Előadásában Jen professzor két célt tűzött ki maga elé: egyrészt, hogy azonosítsa a nemzetközi környezetben végbemenő változásokat, másrészt, hogy ezeken keresztül magyarázza a kínai külpolitikai stratégiát. A nemzetközi környezet markáns jellegzetességeinek felvázolása során három fő szempontra helyezte a hangsúlyt. Először is a nemzetközi hatalmi struktúrának a kínai–amerikai mintegy bipoláris helyzetére mutatott rá. Bár több fontos szereplője is van a nemzetközi rendnek, ezek legjobb esetben is csak regionális hatalmak, és kapacitásaik jelentősen elmaradnak a két vezető nagyhatalométól. Jen kiemelte, hogy
a kapacitások tekintetében az Egyesült Államok továbbra is jelentős előnyben van Kínához képest, és az elmúlt évek trendjei alapján azt sem lehet biztosan állítani, hogy a két nagyhatalom közötti olló záródni fog a közeljövőben.
Korunk második markáns jellegzetessége Jen szerint, hogy a globalizáció megtörhetetlennek tűnő trendjében is változás látszik: a nagyhatalmi vetélkedés miatt a világgazdaság egysége megbomlik a védővámoknak, a hazai termelés állami támogatásának és a gazdasági háborúknak köszönhetően. Az ellenglobalizáció eredményeként a hidegháborúra emlékeztető blokkosodási folyamatok mennek végbe. Végül napjaink harmadik fő iránya, hogy beléptünk a digitális korszakba. A digitális gazdasági fejlődés fő nyersanyaga, az adat olyan speciális erőforrás, amely végtelen: minél többet fogyasztunk belőle annál több van. Azok az országok, amelyek képesek az adatokat hatékonyan felhasználni, gyorsan előnyre tehetnek szert a többiekhez képest. Nem meglepő, hogy a két vezető nagyhatalom is mindent megtesz, hogy lekörözze a másikat ebben a szférában. Jen professzor azzal zárta értékelését, hogy a hidegháború utáni kor véget ért. Ebben az új történelmi időszakban a szabályok és a normák meginogtak, ami egyre kiszámíthatatlanabb és durvább megoldásokat eredményezhet a nemzetközi kapcsolatokban. Többször nyomatékosan felhívta a közönség figyelmét, hogy veszélyes új korszakba léptünk.
Jen Hszüe-tung az USA pekingi nagykövetével, Nicholas Burns-zel 2022-ben
Az előadás második felében Kína külpolitikai stratégiáját állította a professzor a középpontba. Mielőtt azonban rátért volna arra, hogy a kínai kormány milyen válaszokat ad a felvázolt kihívásokra, kontrasztként bemutatta az amerikai stratégiát is. Az Egyesült Államok elsődleges célja, hogy vezető szerepét megtartsa. Kínát fő stratégiai versenytársaként határozza meg, amely képes vezető pozícióját megingatni. A Kínával szembeni célját a feltartóztatás elve határozza meg, amely azonban szelektív. Elsősorban a katonai és technológiai térre fókuszál, bizonyos területeken azonban hagy lehetőséget az együttműködésre (a „kis udvar és magas kerítés” politikája). Stratégiája lényegében megismétli a hidegháború idején alkalmazott stratégiát, abban a reményben hogy ezzel az új nagyhatalmi versenyt is megnyerheti. A stratégia markáns elemei is hasonlítanak a hidegháborús időszakéhoz. Konkrét lépéseket tesz azért, hogy saját és szövetségesei gazdaságát függetlenítse Kínától. És nem meglepő módon újra szerepet kap az ideológia, habár ez inkább eszköz lesz, mint cél. Kína ezzel szemben mindent megtesz, hogy elkerüljön egy új hidegháborút, mert sem az ideológiai versengés, sem a proxy-háborúk nem támogatják a céljait. Jen állítása szerint Kína elsődleges célja a hatalmi szakadék tágulásának megakadályozása és a geopolitikai környezet számára kedvező, de korántsem egyszerű átalakítása.
Legalább ennyire fontos Kínának, hogy a globalizációt fenntartsa, mert ez a záloga az ország újjászületésének, ami a Kínai Kommunista Párt egyik központi ígérete.
A célok elsődleges eszköze az Övezet és Út kezdeményezése, amely révén Kína a globalizációt fenntartani kívánó országok számára nyújt együttműködési lehetőséget.
Jen professzor előadása egyfelől a magyar közönség számára fontos üzenettel bír. A világ egyik vezető hatalmának talán legbefolyásosabb gondolkodója egyetért azzal a tézissel, hogy egy új korszakba lép a világ, amely sokkal kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb lesz, mint az előző évtizedek. Tanulságos az is, hogy kínai szempontból miként foglalható össze a versengő amerikai külpolitikai stratégia. Másfelől azonban az előadás komoly hiányérzetet is hagyott a hallgatóban. Az a benyomás támadt az emberben, hogy ugyan a kínai vezetés látja a világ változásait, és érzékeli az Egyesült Államoktól kapott pofonokat, mégis tisztán galamblelkű stratégiai választ ad minderre, szemben a korábbi gyakorlatával, a „harci farkasok diplomáciájával”.
Az előadás tehát egyértelműen azt a célt szolgálta, hogy Kína vonzó oldalát domborítsa ki,
és azt üzenje a magyar hallgatóságnak, hogy Kína felelősségteljesen eljáró nagyhatalom. Az előadáson el is hangzott, a minőségi növekedéshez Kínának szüksége van Európára, amelynek jómódú piaca felszívja a magasabb hozzáadott értékű, de ezért drágább termékeket gyártó kínai ipar termékeit. A hallgató ezért nem szabadulhatott attól a gondolattól, hogy a kínai elitnek kell hogy legyen alternatív terve is a jövőre nézve. Ezeknek az alternatíváknak taglalása összeségében jobban illett volna a világ egyik legismertebb realista politikai gondolkodójához.
A szerző történész, az NKE John Lukács Intézetének munkatársa
Nyitókép: Jen Hszüe-tung a Danube Institute-ban, beszélgetőtársai: a szerző Eszterhai Viktor (bal) és Eric Hendriks az intézet vendégkutatója
