A megállapodás ritka pillanatot teremtett a több évtizedes izraeli–palesztin konfliktus történetében: a gázai palesztin lakosság és az izraeli társadalom egyaránt hatalmas megkönnyebbüléssel fogadta a hírt. A példátlan nemzetközi nyomás alatt megszületett egyezmény az Izrael és a Hamász közötti béketárgyalások első szakaszának lezárását jelenti, és rövid távú célokra összpontosít: az izraeli túszok kiszabadítására palesztin foglyokért cserébe, a harcok beszüntetésére, illetve az Izraeli Védelmi Erők szárazföldi csapatainak visszavonására Gázavárosból, ahol a Hamász utolsó jelentős városi erődrendszerét ostromolták. A megállapodás valódi nehézségei azonban csak most következnek, hiszen a második szakaszban kellene egyezségre jutni olyan hosszú távú stratégiai kérdésekről, mint a Hamász lefegyverzése, a Gázai övezet jövőbeli kormányzása és az izraeli haderő kivonásának pontos mértéke.
A megroppant felek
Ahhoz, hogy egyáltalán létrejöjjön a tűzszünet első szakasza, számos tényező együttállása volt szükséges. A Hamász az elmúlt két év harcai során rendkívül meggyengült: katonai és politikai vezetőinek többségét Izrael likvidálta, mind Gázában, mind azon kívül. A Hamászt támogató iráni ellenállás frontjának tagjai, a libanoni Hezbollah, a jemeni húszik és maga Irán is sorra megroppantak az Izraellel szemben vívott közvetlen katonai harcok során, emellett a regionális konfliktus által is szorongatott szíriai Aszad-rezsim a belső felkelés hatására összeomlott.
Izrael egyedül
Ugyanakkor Izrael helyzete sem volt már fenntartható sem bel-, sem külpolitikai szempontból. Belföldön az izraeli társadalom egésze követelte a háború lezárását és a túszok kiszabadítását, politikai meggyőződéstől függően az egyik vagy a másik célt hangsúlyozva. Külpolitikai téren Izrael soha nem látott mértékű elszigetelődéssel nézett szembe: kulcsfontosságú partnerei: Franciaország, az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália is elismerték a palesztin államiságot az ENSZ szeptemberi közgyűlésén, ami előrevetítette Izrael magára maradását. A Gázaváros elleni ostrom eszkalálódása pedig még Németország Izrael-barát politikáját is kikezdte, ami megnyithatta volna az utat az Európai Bizottság által javasolt Izraellel szembeni gazdasági szankciók elfogadása előtt.
Az USA szerepe
Az Egyesült Államok – amely a háború két éve alatt következetesen támogatta legfontosabb közel-keleti szövetségesét – szintén irányt váltott. Washington egyértelművé tette, hogy a gázai harcokat be kell fejezni, amennyiben a Hamász hajlandó szabadon engedni a túszokat. A fordulópontot Izrael szeptember 9-i légicsapása jelentette, amely a katari Dohában, az Egyesült Államok legnagyobb közel-keleti bázisának otthont adó országban székelő Hamász-vezetők likvidálását célozta. Ez az akció olyan határt lépett át, amelyet még a Trump-kormányzat sem hagyhatott válasz nélkül. Washington így Törökország és Katar bevonásával, illetve arab és muszlim többségű országok – köztük Indonézia és Pakisztán – támogatásával példátlan regionális koalíciót szervezett, ami végül elvezetett az Egyiptomban csütörtökön megkötött tűzszüneti megállapodáshoz.
A neheze
Ugyan a tűzszüneti megállapodás első szakaszának létrejöttéhez is hatalmas nemzetközi erőfeszítések és kompromisszumok kellettek, a folyamat nehezebb része csak most kezdődik. Miután Izrael visszavonja csapatait Gázából, és a túszok hazatérnek, egyik fél sem lesz érdekelt abban, hogy további engedményeket tegyen. Egyelőre az sem látszik, ki lenne hajlandó katonai erőt bevetni annak érdekében, hogy kikényszerítse akaratát és az esetleges békemegállapodásban foglaltakat a Gázai övezetben. Noha a Hamász jelentősen meggyengült, nem semmisült meg, és továbbra is jelen vannak a nála is radikálisabb szervezetek, mint a Palesztin Iszlám Dzsihád vagy az Iszlám Államhoz köthető kisebb palesztin csoportok. A Gázai övezeten kívül a jemeni húszik nem fogadták el a tűzszünetet, így rakéta- és dróntámadásaikkal továbbra is veszélyeztetik Izrael déli területeit és a Vörös-tengeren zajló nemzetközi hajózást. A libanoni Hezbollah sem támogatta egyértelműen a megállapodást, ami növeli az északi eszkaláció kockázatát. E szervezetek célja kettős: egyrészt, ha érdekeik úgy kívánják, megzavarni a béketárgyalások második szakaszát, mivel az átalakuló, amerikai vezetésű regionális rend számukra hátrányos; másrészt legalább közvetett módon részesülni a folyamatból és politikai vagy gazdasági hasznot húzni a deeszkalációért cserébe.
Lesz-e akarat és kitartás?A kulcsszó tehát egyelőre a deeszkaláció, nem pedig a béke. Minden fél célja a fegyvernyugvás, így a folyamat rövid távon biztosnak tűnik, már amennyiben két év regionális háborút követően valami biztosnak tekinthető a Közel-Keleten. Ugyanakkor az Izrael és a Hamász közötti harcok tartós lezárását célzó tárgyalások második szakaszát különös paradoxon jellemzi: Izrael – amerikai támogatással és az arab államok hallgatólagos egyetértésével – a térség legerősebb katonai hatalmává vált, különösen a 2025 júniusi, Irán felett aratott győzelme után. Ugyanakkor a két évig tartó ostrom ellenére sem tudta teljesen felszámolni a legfeljebb húszezer fegyverest számláló gázai terrorszervezetet. A Hamász tehát, bár meggyengülve, továbbra is a palesztin politikai térkép része marad. A kérdés most az, hogy a feleket tűzszünetre kényszerítő külső hatalmakban megvan-e a politikai akarat és a kitartás ahhoz, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítsák a szervezetet, megkezdődhessen a Gázai övezet újjáépítése, és lassan kialakuljanak a valódi béke feltételei.
A szerző Közel-Kelet szakértő, biztonsági elemző
Nyitókép: Pixabay
|
