Zelenszkij elnök kínkeservesen fizeti meg az árát annak, hogy a 2023-as évet a keleti országrészt visszavívó ukrán haderő mítoszára építette fel. Örülhet, ha politikailag túléli. Könnyebb lenne a helyzete, ha nem lett volna ez a mítosz. Ha ugyanis nincs olyan várakozás, hogy most mindent visszaszereznek, akkor az a kevés, amit visszaszereztek, a körülményekhez képest óriási siker lenne.

Izrael is drágán fizette meg a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer oltalma alatt élő ország megtámadhatatlanságának mítoszát. A Hamász-támadás miatti nemzeti tragédia bárkinek a politikai pozícióját megrengette volna, aki éppen ekkor kormányozza Izraelt. Mivel Netanjahu van hatalmon, elsősorban neki kell megküzdenie a mítosz szertefoszlásának politikai következményeivel, a számonkéréssel, ahogyan Golda Meirnek is 1974-ben a jom kippuri háború után.

Sorolhatnánk még számos példát a nagyvilágból azokra a mítoszokra, amelyeket 2023 szertefoszlatott: Amerika és Franciaország álmát a mellettük elkötelezett Száhel-államokról, illetve Putyin ábrándját arról, hogy egy olyan országcsoport élén lépjen föl Amerika globális befolyásának alternatívájaként, amelyiknek végül el sem mert menni a csúcstalálkozójára, félve, hogy letartóztatják, és így tovább.

 Választási plakát 1931-ből (fotó: Földes Imre, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)
 

Csak arra a következtetésre ne jussunk ezekből a példákból, hogy rajtunk kívül mindenki mítoszok csapdájába esik, minket azonban szükségszerűen megkímél ettől, hogy bátran merünk nemet mondani a ránk nehezedő nyugati nyomásgyakorlásnak! Nekünk ennek a mítosznak a csapdájába nem szabad beleesnünk. Önmagában az, hogy képesek vagyunk ellentmondani, nem siker, csak akkor, ha eredményes politikát tudunk szembehelyezni azzal, amire rá akarnak minket kényszeríteni.

Ebből a szempontból 2023 számunkra is fontos tanulságokkal kell hogy szolgáljon. A nyugati nyomásgyakorlást a kormány nagyrészt elhárította, de közben az ország az EU legnagyobb reáljövedelem-visszaesését szenvedte el. Nemcsak egyet a sok közül, hanem a legnagyobbat. Pedig

a szankciók árát nemcsak nekünk kellett megfizetnünk,

hanem más EU-tagoknak is, köztük hozzánk hasonló közép-európai országoknak, akik egykor szintén KGST-tagok voltak.

Kincstári optimizmus lenne ennek a jelentőségét bagatellizálni. Az év elején a Mandineren olvastam: „Ahol mindannyian le szeretnénk mérni a gazdaság döntéshozóinak teljesítményét, az a rendelkezésre álló jövedelmünk alakulása.” Ami most történt, azt mindazok, akik Magyarországon élnek – de köztük is főként a szegényebb rétegek – kőkeményen érezték a pénztárcájukon. Ebből a szempontból 2023-ban nemcsak hogy nem közeledtünk ahhoz a többszörösen meghirdetett stratégiai célunkhoz, amely szerint Magyarországnak Európa egyik legélhetőbb országává kell válnia, hanem kifejezetten távolodtunk tőle.

Az, hogy ennek ellenére a közvélemény-kutatások továbbra is a kormányoldal egyértelmű fölényét mutatják az ellenzékkel szemben, a kormánynak a nemzet körében 2010 óta felhalmozott óriási bizalmi tőkéjét jelzi. A bizalmi tőke inerciája nagy valószínűséggel győzelemre fogja segíteni a kormánypártokat a közelgő európai parlamenti választásokon. Örökké azonban nem fog tartani, hacsak kézzelfogható sikerek formájában új inspirációt nem kap.

Ezért nagyon nem mindegy, hogy a kormányoldal milyen programmal nyeri meg most a választásokat.

Üzenete a 2023-as helyzetből való kijutás egyszerre ambiciózus és hiteles programja, amelyet napról napra jól látható lépésekkel ténylegesen meg is valósít? Vagy azt sugallja, hogy ugyanazoknak az eszközöknek az alkalmazása fogja előbb-utóbb majdcsak megoldani a problémákat, amelyek 2022–2023-ban nem vették elejét ugyanezen problémák kialakulásának?

  Választási plakát az 1920-as évekből  (fotó: Földes Imre, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)

 

Kevés azzal dicsekedni, hogy végre egy számjegyű az infláció, és a recesszió helyét kezdi átvenni a gazdasági növekedés. A 2023-ban bekövetkezett lemaradás behozásához a többi európai országénál gyorsabb GDP-növekedést és főként magasabb reálbér-növekedést kell elérnünk. Ennek a hiteles programját kell felmutatni a társadalom számára. A termelési értékláncok legmagasabb hozzáadott értéket előállító és ezért legjobban fizető szakaszait kell hazánkba vonzani. Ezekhez a befektetésekhez történő kapcsolódásban kell a magyar kis- és középvállalkozásokat sikeresen segíteni.

Magyarországnak nem a kis fizetést biztosító összeszerelő üzemek nemzetgazdaságai között, hanem a világban zajló technológiai forradalom élvonalában van a történelmi helye. A kormányoldalnak ezt kell hitelesen képviselnie.

 

Nyitókép: Az Egységes Párt választási plakátja 1931-ből, részlet (fotó: Földes Imre, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)