Az anyagba gomolygó lelkület költözik, önmagukba forduló, talán el sem kezdett, talán befejezetlen, mégis állandóságot árasztó, rejtőző, megfoghatatlan formák és formulák ívelődnek-illeszkednek a vég nélkülibe (a sok milliárdszor is megidézett vég-telenbe)…
Zenit, nadír, páraradír: alkonyt fest át – és virrasztást kreál. Ó, delelő és éjmetsző talppont és holtpont. Képzelt függőlegesnek és alsó éggömbnek metszéspontja. Ó, oda-vissza haladó, átforduló és visszaható! Pára gőze, mágiája: kifőzött leve csordul hátra, átáztat, vásznakat nedvesít, majd melankóliával elegyen, lehalkítva: tércsapdákba álmodott időket vérez át. Pára, pára, rejtett gondok, fojtott kiáradások hullám-pályája, kicsapódása, átvilágított csöndek, gondolatok be- és kiszivárgó ár-apálya…
Sütő Róbert festészetében, a jelenlegi Pára és az előző Visio sorozatánál is érzékelhető mindaz, ami nem egyszerűen látomás, netalán köznapi érzékcsalódás. Mindinkább a formátlan áramlásnak (divatosan: egyféle flow-nak), az ismeretlen influenciáknak, s az elemi erőknek, befolyásoknak sajátos közvetítése jelenik meg képein…
Az ég vérzékeny, ózonbeteg pereme megered, hajszálerek, felhőartéria-erezetek repednek szerte. Zenit és Nadír folyik össze, a kipárolgás képlékeny, visszafordíthatatlan és egyszerre magába forduló… Özönnyi, láthatatlan eresz áradata csorog alá, a megnyílás szférákon is átszakad, s ömlik alább szakadatlanul…
A szinte önjáró, gyakran alig látható Möbius-gesztusok, a magukban tekergő kígyóficamok, cirkulárisan és örvénylőn is meg-megújuló, végtelen(ített), meditatív visszatérésekként, mintegy éterbe vagy égi délibábokba vetített feloldás-poézisként is működhetnek. Létrejönnek: teremtődnek a Nagy Folyamat felhőcsapdákkal kiaknázott, szakadékokkal, szférikus medrekkel telített szellemi zónáiban, miként az összeomlásveszélyekkel teli Valóság törékenyen körvonalazott ittlét-lehetőségeiben egyaránt…
Szívzörej-elhívások szimultán szintézisek felé… Igen, a már meg sem rajzolt szimbólumok, a ki sem mondott jelentések, a meg sem jeleníthető jelképrendszerek mögötti rezonanciák: tudatot és tudattalant egyaránt magukhoz hívnak, sistergő, egyre halkuló ki- és bealakulásaik, metamorfózisaik: talán az archaikus időkből ismert (illetve elfeledett): szavak nélküli üzeneteket közvetítik.
A kimondhatatlant. A nyugtalanító csöndet. Majd a savasan folyékony kövületeken, az áttetszéseken, a kémián, biológián és meteorológián, a természettanon, a légköri változásokon, a festészeti szövetrendszerek fátyolrétegzetein, a burkokba csavart színtanon, a kéklő párákba oltott hegyeken, a lilákba fojtott lélegzeteken, illetve az idegsejteken és üvegszemeken is túli csöndet… A csöndet.
Ám, a csöndben egy alaprezgés és egyféle sistergés is létezik. Sütő festészetének felületkezelései, belső ecsethullámai mossák el eme (bizonyos) sistergéseket, s fokozatos gondolatsíkokon alakítják, dolgozzák át szavak mögötti érzésrétegekké azok csöndkristályainak suttogásait.
Szubjektív olvasatomban – mivel leginkább a képek mögötti érzeteket próbálom közvetíteni –: csontvelők, porcok, évezredes kagylók száradása és gyomornedvek ingerenciája is találkozik definiálhatatlan elfojtás- és szédülésfokozatokkal, miközben (a leíró szerint) agykéreg-kipárolgások kimondhatatlan színhangvisszhangok visszafolyásaival, összhatások kikeverésével is foglalkozik a művész.
Sütő Róbert égi-földi párájának alkímiája: lelkét leheli szerte (köztes világok oldásába). Ég és föld, oldott horizont közös tér-időbe ölelt, egységgé gondolt, kitáruló s visszazáródó fátyla, köpönyege, áttetsző palástja, miként a kísérletfolyamatok aránya: ráterül, lassítva terül rá a nyugtalan-éberen álmodó világra…
Sütő Róbert Pára című kiállítása június 15-ig látható a Szolnoki Művésztelep, Kert Galériájában ((5000 Szolnok, Gutenberg tér 12/12.).
