A zavargások miatt 2023. március 24-én, 1979 óta először magas szintű állami látogatást halasztottak el Franciaországban. III. Károly brit uralkodó első külföldi útja Párizsba vezetett volna, de erre a nyugdíjreformot ellenző megmozdulások miatt nem kerülhetett sor. A francia államfő a hetek óta zajló erőszakos tüntetések, zavargások után, kellemetlen incidenstől tartva döntött úgy, hogy nem kockáztat, inkább a látogatás halasztását kéri.

A francia közvélemény különösen is érzékenyen reagál a nyugdíjreformokra évtizedek óta. A lakosság jelentős része úgy érzi, hogy minden ilyen jellegű törvénymódosítás csökkenti az életszínvonalát. Ez a félelem bizonyos fokig érthető, de Franciaországnak nincs választási lehetősége, mert az 1990-es évek óta napnál világosabb, az állam képtelen hosszú távon finanszírozni a nyugdíjrendszert az átlagéletkor növekedése miatt.

Amikor a háború után a nagyvonalú nyugdíjrendszert bevezették, az átlagéletkor hatvanhat év volt, ma nyolcvanhárom.

Akárcsak elődei, Emmanuel Macron már a 2017-es elnökválasztási kampányában is tudatta, hogy szándékában áll a nyugdíjrendszer módosítása. 2019-ben meg is kezdődött erről a parlamenti vita, de a koronavírus-járvány miatt elnapolták. Macron pedig a 2022-es elnökválasztás miatt – amelyen maga is indult, és amelyet meg is nyert – csak 2023-ban vette elő újra ezt a különösen kényes kérdést. Kezdettől nyilvánvalónak látta, hogy nem lesz könnyű dolga a törvénytervezetet keresztülvinnie a parlamenten, mivel a 2022-es nemzetgyűlési választásokon a kormánypártok nem kaptak abszolút többséget. Macron számolt azzal, hogy a francia alkotmány negyvenkilencedik bekezdésében adott lehetőséggel kell élnie, vagyis nemzetgyűlési szavazás nélkül iktatja törvénybe a tervezetet, habár ezzel a kormányfő elleni bizalmatlansági indítványt kockáztatná meg. A szavazást így kikerülni csak költségvetési vagy ehhez kapcsolódó társadalombiztosítási törvényjavaslat esetén lehet, illetve más tervezet esetén ülésszakonként egyszer. A kormány az alkotmány negyvenhetedik bekezdésében foglalt lehetőséget is számításba vette, amely társadalombiztosítási kérdésben korlátozza a parlamenti vitára rendelkezésre álló időt. Ezért társadalombiztosítási jogszabálytervezetként terjesztette be a nyugdíjreformot.

Hosszú ideig úgy nézett ki, hogy van esély minden kiskapu nélkül is győzelemre vinni a március 16-ra beterjesztett javaslatot, de a szavazás előtt kiderült, hogy nem sikerült megfelelő számú ellenzéki képviselőt megnyerni a megszavazásához. Ezért Élisabeth Borne miniszterelnök asszony az utolsó pillanatban a szavazást elkerülő alkotmányos lehetőséghez folyamodott. Igen ám, de emiatt két bizalmatlansági indítványt is benyújtottak ellene, amelyikből az egyikbe kis híján – csupán kilenc aláírás híján – bele is bukott.

A szavazás – egyébként alkotmányos – elkerülése olajat öntött a tűzre, és spontán demonstrációk robbantak ki az egész országban. A megmozdulások súlyos incidensekhez vezettek, különösen a március 16-át követő napokon. A nagyvárosokban a tüntetők közé

jelentős számban vegyültek Black Blocos, fekete maszkos, kapucnis (általában anarcho-kommunista, neoliberális- és globalizációellenes) fiatalok, akik rombolással-gyújtogatással próbáltak zavargásokat szítani.

Ám a szakszervezetek is összefogtak a nyugdíjreformmal szemben: január óta rendszeresen nagy tüntetéseket és sztrájkokat is szerveznek. Már  január 19-én, a törvénytervezet kormányülésen történő elfogadása előtt elkezdődtek ezek a tüntetések. A franciák többsége – az Elabe közvélemény-kutató intézet szerint a lakosság hetvenkét százaléka – ellenzi az általános nyugdíjkorhatár hatvankét évről hatvannégyre emelését. A törvénytervezet számos más kérdést is szabályoz, de leginkább erre koncentrál az elégedetlenség.

Az első országos tüntetéseken 2 millió emberről számoltak be a szervezők, 1,2 millióról a rendőrség. A hatodik demonstráción állítólag már 3,5 millióan vettek részt, bár a belügyminisztérium szerint csak 1,3 millióan. Március végére azonban jelentősen csökkent a sztrájkolni és utcára vonulni kívánók száma, pedig a szakszervezetek folytatják heti rendszerességgel az országos megmozdulásokat.

A tüntetéseken a szélsőbaloldali pártok is rendszeresen megjelennek, főleg a fiatalok körében agitálnak. Az egyetemisták és gimnazisták csoportjai március 16-ától kapcsolódtak be jelentősebb számban a demonstrációkba. A megjelenésükkel a rendfenntartás is nehezebbé vált, mert ők legtöbbször spontán módon mozognak, közösségi hálón szervezkednek, és bizonyos csoportjaik nem riadnak vissza az erőszaktól sem. A helyzetet tovább nehezítette, hogy március 25-én a Saint-Soline község közelébe tervezett víztározó ellen illegális tüntetésre került sor, ami erőszakba torkollott. A jogvédő szervezetek, illetve a sajtó is megpróbálta úgy beállítani a történteket, mintha kizárólag rendőri túlkapásokról lett volna szó. Így tovább erősödött a rendőrellenesség, és egyes demonstrációkon kifejezett céllá vált a rendfenntartókkal szembeni erőszak.

A francia belpolitikai helyzetet szintén nehezíti, hogy a sztrájkolók egyes csoportjai stratégiailag fontos ágazatokban, a tömegközlekedés, az olajfinomítók és a hulladékfeldolgozás területén okoznak súlyos fennakadásokat – Párizs utcáit el is öntötte a szemét. Március végére ezek a problémák nagyrészt megszűntek, de bármikor újabb blokád alakulhat ki.

A francia társadalomban felhalmozódott feszültség nem új keletű, és nem csupán a nyugdíjreformról szól. Általában nagy a kiábrándulás a politikából, a politikai elitből, így Macron elnök számára nehéz megnyugtató megoldást találni a kialakult belpolitikai válságra.

Különösen, hogy tudatában van annak, hogy az ország nem engedheti meg magának, hogy ha a versenyképességét fenn akarja tartani, felhagy a reformmal.

Macron elnök kivár. Az Alkotmánytanács április 14-én nyilatkozik a jogszabály törvényességéről. Bármilyen döntés születik is, aligha várható az ügy egyszerű lezárása. Amennyiben az elégedetlenség nem csitul, az államfő leválthatja miniszterelnökét, vagy akár népszavazást is kezdeményezhet. A nemzetgyűlés feloszlatása viszont nem tűnik célszerűnek, hiszen tovább gyengítené a kormányerőket. A már második és egyben utolsó államfői mandátumát töltő Macron népszerűsége jelentősen csökkent az utóbbi hetekben. Jóllehet újabb elnökségért már nem indulhat, érdeke, hogy megálljon a lejtmenet, hiszen még fiatal, negyvenöt éves, és nagy valószínűséggel pályázna vezető szerepre, ha másra nem, az EU egyik vezető posztjára, de ehhez is szüksége van franciaországi szimpatizánsai megerősödésére.

A francia nyugdíjreform sorsa tehát kihathat az ország, az elnök, de akár Európa jövőjére is.

Nyitókép: Kukássztrájk Párizsban 2023 márciusában