Háborús erőfeszítések

Bár az orosz–ukrán háború 2024-ben végig megőrizte felőrlő, kifárasztó jellegét, az év során fontos fejlemények történtek, amelyekkel a felek egyrészt saját hadviselő képességüket igyekeztek megőrizni, másrészt megpróbálták kibillenteni és gyengíteni a szemben álló fél erejét. 2025 elejére Oroszország mégis mind élőerő, mind pedig tűzerő tekintetében jelentős fölényre tett szert.

Kijev áprilisban elfogadta a mozgósítási törvény régóta késleltetett reformját, ami által huszonhétről huszonötre csökkentették a besorozható férfiak korhatárát, perspektivikusan százezrekkel bővítve az elérhető emberállományt. Eközben Oroszország a „szokásos” tavaszi sorozást hajtotta végre: miután 2023 júliusában huszonhétről harmincra emelték a férfiak besorozhatóságának felső korhatárát, 2024. április 1-jén százötvenezer sorállományúnak küldték el a behívót, de frontszolgálatra hivatalosan továbbra is csak szerződéses önkéntesek toborzása, „rejtett mozgósítás” által küldenek katonákat. Ezért úgy becsülik, hogy az év folyamán élőerő viszonylatában a front különböző szakaszain 1:2 és 1:6 között alakult az erőfölény az oroszok javára. A tűzerő tekintetében az orosz hadiipar termelési kapacitásbővítése mellett az is hozzájárult az 1:5 arányú orosz fölény stabilizálódásához, hogy Észak-Koreától mintegy 4,8 millió tüzérségi lőszer érkezett.

Orosz oldalról azzal sikerült nehéz helyzetbe hozni az ukrán védelmet, hogy Avgyijivka 2024. februári elfoglalását követően Donyeck megyében nem tudták stabilizálni a frontot. Az év folyamán harmincöt-negyven kilométert nyomulva nyugat felé a megye mintegy nyolcvan százalékáig sikerült ukrán területeket elfoglalni, beleértve Torecket, Vuhledárt és Velika Novoszilkát is, fokozatosan rázárva Pokrovszkra az utolsó donyecki „erődrendszert”, Szlovjanszk és Kramatorszk déli szárnyán. Ennek nemcsak a védőerők feltöltöttségének hiánya volt az oka, hanem az is, hogy nem építettek ki időben és megfelelő módon védelmi vonalakat az Avgyijivka mögötti térségben. Az ukrán erők további megosztása érdekében májusban az oroszok Harkiv megye északi részén, Vovcsanszk térségében is betörtek ukrán területre, amit végül is sikerült megállítani. Összességében az orosz területfoglalás négyezer-százhatvannyolc négyzetkilométert tett ki a háború harmadik évében – négyzetkilométerenként átlagosan legalább száz fő veszteséggel „fizetve” mindezért.

Ezzel szemben 2024 augusztusában váratlan betöréssel az ukrán fegyveres erők mintegy ezer négyzetkilométert foglaltak el Oroszország Kurszk régiójában, Szudzsa központtal. A támadás célja elsősorban az volt, hogy lehetőleg orosz erőket vonjanak el a donbaszi fő erőkifejtés irányából – ami végül is csak korlátozottan sikerült –, másodsorban, hogy lekössék azt az addigra kialakult orosz tartalékot, amelyet akár a főirányban, akár más frontszakaszon vagy éppen új támadási irányban is bevethettek volna. Végül, amennyiben itt ukrán kézen maradnak területek, azok később cserealapot képezhetnek Oroszországgal. A legfeljebb harmincezer fős ukrán csoportosítással szemben hatvanhétezer orosz és tizenegyezer észak-koreai katonát vetettek be, és fél évvel később is még csak a terület felét tudták visszafoglalni. [Lapzártánkkor úgy tudjuk, az elfoglalt területek nagy részét az orosz csapatok visszafoglalták, mindössze 63 négyzetkilométer van ukrán ellenőrzés alatt – a szerk.]

Az elmúlt évben tovább nőtt a mélységi rakéta-, drón- és légicsapások intenzitása mindkét fél részéről – Oroszország fölénye azonban ezen a téren is meghatározó maradt. 2024 legfontosabb célpontját az ukrán energetikai infrastruktúra jelentette, és a korábbiakkal ellentétben ezúttal az erőműveket vették célba, aminek eredményeként őszre az energiatermelő-kapacitás hatvanöt százalékát elpusztították. Eközben az ukrán hadiipari fejlesztéseknek köszönhetően Kijev is képessé vált az orosz hátországban olajfinomítók, katonai repterek és lőszerraktárak pusztítására. Az ukrán csapásmérő képességet erősítette az is, hogy az Egyesült Államok novemberben jóváhagyta az ATACMS rakéták és a brit–francia Storm Shadow/Scalp-EG robotrepülők bevetését oroszországi területek ellen is.

Veszteségek

Az orosz emberveszteségeket három év alatt százhetvenkétezer halottra és hatszáztizenegyezer sebesültre becsülik, akik közül kétszázharmincötezer súlyos, maradandó fogyatékosságot szenvedett el. Az ukrán veszteségek hetven–százezer halottra és háromszáznyolcvanezer sebesültre rúghatnak, amihez az ENSZ Emberi Jogi Megfigyelő Missziója szerint legalább tizenkétezer-ötszáz azonosított civil halott és huszonnyolcezer-négyszáz sebesült adódik – azzal a megjegyzéssel, hogy az oroszok által megszállt területeken a civil veszteségeket több tízezerre teszik; csak Mariupol 2022-es ostromakor húsz–nyolcvanezer közé becsülik a civil halottak számát. Az ukrán betörés során megszállt kurszki orosz régióban háromszázötven civil halottról nyilatkozott a helyi közigazgatás, és nemzetközi becslés alapján az itt harcoló észak-koreai katonák közül ezeregyszáz–háromezer vesztette életét.

A harcok harmadik évének hadműveletei, különösképpen az intenzív, gyalogságra támaszkodó orosz támadó műveletek minden korábbinál nagyobb ütemben növelték a veszteségeket. A katonai és titkosszolgálati elemzéseket végző holland kutató csoport, az Oryx számításai alapján az alábbi ábrában foglaltuk össze az igazolt, tényleges orosz és ukrán haditechnikai veszteségeket. Mindazonáltal a bevethető eszközök mennyisége – orosz oldalon még mindig azon a szinten van, mint amikor a háborút eszkalálták 2022 februárjában, még ha a minőség csökkent is. Az ukrán erők hadieszközben nem szenvednek kritikus hiányt, de akár erőteljesebb orosz támadás, akár ellentámadás esetén további nyugati támogatásra szorulnak.

A szerző összeállítása

 

Az orosz erőknek, jóllehet hatalmas katonai, emberi és gazdasági erőforrásokat fordítottak számos támadási kísérletükre, nem sikerült megtörniük Ukrajnát. Az ukrán erők továbbra is megakadályozzák azt, hogy az orosz erők átfogó gépesített támadást hajtsanak végre a front egészén, csak kis gyalogsági csoportokban tudnak taktikai előrenyomulást elérni, nagy emberveszteséggel. Eközben a lényegesen kevesebb – bár tagadhatatlanul szintén súlyos – veszteséget elszenvedő ukrán erők egyre több csapást mérnek orosz energetikai létesítményekre, katonai parancsnokságokra, légibázisokra és csapatösszevonási helyszínekre.

2025: Elkezdődhetnek a tárgyalások – de békéhez vezetnek-e?

Már 2024 őszén is erős kételyek fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy amennyiben Donald Trump visszatér a Fehér Házba, milyen Ukrajna-politikát akar folytatni, és hogyan viszonyul majd Oroszországhoz? Zelenszkij elnök nem véletlenül igyekezett kezdeményezni, és már októberben nyilvánosságra hozott egy öt pontból álló „győzelmi tervet”, amely többek között az ukrán NATO-tagságot, stratégiai (nem nukleáris) elrettentő és nagy hatótávolságú csapásmérő képesség kialakítását is tartalmazta – egyúttal felvetve az ukrán ásványkincsek és nyersanyagbázis közös felhasználását az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. Elsődleges célja akkor még az volt, hogy minél erősebb védelmi lehetőségeket és biztonsági garanciákat alakíthasson ki országa számára a stabil, fenntartható békemegállapodás érdekében.

Ehhez képest röviddel hivatalba lépését követően a Trump-kormányzat tagjai felvették a kapcsolatot Moszkvával, majd február 18-án Rijádban kétoldalú tárgyalást folytattak a külügyi vezetők – Ukrajna (és Európa) nélkül. Miközben a rijádi tárgyalás még csak arról szólt, hogy újra élő diplomáciai csatornát alakítsanak ki a két nagyhatalom között, az amerikai adminisztráció tagjainak nyilatkozatai eddig nem azt mutatták, hogy 2025-ben Ukrajna érdekeinek figyelembevételével igyekeznek rendezni a háborút, sokkal inkább valamilyen gyors lezárást próbálnak kialakítani, akár Oroszországnak tett lényegi engedményekkel is. A müncheni biztonságpolitikai konferencia idején látott lépések nyomán az az elemzői vélemény alakult ki, hogy az amerikaiak nem kész tárgyalási stratégiával és rendezési tervvel érkeztek Európába, csupán általános célokkal. Ezek a következők lehetnek.

Induljon el miniszteri szintű tárgyalási folyamat a rendezésről, amelyet később elnöki csúcstalálkozó is követhet. Ennek elsődleges keretét az amerikai–orosz kétoldalú tárgyalások adják. Ukrajna továbbra is támogatható, de csak ha ez Washingtonnak „megtérülő befektetést” jelent, akár az amerikai fegyverek (ukrán vagy európai) megvásárlása, de még inkább az ukrán nyersanyagokhoz való hosszú távú hozzáférés biztosítása által (az amerikai támogatásnak a Trump emlegette háromszázmilliárd dollárjából százhúsz igaz, míg az Unió száznegyvenet, azaz többet adott, miként egyebek közt a Kieli Világgazdasági Kutatóintézet is kimutatta). Mivel az európai rendezési elképzelések (Minszk I. és II.) korábban látványosan elbuktak, és ennek az orosz katonai agresszió folytatása és eszkalációja lett a következménye, Európa csak második körben kap szerepet a tárgyalásokon, miután az alapszabályokat már lefektették. A rendezés „költségeit” döntően Európának kell viselnie, akár az Ukrajnának nyújtható biztonsági garanciák, akár a katonai támogatás fenntartása és Ukrajna pénzügyi-gazdasági támogatása, újjáépítése terén is. Végül közvetlen amerikai és NATO-szerepvállalás a majdani rendezés és megállapodás betartatásában ne legyen.

Ezekre az alapelvekre Pete Hegseth brüsszeli NATO-találkozója, Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kijevi látogatása, a Münchenben elhangzottak, valamint Marco Rubio külügyminiszter és Trump elnök nyilatkozatai alapján következtethetünk. Fontos, hogy Hegseth arról is szólt, hogy Ukrajna nem fogja visszakapni az oroszok által megszállt területeket, és a NATO-tagság sem reális lehetőség Kijevnek – még ha később ezzel ellentétes nyilatkozatok is napvilágot láttak. Ez a kétértelműség abból is származhat, hogy egyelőre igyekeznek a legtöbb tárgyalási opciót életben tartani, bár eddig csak az Oroszországnak nyújtandó egyoldalú engedményekről lehetett hallani. Közben az agresszor fokozza harci cselekményeit, a harmadik évforduló előestéjén indította a háború legnagyobb dróntámadását, főként ukrán infrastrukturális létesítmények ellen, bár legnagyobb részüket az ukrán légvédelem képes volt elhárítani.

2025. március 5.

A szerző az NKE JLI Stratégiai Védelmi Kutatási Programjának tudományos főmunkatársa

Nyitókép: Sz. Eszteró Anett grafikája

•