Az első forduló eredményei még mást mutattak: akkor, 53 százalékos részvétel mellett George Simion közel 41, Nicușor Dan pedig 21 százalékos eredményt ért el (ők ketten elsőkként a tizenegy jelölt közül), a köztük levő különbség pedig 1 882 994 szavazatot jelentett. Ezt fordította meg most Nicușor Dan, aki az összes érvényes szavazat 53,6 azázalékát szerezte meg George Simion 46,4 százalékával szemben. A különbség most 829 589 voks volt Nicușor Dan javára.

Európa vezetőit megnyugtatta az eredmény, hiszen Bukarest centrista polgármestere az Unió, a NATO és Ukrajna mellett foglalt állást, míg az első fordulóban győzelemre álló ellenfele Brüsszel és Ukrajna ellen kampányolt.

A fordulat egyik magyarázata a magasabb részvétel. A végletesen megosztott országban ‒ több elemző is azon a véleményen van, hogy ennyire megosztott még nem volt eddig Románia ‒ a mobilizáció egyértelműen Dant segítette. A részvétel ezúttal közel 65 százalékos volt. Viszont ha az eredményeket a romániai államelnök-választások történeti dimenziójában vizsgáljuk, akkor ez a mostani fordulat nem is annyira példa, előzmény nélküli. Az elnökválasztások a rendszerváltás utáni első évtizedben a mostaninál is nagyobb lázban tartották a választókat ‒ 1996-ban, Emil Constantinescu második fordulóban történő megválasztásakor például 76 százalékos volt a részvétel, és az eredmény a közvélemény meghatározó részében a „második rendszerváltás” élményeként rögzült. De a váratlannak tűnő eredménymegfordításokra is van példa. 2004-ben Traian Băsescu 33–41 százalékos hátrányból fordított ellenfelével, Adrian Năstaséval szemben, és 54–45 százalékra győzött a második fordulóban. 2014-ben Klaus Iohannis 30 százalékot ért el az első fordulóban, míg Victor Ponta 40 százalékos eredménnyel zárta azt, de a második fordulóban Iohannis fordított, és 54–45 százalék arányban legyőzte Pontát.

A második forduló eredményeit a választói attitűd változása is meghatározta. Az egyik román elemző összegzése szerint a nagyvárosok legyőzték a „diaszpórát”, vagyis az ország határain kívül élő románságot. A nagyvárosi szavazók opciói az elmúlt harminc év során tulajdonképpen végig kontinuitást mutattak az „európainak” tartott alternatívák támogatásában. Viszont változás következett be a román diaszpóra politikai preferenciái vonatkozásában, és e tekintetben elgondolkodtató, hogy a Simion-párti szavazatok többségét az Európai Unió fejlett államaiban, így Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban, Ausztriában, Írországban vagy Norvégiában adták le. Érdekes módon ettől az opciómintázattól eltérnek a közép-európai államokban (Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában vagy Magyarországon) leadott szavazatok ‒ igaz, ennek magyarázata az ezekben az országokban tartózkodó román állampolgároknak a nyugat-európaitól eltérő státusából következik. Már-már a sors fintora, hogy a Moldovai Köztársaságban a szavazó (kettős) állampolgárok 88 százaléka voksolt Nicușor Danra, holott Simion politikai karrierjét épp Moldova és Románia egyesítését hirdetve alapozta meg.

Az eredmények „választási földrajza”, vagyis a szavazatarányok területi szóródása ‒ azok térképre vetítése ‒ ismét kirajzolta azt az alapvető különbséget, amely az 1990-es választásoktól kezdődően folyamatosan látható Erdély és Órománia között. Erdély lakossága jóval nagyobb arányban szavazott Nicusor Danra, mint a Kárpátokon túli területek lakói, és ez egyértelmű politikai opciót jelent, aminek csupán mellékes körülménye az, hogy maga Dan is dél-erdélyi, fogarasi származású (és abba az iskolába járt, amely 1898-ban Mikszáth Kálmán közbenjárására létesült, és amelyben Babits Mihály is oktatott).

Az „erdélyi választási” földrajz egyik ‒ vizuálisan, a településeken belüli szavazatarányok színezésével is megjeleníthető ‒ részeredménye Székelyföld történeti határainak világos kirajzolódása. E színes térképek jelenleg virálisan terjednek a közösségi médiában „Székelyföld létezik!” felcímmel, mintegy csattanós válaszként arra a román nacionalista tézisre, hogy „Székelyföld nem létezik”.

A magyar és székelyföldi szavazatok alakulására ‒ úgy tűnt ‒ hatással lehetett volna Orbán Viktor elhibázott nyilatkozata, amellyel Simion „megkeresésére” válaszolt, és amelyet Simion Orbán támogatásaként kolportált a választási kampányában. Az üzenet „kiigazítását” Kelemen Hunor végezte el (diplomatikusan egyeztetve Orbán Viktorral), azonban a kijelentés éles vitákat eredményezett a közösségi médiában. Az álláspontok nagyjából az Orbán-kijelentésnek a magyarországi polarizációban kialakult mintáit követték. A magyar ellenzéki álláspontnak megfelelően megjelent az, hogy Orbán „elárulta” az erdélyi magyarokat, miközben a konzervatívabb véleményformálók szerint a nyilatkozat „elsietett” volt, csak a választás után lehetett volna létjogosultsága. Mindenesetre a szavazatokra nem volt hatása. A magas székelyföldi részvétel mellett leadott szavazatokat döntően Nicușor Dan kapta meg (85–90 százalék), és az itt Simionra leadott szavazatoknak a becslések szerint csupán 4–5 százaléka származhatott magyar szavazóktól. Fall Sándor, a Főtér.ro főszerkesztője egyik bejegyzésében azt írta, hogy

„inkább az a narratíva bukott meg látványosan, miszerint Erdélyben mindent OV-vel lehet és kell magyarázni, és aminek a meghonosításán annyit kínlódtak egyesek az elmúlt években”.

A román elnökválasztás eredményének stratégiai hatását a pártrendszer átalakulásán mérhetjük majd le. Mindkét jelölt politikai karrierjét a mozgalmi szférában alapozta meg, valamiképpen kívülállók, „rendszeren kívüliek” voltak a fősodratú pártok korábbi együttműködési rendszeréhez képest. Dan kilépett az általa alapított Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR), Simion pedig nacionalista mozgalmát egyesítette a leszakadó rétegek frusztrációival és dühével (Romániában az Eurostat adatai szerint a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett rétegek a társadalom 32 százalékát teszik ki, ami Európában a legmagasabb a bulgáriai hasonló adat mellett ‒ a magyarországi adat 19,7 százalék).

Nyitott tehát egyelőre az a kérdés, hogy Simion „rendszeren kívüli” pártja, az AUR, illetve Nicușor Dannak a következő egy-két hétben kezdődő kormányalakítási kísérletei milyen változásokhoz vezetnek, milyen új pártrendszert körvonalaznak. Radikális fordulatra nem lehet számítani, de egy lassúbb változás mindenképpen elkezdődik.

 

A szerző politológus, nyugalmazott kolozsvári egyetemi docens

 

Nyitókép: Nicușor Dan és George Simion a román Országos Szakszervezeti Szövetségnél (Blocul Național Sindical) rendezett vitán május 7-én (forrás: AUR Alianța pentru Unirea Românilor/Wikimédia)