladva Európán és Közép-Ázsián keresztül.
A történelem, a szoros kapcsolatok és az érdekek az északi félteke új és a világ fejlődése szempontjából meghatározó közössége mellett szólnak. Ez teremtené meg a békés együttműködés legnagyobb nemzetközi lehetőségét.
Ez a megoldás pozitív hatással lehetne a Közel-Keletre, Afrikára és a világ más régióira is. Egy ilyen közösség kialakulása példátlan fejlődést hozna a részt vevő államok és gazdaságok számára. Ez nem ellentétes az EU érdekeivel és jobb működésével. Egy ilyen minőségi változás, amely méltó egy emberibb XXI. századhoz, magában foglalja a közös biztonsági architektúrát is, amely nem zárja ki a jövőbeli védelmi szövetséget sem.
A Nyugat és Kelet közötti közeledés és együttműködés víziója ugyan hosszú távú folyamatot feltételez, de összhangban van a nagy pápa, Szent II. János Pál elképzelésével,
aki szerint Európának mindkét tüdejével – Nyugattal és Kelettel – kell lélegeznie. Ez a kép megegyezik a keresztény szellemi örökség és etika által formált kontinens képével. Ma a nyugati részt az etikai relativizmus és az új ideológiák gyengítik, a keleti rész pedig testvérgyilkos háborúban vérzik.
Egy ilyen jövőképet talán jelenleg még nehéz felvállalni, s bizonyára akadnak, akik azt valószínűtlennek és elfogadhatatlannak tartják. Dean Acheson amerikai külügyminiszter, akivel Schuman a béketervéről egy nappal annak közzététele előtt konzultált, emlékirataiban úgy írt a béketervről, mint „lélegzetelállító lépésről a Nyugat-Európa egyesítése felé vezető úton”, de amelynek megvalósítását első látásra elképzelhetetlennek tartotta. Ma már természetesnek vesszük, hogy ez az egyesülés megtörtént…
Dean G. Acheson amerikai külügyminiszter elképzelhetetlennek tartotta Nyugat-Európa egyesítését (Wikipedia)
A geopolitikai és gazdasági érdekek és fejlemények fent említett konstruktív irányultságának keretében könnyebben és gyorsabban találunk elfogadható megoldást az ukrajnai béke mielőbbi megteremtésére, a menekültek visszatérésére és az elpusztult területek újjáépítésére. Ebben a folyamatban éppen azoknak a közép-európai országoknak kellene aktív, konstruktív és kreatív szerepet vállalniuk, amelyek gyakran voltak a nagyhatalmak közötti háborúk hadszínterei, amelyek máig élő emlékeket őriznek hazájuk lerohanásáról és megszállásáról, a szabadság és függetlenség elvesztéséről, de a hatalmi viszonyok sikeres és demokratikus átalakulásáról, illetve a közös Európa kialakításáról is.
A békéért tett kreatív és konstruktív erőfeszítéseknek felül kell múlniuk a korábbi háborús erőfeszítéseket.
Ezért a Nyugatnak ma több bölcsességre, nagyobb bátorságra és mindenekelőtt egy észszerű és felelősségteljes politika kialakítására van szüksége, nem pedig csak több pénzre, melyet lőszerre és fegyverkezésre költ. Olyan államférfiakra van szükségünk, akik képesek az összképet látni és messzebbre nézni, az elkövetkező generációk érdekeit is szem előtt tartva. Amikor a jövőről van szó, nem ajánlom sem az olcsó optimizmust, sem a sötét pesszimizmust, hanem mindenekelőtt a szilárd elszántságot. Mert a béke, a biztonság és a jólét civilizációnkban nemcsak lehetséges, de el is érhető!
Fordította: Molnár Imre
Nyitókép: Ősi ellenségek megbékítői: Konrad Adenauer német kancellár és Robert Schuman (volt) francia miniszterelnök 1957-ben (kas.de, fotó: Peter Bouserath)
